Gács Tamás szerint néhány éve már látszott, hogy használható lesz, és egyértelmű volt, hogy el kell kezdeni vele foglalkozni, mert ez a jövő, Kálmán Mátyás pedig hozzátette, hogy 3D animátorként épületvetítéseken kezdte el alkalmazni, amikor még lassú volt és ijesztő, mert kódok alapján alkotott, de azt már akkor látta, hogy egy meglévő koncepció alapján egész látványvilágokat lehet kihozni belőle, és promptokkal (azaz tartalomgenerálásra alkalmas parancsokkal) irányítani azt, hogy mi legyen az akkor még kevésbé precíz végeredmény.
Bereczki Nóra hozzátette, hogy alkotói folyamatban a vízió a legfontosabb, egy alapötlet megvalósításához csak egy erős kreatív irány meghatározásával használható, „lesz, ami lesz” attitűddel ugyanúgy nem lehet alkalmazni, mint bármilyen más eszközt. Hozzátette, hogy a generatív AI 2022-től lett a nagyközönség számára hozzáférhető, és 2024-től kezdték aktívan használni videós tartalmak gyártásához, amiből nyilvánvaló, milyen rohamosan fejlődik.
A kerekasztal-beszélgetés
Ezt erősítette meg Lackfi János is, aki a versírás terén eleinte „gyatra próbálkozásokat” látott az AI-tól, de az elmúlt fél évben olyan sokat fejlődött, hogy egyre több író, költő kollégája dolgozott vele. Akik „jobban ráértek pátyolgatni, beszéltek hozzá, úgy gondozták, mint egy bonsait”, azok jó kis szövegeket hoztak ki belőle. Lackfi szerint kreatív szempontból gyerekcipőben jár az AI, de mivel a fejlődés felgyorsulása a technológia egészére vonatkozik - például a 90-es években még jóformán azt se tudtuk, mi az az email, most meg pánikolunk, ha a wifi akadozik egy kicsit -, nem lehet kizárni, hogy az írás folyamatában is lesznek olyan dolgok, amiket ki lehet szervezni a mesterséges intelligenciának. Jelenleg csak illusztrációként használja, mert például azt, hogy Petőfi Sándor kapucnis pólóban áll és a vállán ül „az anyja tyúkja”, képzőművésszel előállíttatni időigényes és nem egy komoly kreatív kihívás. Ezt sokszor negatívan kommentálják a követői, ezért újabban feltünteti, hogy a képet Antal Irma vagy Andrew Irons készítette. Ilyenkor „érdekes módon nem zavar senkit az AI, sőt, volt olyan, aki utána akart nézni Antal Irma munkásságának”, akinek azt ajánlotta Lackfi, hogy elsőként tanulmányozza a neve kezdőbetűit.
Nagy László, az ACG kreatív igazgatója szerint már az AI forradalom kitörésekor lehetett tudni, hogy a reklámkészítés ágazatát azonnal át fogja alakítani. Az AI rohamos fejlődésének mostani eredményei még nem tökéletesek, mert két határt még nem sikerült átlépni. „Az egyik a konzisztencia, azaz, hogy a generált felvételeken mennyire következetesen tudnak megjelenni a szereplők, a másik az uncanny valley effektus, tehát, hogy mennyire érzem azt, hogy a végeredmény mennyire mű, lebukik -e az AI.” Az uncanny valley (magyarul hátborzongató völgy) effektus egy olyan pszichológiai és esztétikai jelenséget jelent, amely akkor áll elő, mikor egy tárgy vagy élettelen alak (bábu, robot, animált karakter) nagyon hasonlít az emberre, de nem tökéletesen, és ez viszolygást, félelmet vagy zavart vált ki. Nagy László szerint itt még bőven van tennivaló az AI területén, de olyan óriási lépésekkel haladunk előre, hogy megjósolhatatlan, mi várható a jövőben, akár csak egy év múlva is.
AI a filmezésben
Török Ferenc filmrendező játékfilmek szempontjából a kosztümös filmek világát látja az AI legfontosabb felhasználási területének, pl. külső világok megteremtését archív fotókból, ami régi valóságokba való konkrét visszaköltözést jelent, nem pedig annak CGI-jal, greenboxszal, ledfalakkal való mesterséges előállítását. Az AI a sokkal valóságosabb eredmények mellett költséghatékonyságot és gyorsaságot is jelent a filmkészítésben.
Az AI filmkészítés olcsóbb mivoltát A Kegyetlen – Magda Marinko rémtörténete című, háromrészes dokumentumfilmsorozatot jegyző Promptmasters szakemberei is igazolták, pusztán azzal, hogy míg a CGI több ember munkáját és idejét igényli, addig az AI egy ember instrukciói alapján tudja létrehozni az adott díszletet ugyanazzal az eredménnyel. A CGI és az AI közötti lényeges különbség még, hogy az AI technikai javításaival a CGI-t meg is lehet segíteni. Gács Tamás és Kálmán MAO Mátyás a Magda Marinko-sorozat készítése előtt évekig kísérleteztek párhuzamosan több ötlettel, hogy a végső változatban az illusztratív jeleneteket teljesen rábízhassák az AI-ra. Szerintük dokumentumfilmes téren kulcsfontosságúak lehetnek az AI-illusztrációk, például amikor nincs megfelelő mennyiségű archív anyag, vagy amikor a rendelkezésre álló videók és fotók jogdíjai aránytalanul magasak.
Bereczki Nóra szerint egy reklámfilmet hagyományos módon előállítani két nap volt, de ma már mesterséges intelligenciával 3 óra alatt is sikerülhet, úgy, hogy egyre kevesebb ember tudná szabad szemmel beazonosítani, hogy nem valódiak a felvételek. Hozzátette, hogy természetesen a reklám egész más művészi értéket képvisel, mint a film.
Lackfi János a beszélgetésen
Lackfi János úgy látja, a mesterséges intelligenciának lehet egy olyan hatása, hogy „visszataszigál minket a valóság felé”, és bizonyos dolgokban „analógszomjasak” leszünk. Nehezen tudja például elképzelni, hogy Tarr Béla szívesen instruálta volna az AI-t, hogy „egy alkoholtól lemart arcú ember 10 percig sétáljon egy leprás fal mentén, mert az a fal nem lenne elég leprás, az arc nem lenne elég lemart, és a nyárfa levelei, amiknek az árnyéka foltokat vetít rá, nem lenne megfelelő.”
Török Ferenc viszont felhívta rá a figyelmet, hogy az AI lehetőséget ad olyan történetek elmesélésére is, amik évekig a fiókban maradtak, mert nem volt rájuk büdzsé, idő, vagy alkotói csapat.
A személyesség helyettesítése
Török szerint, ha a filmkészítés lineáris folyamatát nézzük, minél hátrébb vagyunk, annál egyértelműbb a mesterséges intelligencia haszna és élvezete, például a hangutómunkánál és főcímnél. Viszont ahogy eljutunk a forgatókönyvhöz és az alapötlethez, problémássá, sőt, erkölcsi kérdéssé válik az AI használata, itt még hiányzik az szükséges etika vagy jogrend. A személyesség, az alkotói kézjegy tekintetében „van aggódnivaló”.
A résztvevők egyetértettek abban, hogy az AI a filmes munkafolyamatokat felgyorsítja, de ha hiányzik a jó ötlet, azt nem fogja előállítani. Gács Tamás szerint „úgy kell kezelni, mint egy kreatív havert, akivel mindenről lehet beszélgetni, és van egy csomó jó ötlete”. Hogy az ember milyen mértékű kreatív flow-élménybe kerül a mesterséges intelligenciával, azon is múlik, hogy a modell, amit használ, mennyire ismeri meg az ízlését, a gondolkodását. Ha valaki egy idő után csak korlátozottan tudja használni az AI-t, azért van, mert a modell már jól ismeri az alkotót, tudja, mi van a fejében, és hasonló sémákat fog javasolni, mint korábban. Ekkor érdemes modellt váltani.
A beszélgetés konklúziója az volt, vannak olyan szerepkörök, amikben nem érdemes használni az AI-t, és annak a felismerése, hogy a mesterséges intelligencia nem alkotótárs, hanem eszköz.
Szájszinkron és emberszag
Az első kérdés, amit a nézőktől kaptak a résztvevők, az volt, hogy miben teljesít rosszabbul az AI, mint az ember? A Promptmasters szakemberei szinte egyszerre rávágták: „szájszinkron” és „emberszag”. Összességében abban állapodtak meg, hogy színészet és képminőség terén van még mit fejlődni. A bőrtextúra tökéletességének romlása csak most kezdett el megjelenni, sokkal valódibbak az arcok, mint mondjuk fél évvel ezelőtt (ezt a későbbiekben levetített filmek is igazolták).
Nagy László visszatért a Tarr Béla-filmek kapcsán tárgyalt kérdésre és hozzátette, hogy filmek terén föl lehet rajzolni egy spektrumot, aminek az egyik végén a Marvel-univerzum helyezkedik el, a másik végén a Sátántangó, és az AI használata nyilván az előbbi ategóriában fog először megjelenni. „Amikor a Pókember 24. iterációját készíti valaki, akkor talán a nézőnek is teljesen mindegy lesz, hogy CGI-jal látja-e Peter Parkert repülni két ház között vagy AI-jal.”
Török Ferenc a beszélgetésen
Török Ferenc szerint a markáns áttörés a mozipiacon akkor lesz, ha Marilyn Monroe újra, jelenidőben átveszi az Oscar-díjat, és az talán már mindenkinek fel fog tűnni. Kovács Gellért hozzátette, hogy egy új filmhez most fogják feltámasztani Val Kilmert mesterséges intelligenciával, tehát ez a folyamat már elkezdődött. Török szerint ez a kérdés alapvetően az álmokról szól. „Ahogy gyerekkorunkban azzal viccelődtünk, hogy majd úgy fogunk telefonálni, hogy látjuk egymást és ez most valósággá vált, álmaink filmjében is Latinovits Zoltán játszik.” Szerinte a jó vagy rossz, ha a nézői élményt nézzük, relatív kérdés. „Amikor a hangosfilm, majd később a tévé, a VHS, végül az internet megjelent, akkor is mindenki rettegett. Az AI is csak egy technikai feljődés, ami dob a látványon, cirkuszba hozza a nézőt, de egyelőre nincs meg a kosza, a hibája, a tévedése.”
Latinovits Zoltán az új Pókemberben?
Egy nézői kérdés nyomán felmerült az AI-jal kapcsolatos viták egyik legfontosabb kérdése is, nevezetesen, hogy mik a felhasználásának a morális korlátai. A résztvevők egyetértettek abban, hogy ha a jogi szabályozásokat le is választjuk a témáról, és mondjuk Latinovits Zoltán jogutódjai hozzájárulnának ahhoz, hogy a színészkirály AI-jal alkotott mása játsszon az új Pókemberben, attól még megmaradna a kérdés, hogy jó-e a világnak, ha a film el is készül.
Török Ferenc úgy hivatkozott a mesterséges intelligenciával létrehozott világra, hogy „átjárózóna az animáció és a valóság között”, és azzal a gondolattal zárta a beszélgetést, hogy akármilyen jól is hangzik, hogy az ő filmjében játszhatna akár Marilyn Monroe is, „Marilyn az Marilyn”, azaz a színészek karizmáját, a valóság helyét sose veheti át az AI.
AI kisfilmek
A beszélgetés után jött a feketeleves: levetítettek egy válogatást a fesztiválon shortlistre került, azaz nemzetközi szinten legjobb AI-jal készült kisfilmek közül. A több mint 2200 pályaművet feldolgozó Budapest SmartFest nevezési kritériuma volt, hogy az alkotói folyamat legalább 75%-a mesterséges intelligencia felhasználásával készüljön, vagy legalább 75%-át okostelefonnal vegyék fel, és legfeljebb 10 perc hosszúak legyenek. A zsűri olyan alkotásokat keresett, amelyek eredeti ötlettel és üzenettel, valamint művészi kidolgozottsággal rendelkeznek, a technikák kreatív alkalmazása, ideértve azok ötletes megvalósítása mellett.
A Budapest SmartFest szlogenje a finoman vészjósló „Biztosítsd be a jövődet, most! Legyen egy jó pontod az AI-nál, ha átvenné a hatalmat!”. A filmek félkész érzete, ugyanakkor fejlődés felé mutató potenciálja csak erősítette a hatalomátvétel felé csúszás érzését, de megnyugtató volt, hogy egyelőre még nem itt tartunk.
A legtöbb filmben a rezgő képsorok tették egyértelművé, hogy mesterségesen előállított alkotásokról van szó, de néhány darab - attól is függően, hogy mikor készült, mert 2023-2025 között előállított filmeket vetítettek - művészi színvonalon tudta átadni az alkotók alapötletét. Emlékezetes példa Felipe Valério Feather című filmje, ami a maszkulinitásról mesél, miközben több, különböző korú fekete férfit látunk balettozni, vagy Carme Puche Moré önreflektív alkotása, a My Word, ami szintén az előítéletek témáját járja körül, miközben az AI használatát is kihangsúlyozza, mintha csak kísérletezni akarna a lehetőségeivel. Azért felmerült bennem a kérdés, hogy alkotók dolgozták ki az előbbi filmek alapötletét, vagy csak szavakat használtak a promptok alapjául és a forgatókönyvet vagy a cselekményt is AI hozta létre? Mi volt itt a 25% ember?
Mindegyik kisfilmben - amiknek a terjedelme másfél perctől 10 perces játékidőig tartott - akadtak olyan hibák vagy fejletlenségek (pl. lomhán mozog egy szereplő, nem a lépcsőre, hanem az árnyékára lép), amik elvágták a filmet a valóságtól. A gyerekbetegségek több esetben szinte komikus kivitelezést eredményeztek, ami a nézőkből is nevetést váltott ki, viszont néhány, az erős alapötlet megtámogatására létrejött látványvilág valóban lenyűgöző volt. Ilyenkor az volt az érzésem, hogy inkább álmok koncepcióját látom, semmint filmeket.
A látvány tekintetében mindenre volt példa; a filmes blokkban akadt olyan alkotás, ami szinte videojátékra emlékeztetően művinek tűnt (Arnaldo Had an Idea), olyan, ami valódinak akart tűnni, de a „koszosság” terén elvérzett (Before), és olyan is, ami koncepcionálisan dolgozott fényképekből, méltó tisztelgésként egy fotós vagy képzőművész előtt (pl. Kirill Karnovich-Valua filmjei, az Aleksandr Rodchenko fotóiból készült, online is elérhető dokumentumfilm, a Red Blue Yellow Black Again, vagy Salvador Dalí híres fotóját megmozgató Dali Atomicus AI).
Ezen a fejlettségi szinten leginkább az animációnál működött és működhet jól ez a technológia (pl. The Ancestor, Kovács Dávid Kristóf magyar alkotó filmje). Itt kompromisszummentesen megalkotott világokba kalauzoltak minket a készítők, és nem akartak annál valódibbnak láttatni a történetet, mint amilyen volt.
A legrosszabbul az érzelmek terén teljesítettek a filmek. A steril képsorok több esetben kiváltották az uncanny valley hatást. Az emberi hangok tónusából hiányzott a valódi színezet, még ha élő emberek hangszínéből építkezett is egy-egy szereplő hangja (pl. a Kev című film vak főszereplőjének még észak-angol dialektusa is volt). Az érzelmi nüanszok a pillantásokból és mosolyokból is hiányoztak. De egy adathalmazból dolgozó gépnek, legyen bármilyen intelligens is, érzelmeket aligha hiszünk el - legalábbis egyelőre.
Épp ezért egy-egy erős történet konklúzióján sem tudtam meghatódni, de lehet, hogy csak a dac beszél belőlem. A bizarr érzetek mellett a kíváncsiságot is felébresztették bennem a filmek, így összességében azt tudom mondani, az „analógszomjúságomat” félretéve félelemmel vegyes izgatottsággal várom, hogy mit hoz a jövő.
