A repülő csészealjaknak, mint ijesztő gonosztevőknek nagyjából A függetlenség napja után leáldozott az ideje, de Jordan Peele filmje bizonyos pontokon mégis képes volt annyi félelemmel eltölteni, amit legutoljára hatévesen éltem át, ha bármikor felcsendült az X-Akták főcímzenéje. 

Otis Junior (Daniel Kaluuya), a hallgatag lóidomár az apjától örökölt ranchen él egy eldugott kanyon közepén. A hollywoodi produkcióban dolgozó családi vállalkozás nem megy jól az öreg különös halála óta, így a férfi egyre több hátast passzol el a közeli western vidámpark tulajdonosának (Steven Yeun). Már épp azon van, hogy az egész ranchen is túlad, amikor egyik este húgával, a talpraesett Emeralddal (Keke Palmer) furcsa égi jelenségre lesznek figyelmesek, ami időlegesen kiüt minden elektromos eszközt a környéken, és az egyik lónak is nyoma vész miatta.

A két testvér azzal szembesül, hogy egy repülő csészealj rejtőzik a felhők között, ami pillanatok alatt képes felszippantani bárkit és bármit. Úgy döntenek, hogy anyagi gondjaikat azzal oldják meg, hogy filmre veszik az UFO-t, vagyis UAP-ot (azonosíthatatlan légköri jelenséget, ahogy az amerikai légierő hivatalosan átkeresztelte őket pár éve), a felvételeket pedig pénzzé és hírnévvé akarják tenni.  

Otis (Daniel Kaluuya) és Emerald (Keke Palmer)

Jordan Peele egyike napjaink legintelligensebb zsánerfilmes alkotóinak Hollywoodban, a komikusból lett író-rendezőt láthatóan nemzetének kényszeres bekattanásai izgatják a legjobban. Már eddigi két rendezésével is megmutatta, hogy teljesen abszurd, mégis félelmetes helyzeteket képes teremteni valós társadalmi problémák alapján. Számos követőjével ellentétben nem kioktató hangnemben beszél, hanem szórakoztató, szatirikus felhangú szocio-horrorokat csinál, amelyekben a félelemkeltés és a társadalomkritika árnyaltan épül egymásra. 

A legjobb forgatókönyvnek járó Oscar-díjjal jutalmazott Tűnj el! arra mutat rá, hogy az amerikai nép képtelen túllépni a faji különbségekkel kapcsolatos megszállottságán. A magukat liberálisnak gondoló, gazdag fehérekből álló elit klubja a fekete testet mániákusan fetisizálja, a fekete lelkeket viszont eltörölnék. A Mi föld alatti laboratóriumban kitenyésztett, majd a kormány által teljesen magára hagyott alsóbb osztálya kényszeresen utánozza a felszínlakókat, a silány másolat szerepéből viszont még a lázadása során sem képes kitörni. Peele harmadik filmjét nehéz egyetlen témára leegyszerűsíteni: egyszerre játszik benne fontos szerepet Hollywood újra és újra fellángoló rajongása a western hamis ideáljai iránt, a gyors meggazdagodásról szóló amerikai álom és az emberiség vágya, hogy a saját hasznunkra mindent megszelídítsünk magunk körül.

Angel Torres (Brandon Perea) is csatlakozik a testvérpárhoz

Otis Junior, akinek az álomgyárban különösen szerencsétlenül csengő OJ a beceneve, a lovakkal jól boldogul, de az emberekkel kevésbé. Daniel Kaluuya olyan, mintha a Tűnj el! gonosztevői annak idején egy öreg napszámos agyát plántálták volna a testébe. Szófukar, úgy közlekedik, mintha a világ súlya nyomná a vállát. Szavakban sosem hangzik el, de Kaluuya messzeséget fürkésző tekintetével, nehézkes lépteivel egyértelművé teszi, hogy OJ-ra nagyok a régi vágású apa cowboy-csizmái. Egész életében lovakkal foglalkozott, de ez nem a saját döntése volt. Ez a szerep épp olyan kéretlenül és fenyegetően lebeg felette, mint a tíz gallonos cowboy kalapra emlékeztető UFO. 

Testvére Otis teljes ellentéte, az énekesként is ismert Keke Palmer természetes lazasággal hozza a nagyszájú, mindenhez is értő, de valójában talán csak a motorozáshoz konyító Emeraldot. Az egymástól eltávolodott testvérpárt egyre veszélyesebbnek bizonyuló vállalkozásuk hozza újra össze, amelyhez egy biztonsági kamerákat felszerelő, levakarhatatlan műszaki boltos, majd a saját művészetében teljesen elvesző hollywoodi operatőr asszisztál. Steven Yeun, a Minari – A családom története sztárja szokatlan választás a western városkát imitáló vidámpark és cowboy show vezetőjeként. A koreai származású színészt sajnos alul is használja a film, sokkal nagyobb hangsúlyt kap egy traumatikus gyerekkori élménye, mint bármi, amit a jelenben csinál.

Peele előszeretettel tömi tele munkáit utalásokkal kedvenc filmjeire, itt pedig már egyenesen Tarantinóhoz hasonlatos lelkesedéssel illeszti bele a saját, fikciós fejezeteit Hollywood történetébe. Főhőseit az első fekete filmszínész, egy korai mozgóképen látható zsoké leszármazottaiként képzeli el, akit nem jegyez az utókor, családjának lóidomár vállalkozása viszont büszkén viseli a nevét. A korai fekete színészek holywoodi láthatatlanságának adott fricska ez, amihez Peele egy 1887-es fotósorozatot használ fel, szereplőjét pedig egy Haywood nevű jamaicai zsokéként azonosítja. Részletesen beágyaz a 90-es évek amerikai popkultúrájába egy fikcionális, igencsak balul elsülő majmos sitcomot is, aminek jelentőségére csak fokozatosan derül fény.  

Steven Yeun, mint a cowboy show vezetője

A téma miatt megkerülhetetlen a film kapcsán Steven Spielberg neve, hozzá kötődnek a Nem legintenzívebb pillanatai, amiben a szereplők a házban keresnek menedéket az őket elragadni próbáló UFÓ elől, mivel egyértelmű főhajtás ez a Harmadik típusú találkozások hasonló jelenete előtt. Peele nem bír ellenállni annak, hogy egy másik horror-klasszikussal tegye még félelmetesebbé a támadást, a Ragyogás liftjéből kiáramló vérpatak itt a verandáról zúdul alá.

A film valódi operatőreként sikerült Christopher Nolan DP-jét, Hoyte Van Hoytema-t leigazolni, akinél kevesen érhetnek jobban az IMAX-kamerákhoz. A tájképre illő, dombok és sziklák övezte kanyon felett végtelen égbolt és fenyegető felhők tornyosulnak, amik folyamatos veszélyérzettel töltik meg a képeit. Peele ismét kiváló dramaturgiai érzékről tesz tanúbizonyságot, aprólékosan építi fel a cselekményt, és gyorsan megkedvelteti az emberrel a szereplőit, ráadásul még a földönkívülieket is sikerült újra félelmetessé tennie. 

A Nem jelenleg látható a magyar mozikban, az UIP-Duna Film forgalmazásában.