A 4 tematikus blokkban – Fritz Lang újragondolva, Társadalmi törésvonalak, Válságok és választások és Legendák nyomában - 18 filmet vetítenek, melyek között a történelem, az irodalom és a képzőművészet iránt érdeklődők is találnak kedvükre valót. Egy kisebb válogatást bemutatva Szegedre, Debrecenbe és Pécsre is legköltözik a Szemrevaló.

Szeptember 21-én Fritz Lang életének egy szakaszát bemutató thriller nyitja az idei fesztivált, melyben a legendás rendező alkalmas anyagot keres az első hangosfilmjéhez. A Fritz Lang tisztelgés a 41 éve elhunyt rendező előtt: miközben a remekmű, az M – egy város keresi a gyilkost keletkezéséről szól, virtuóz módon szövi thrillerré a tényeket és a legendát. A fesztiválon emellett levetítik Fritz Lang 1931-ben készült klasszikusát is digitálisan felújított minőségben, miként az 1934-ben Molnár Ferenc műve alapján készült Liliomot is. A Fritz Lang újragondolva blokkban vetítik majd a Caligaritól Hitlerig című dokumentumfilmet is, melyben Rüdiger Suchsland rendező a Weimari Köztársaság filmjeiből kiolvasható lélektani struktúrákat vizsgálja.

Tegnap virágai

A 'Társadalmi törésvonalak' válogatásban A fecske című filmben egy fiatal svájci nő gyökereit keresve az iraki Kurdisztánba utazik. Ott terrorizmussal, háborús bűnökkel, önbíráskodással szembesül, de találkozik a szerelemmel is. A tavalyi Tokiói Nemzetközi Filmfesztiválon a Legjobb Filmnek választott Tegnap virágai című bolondos, romantikus vígjátékban szintén a szerelemé a főszerep, amely egy holokauszt-kutató és egy zsidó származású, germanofóbiás francia lány közt szövődik. Az Ideges idegenekben két munkanélküli bevándorlónak adja ki magát egy valóságshowban, az Isten hozott Németországban pedig egy jómódú család elhatározza, hogy befogad egy nigériai menedékkérőt. Mindkét film érzékenyen, ugyanakkor a helyzetből adódó komikumot kihasználva beszél fontos társadalmi témákról, új szempontból végiggondolva azt. Végül a Marija című alkotásban egy fiatal ukrán nő takarítóként keresi kenyerét, közben saját fodrászszalonról álmodik és mindent ennek a célnak rendel alá.

Mérgezett egér

A 'Válságok és választások' blokk filmjei személyes sorsok törésvonalai mentén szerveződnek. Az első interaktív mozifilmben, az Éjszakai műszakban egy tehetséges egyetemistának kell bizonyítania ártatlanságát, miután arra kényszerítették, hogy részt vegyen egy londoni aukciós ház elleni rablásban. A Freddy/Eddy-ben a főhős élete legsötétebb napjait éli, amikor váratlanul felbukkan gyerekkori képzeletbeli barátja is. Hogyan lehet bizonyítani, hogy valaki, akit igazában csak kitaláltunk, valóban létezik? A kínálatban szerepel továbbá a híres osztrák komikus, Josef Hader Mérgezett egér című első rendezése, melyben a zenekritikus főhős elveszíti állását és éjjeli bosszúhadjáratba kezd volt főnöke ellen, amely apró anyagi károkozással indul, majd pár napra az élete teljesen kifordul a sarkaiból. A Napfogyatkozás gyöngéd, a legkevésbé sem mindennapi történet összetartozásról, meghittségről és szeretetről, valamint a bátorságról, sorsunk felvállalásáról.. A Tizenhét című film beteljesületlen vágyakról, az első szexuális élményekről, a szerelemben űzött hatalmi játékokról és a saját identitás fokozatos fölfedezéséről szól.


A 'Legendák nyomában' szekcióban a Katharina Luther című filmben egy meglepően modern nőt ismerhetünk meg a nagy reformátor feleségeként. Igazi csemegének ígérkezik az idei Berlinálén debütáló, Beuys életét bemutató dokumentumfilm, valamint az idén 75 éves Büchner-díjas író, filmes berkekben a Berlin felett az ég forgatókönyvírójaként ismert Peter Handke életét kísérő alkotás. Végül a Dark Star A nyolcadik utas: a Halál című sci-fi földönkívüli lényeinek megalkotásáért Oscar-díjjal jutalmazott HR Giger különleges világába és házába vezeti el a nézőt.

Teljes program a fesztivál hivatalos oldalán, további részletek pedig a Facebookon olvashatóak. 

Forrás: Szemrevaló / Borítókép: Ideiglenes idegenek