Woody Allen egy francia lapnak nyilatkozott arról, hogy következő filmjét Párizsban akarja forgatni, ezért szeptemberben a francia fővárosba utazik, hogy elkezdje a munkát. Az egyelőre még cím nélküli alkotás francia nyelven készül majd, és helyi színészekkel tárgyalnak róla. A filmről ezen kívül annyit árult el, hogy a Match Point című thrillerjéhez áll majd a legközelebb, és egy "mérgező románcról" szól. A rendező állítása szerint a büdzsét az Egyesült Államokban szedte hozzá össze, de a Variety forrásai szerint a film anyagi háttere még egyáltalán nem biztosított. 

Allen legutóbb a 2011-es Éjfélkor Párizsban című romantikus fantasy-t forgatta a városban, amivel megnyerte a legjobb forgatókönyvnek járó Oscar-díjat is. A 86 éves rendező nemrég Alec Baldwinnal szerepel egy podcastban, akinek azt mondta: "Ez lesz az 50. filmem, és lehet, hogy az utolsó is."

Woody Allen az utóbbi években nemkívánatos személynek számít Hollywoodban, mivel a #MeToo mozgalom újra előhozta a vádat, miszerint a 90-es években szexuálisan zaklatta fogadott lányát, az akkor még kiskorú Dylan Farrow-t. Mikor a közelmúltban egy interjú alkalmával arról kérdezték, hogy tart-e attól, hogy vádak miatt nem készíthet több filmet, Allen azt válaszolta: "Szerző vagyok, és senki sem akadályozhatja meg, hogy írjak, így azt sem, hogy dolgozzak. Ez garantálja a szabadságomat és a függetlenségemet."

Forrás: Variety / Deadline