Ozon a kortárs francia film egyik legismertebb és legszorgalmasabb alakja. Csak az elmúlt tíz évben nyolc egész estést rendezett, és már javában forog a 2026-ra ígért Az idegen, ami Albert Camus Közöny címen is ismert regényének az adaptációja lesz, Benjamin Voisin (a szintén Ozon rendezte ‘85 nyara), Pierre Lottin (Váratlan dallamok, Akkor éjjel) és Denis Lavant (Holy Motors, Szép munka) főszereplésével. A rendező eklektikus életművében harsány műfaji ujjgyakorlatok (Peter von Kant, Bűnös vagyok) mellett szikár, érzékeny drámák (Isten kegyelméből, Minden rendben ment), és szenvedélytől fűtött, erotikus filmek (Kis halál, Fiatal és gyönyörű, Dupla szerető) váltják egymást, a sokszínűség mellett azonban vannak jól beazonosítható szerzői jegyek, amik összekötik az Ozon-műveket.
Filmjeiben visszatérő elem a bűn motívuma, de Ozon előszeretettel zsonglőrködik a történetek fordulataival is, több alkotásában is magabiztosan helyezi át a hangsúlyokat, amivel rendre meglepetéseket okoz. A Ha megérkezik az ősz is jól illik ebbe a sormintába, ráadásul kifejezetten ravasz film: úgy indul, mint egy csendes, az öregedésről és a nagyszülői szerepekről elmélkedő geronto-dráma, aztán ahogy kibomlik a történet, és új szereplők tűnnek fel, úgy válik sötét hangulatú krimivé, ami súlyos morális kérdéseket vet fel, és a saját előítéleteivel is kíméletlenül szembesíti a nézőt.
Egy kedves idős néni a barátnőjével gombát szed, egy kis falucska szélén, valahol Burgundiában. Michelle (Hélène Vincent) ebédre várja lányát, Valérie-t (Ludivine Sagnier) és unokáját, Lucast (Garlan Erlos), a felszolgált ételbe azonban mérgező gomba is kerül. A gombából csak az édesanyjával tiszteletlenül beszélő, érezhetően megtört és zavart Valérie eszik, aki emiatt kórházba kerül. Nem meglepő, hogy a gyors gyógyulást követően sem igazán enyhül anya és lánya hűvös viszonya, Valérie el is tiltja fiát a szerinte ön- és közveszélyes nagymamától.
Fotó: Vertigo Média
Michelle falusi magányát csak Marie-Claude (Josiane Balasko) enyhíti, ám feltűnik egy régi-új jövevény, a barátnő börtönből frissen szabadult fia, Vincent (Pierre Lottin), aki Michelle fontos barátjává és szövetségesévé válik. Olyannyira, hogy kettejük együttműködése fordítja majd végleg a krimi irányába a történetet, Michelle és Vincent kapcsolata pedig utólag a film eleji gombamérgezést is új fénytörésbe helyezi.
Ozon kitűnő ritmusban adagolja az információt, ezzel többször is képes újrakeretezni a történetet. A Ha megérkezik az ősz távoli rokona Xavier Legrand tavalyi, méltatlanul keveset emlegetett Az örökös című art-thrillerének. Ozon filmje is a családi mintázatokról, és egy felmenő múltbéli hibás döntéseiről szól, amik sokszor kimondatlanul, de gyökeresen meghatározzák az utódok életét. Fontos különbség azonban, hogy míg Legrand egyetlen hősre, az apja halála után Párizsból Québec-be érkező divattervezőre figyel, addig Ozonnál négy kiemelt szereplő is van, az ő viszonyrendszerükből rajzolódnak ki a múlt bűnei.
Így a Ha megérkezik az ősz a több szereplő, és a szerteágazó témák miatt sokkal nagyobbat markol, ezáltal széttartóbb is, mint Legrand bravúros családtörténete. A két film abban viszont mindenképp hasonlít, hogy a történet fordulatai alapjaiban rengetik meg a korábban a szereplőkről kialakított képet, így aztán, ahogyan Az örökös esetében, úgy ezúttal is fontos, hogy elkerüljük a spoilereket, különösen a film közepi revelációt, aminek köszönhetően a Ha megérkezik az ősz második fele feszült krimivé érik.
A film ereje a magabiztosan kijátszott, mégis váratlan hangsúly-áthelyezésekben rejlik. Philippe Piazzo és Ozon összeszokott írópárost alkotnak (ez az ötödik közös munkájuk), játszi könnyedséggel, kitűnő dramaturgiai érzékkel játsszák ki a sztorit alapjaiban felforgató fordulatokat. Az arányokat is jól eltalálták, a fokozatosan adagolt információ mellett az sem okoz zavart, amikor elkezdenek hirtelen egy másik szereplőre figyelni. A családi tabló, valamint a múlt és jelen bűneinek hálója szépen összeáll a végére, a gyakori váltások pedig a cselekménykényszer csapdáit is segítenek elkerülni, igaz, ez utóbbi nem mindig sikerül. Különösen a film vége felé akad egy-két kényszeredett történés, ami szervesen nem következik az addig látottakból, mégis meg kellett lépni ahhoz, hogy a ritmus egyenletes maradjon.
Fotó: Vertigo Média
Ozon ezúttal is támaszkodhat a kitűnő szereplőgárdájára, akik nemcsak egyedül, de a közös jeleneteikben is jól működnek, hála a rendező már-már védjegyszerű színészvezetési képességének. Hélène Vincent lehengerlő a látszólag ártatlan, rokonszenves néni szerepében, de már a járása is árulkodó, igaz, a titkát így is nehéz lesz előre kitalálni. A színész kis amplitúdókkal dolgozik, így juttatja el a karaktert a kedves nagyitól majdhogynem egy alvilági, de minimum szociopata figuráig. Pierre Lottin szintén nagyot megy a börtönviselt suttyó szerepében, ha kell, képes comic relief-alakként is működni, máskor pedig egészen fenyegető a jelenléte. Lottin bravúrja pedig az, hogy eközben rokonszenvessé teszi ezt a marcona, kisiklott életű melóst, főleg azután, hogy fény derül az ő tragikus sorsára is. A korábban Ozon Swimming Pool című filmjében feltűnt Ludivine Sagnier pedig a megtört, vélhetően depresszióval küzdő, elvált anyukát hozza remekül, ráadásul ő az a karakter, akinek a viselkedése utólag válik érthetővé, ami még nagyobb súlyt pakol a színészre.
A Ha megérkezik az ősz hatását a néhol felbukkanó cselekménykényszer mellett a kissé fapados vizualitás tompítja. Ozon a 2012-es A házban után ismét Jérôme Alméras operatőrrel dolgozott, aki leginkább a kisrealizmusban utazik. A képi világon tetten érhető hétköznapiság védhető alkotói döntés, ami a történet drámaiságát és átélhetőségét hivatott erősíteni, a film talán mégis elbírt volna eggyel stilizáltabb vizuális megközelítést. Alméras kevéssé használja ki a burgundiai falu egyszerre szép és baljós atmoszféráját (ez például remekül sikerült Alain Guiraudie-nak és Claire Mathonnak a tavalyi Misericordiában), Ozon pedig nem igazán érzékelteti a kontrasztot a falu és Párizs urbánus terei között, és az olyan virtuóz megoldások – szimmetria-játék, hosszú beállítások, láthatatlan vágás – is elmaradnak, amik például Az örökös-nek olyan jól álltak. A lakásbelsők azonban mesélővé lépnek elő még úgy is, hogy Ozonék kevés közelivel dolgoznak: Michelle vidéki házikójának és Valérie városi lakásának berendezése és színei jól szolgálják a történetet, valamint a karakterépítést.
François Ozon gyengébb filmjeire is érdemes odafigyelni, a Ha megérkezik az ősz ráadásul a változatos életmű jobb darabjai közé tartozik: jó sodrású, izgalmas fordulatokkal teli, melankolikus mű, amiből érződik a rendező empatikus hozzáállása és alkotói egyénisége. Az erdőben szedett gombákat azért mindig érdemes inkább bevizsgáltatni, nehogy egy egyszerű kis mérgezés évtizedes családi sérelmeket hozzon a felszínre.
A Ha megérkezik az ősz már látható a mozikban, a Vertigo Média forgalmazásában.
