Jane Campion kezében az Oscar-díjjal
Campion a pályafutása során minden alkalmat megragadott, hogy a nemek közti szakmai egyenlőtlenségről, a nők filmfesztiválokon és díjátadókon való hiányáról beszéljen, és hangosan ünnepelte a #metoo-mozgalom által beindított változásokat. 2018-ban, egy évvel a Harvey Weinstein-botrány kirobbanása után így mesélt a Guardiannek: „Most egy igazán különleges pillanatban vagyunk. Nagyon izgatott vagyok. Olyan, mintha leomlana a berlini fal, mintha vége lenne az apartheidnek. Azt hiszem, korunk egyik legvadabb patriarchális időszakát éltük meg, a 80-as, 90-es és a 2000-es éveket. A kapitalizmus egy macsó erő. Úgy éreztem magam, mint akit elgázoltak."
A #metoo hatására valóban több női történet és alkotó került a figyelem középpontjába, de előtte 40 évig többé-kevésbé egyedül próbált meg érvényesülni a férfi rendezők által dominált Hollywoodban. A filmjeire jellemző női szemszög és a szexualitás nyílt ábrázolás a dicséretek mellett gyakran sodorta őt gyűlölethullámba, a maszkulinitás és macsó kultúra kifordítása („botrányos” módon gyakran a nők kezdeményeztek, így náluk volt a „hatalom”, és nem fordítva) sokaknál kiverte a biztosítékot.
Holly Hunter, Anna Paquin és Jane Campion
Filmjei széles műfaji skálán mozognak: van köztük erotikus thriller, harsány szatíra, romantikus történelmi dráma és szektás dramedy is, A kutya karmai között tavaly éppen a hagyományos western mítoszt borította fel. Komoly színésznőt csinált Nicole Kidmanből, Oscart nyert a 11 éves Anna Paquinnak, Meg Ryant pedig egy érzéki pszichothriller főszerepével sikerült kirántania a cuki szomszédlány-skatulyából. Pályája nem mindig ívelt egyenesen felfelé, viszont amióta csak alkot, aktív párbeszéd zajlik a munkáiról – nem csak a nők körében vált élő filmes legendává és példaképpé.
Az emberi lélek kutatója
Jane Campion szülei (Richard Campion opera- és színházi rendező és Edith Hannah színésznő) az új-zélandi színházi közeg ismert alakjai voltak, az ő útja mégsem vezetett egyenesen a művészi pálya felé. Részben apja rohamos munkatempója, részben anyja labilis mentális egészsége és öngyilkossági hajlama miatt döntött úgy, hogy a művészetek helyett inkább az emberi lélek működését tanulmányozza, első diplomáját antropológiából szerezte. „Az antropológiában az érdekelt, hogy képes legyek »hivatalosan« tanulmányozni azt, amire amúgy is kíváncsi voltam: hogyan működnek a gondolatok, és a mitikus tartalmuk, aminek semmi köze a logikához, az emberi viselkedéshez. Szerintem az emberek racionális lényeknek hiszik magukat, pedig nem azok. Valami teljesen más irányítja őket." Később egy londoni művészeti egyetem hallgatójaként körbeutazta Európát, Olaszországban tanult, majd Sydneyben festészetből szerzett diplomát. Ekkoriban kezdett el kísérletezni a filmrendezéssel is.
Karaktereit, különösen a komplex női hőseinek életét elnyomott vágyak és félelmek, régi traumák irányítják, folyamatos küzdelemben állnak a patriarchális társadalom elvárásaival. Szereplői hatalmi játszmák áldozatai (A kutya karmai között esetében a főhős egyszerre nyomja el a saját érzéseit és viselkedik ő maga is elnyomóként), működésképtelen párkapcsolati és családi viszonyokba szorulnak bele, ahonnan saját erőből kell kiszabadulniuk. A rendező soha nem teszi egyértelművé, hogy mit kell érezni a filmjeit nézve, a jó és rossz határait elmosva szabadon hagyja gondolkodni a nézőt.
Zongoralecke
A történeteit sajátos vizualitással meséli el, a terek, amelyekben szereplői mozognak – viharvert új-zélandi tájon, firenzei cifrapalotában vagy a lepattant ausztrál külvárosban – legalább olyan beszédesek, mint egy-egy hosszú párbeszéd vagy egy sokatmondó gesztus. Sokat merít szobrászok és festők művészi kifejezőeszközeiből, egyedi színvilágot használ. A Zongoralecke hősnőjének alakját Frida Kahlo tragikus karaktere és mágikus önarcképei is ihlették, és nagy hatással volt rá Emily Brontë alakja és írásai is – az Üvöltő szelek gótikus feminizmusát gyakran tartják a film egyik legfontosabb előképének.
Aranyba öntött sikerek
Saját bevallása szerint 24 évesen, a Tissues című kisfilm készítésekor kezdte megérezni a benne lévő művészi szikrát, a filmművészet rétegeit. Első nemzetközi sikerét a Lecke fegyelemből (Peel) című rövidfilmjével érte el, amit az ausztrál filmes főiskola hallgatójaként készített. A nyolc perces rövidfilmben egy apa próbálja fegyelmezni a fiát egy hosszú kocsiúton, mert az kidobálja a narancshéjat az ablakon. Ha a tanárain múlik, a film talán sosem készül el, de Campion a tiltakozás ellenére befejezte, és meg is lett érte a jutalma: 1986-ban, nőként először vehette át érte Cannes-ban a legjobb rövidfilmnek járó fődíjat, amit pár évre rá a nagyjátékfilmes kategóriában is megismételt. A Zongoraleckével 28 évig egyedüli nőként volt Arany Pálma-díjas film rendezője, a hosszú csendet tavaly Julia Ducournau Titánja törte meg.
Karen Colston a Sweetie-ben
Campion egy működésképtelen család dinamikáját követi első nagyjátékfilmjében, az 1989-es Sweetie-ben is. Történetében a mentálisan gyermeki szinten ragadt Sweetie bomlasztó hatással van a babonás és mogorva testvérére, és a házassági problémákkal küzdő szüleire is. Campion különös családi portrét választott a bemutatkozásra, a Sweetie egy bizarr és harsány mese, melynek szereplői felé minden rossz tulajdonságuk ellenére szeretettel és empátiával fordul. A film Cannes-ban mutatkozott be, Campion a megosztó kritikák miatt egy egész napon át a szállodai szobájában sírt. A Vanity Fairnek azt mondta, ha nincs bekészítve a következő filmterve, talán a pályát is elhagyja.
Második játékfilmje, az új-zélandi írónő, Janet Frame életét bemutató Egy angyal az asztalomnál (An Angel at My Table) eredetileg minisorozatnak készült, de elbűvölő filmnyelve miatt végül egy három fejezetből álló mozifilmként forgalmazták. Campion ezzel is történelmet írt: ez volt az első új-zélandi film, amit Velencében mutattak be, és a zsűri nagydíját is elnyerte. Ez tette fel őt a nemzetközi filmes térképre, de az igazi kirobbanó sikert a Zongoralecke hozta el számára.
Egy angyal az asztalomnál
A nyolc Oscar-jelölt dráma azonnal beemelte őt a hollywoodi kánonba, világsztárok kopogtattak az ajtaján, megtiszteltetéssé vált vele forgatni. A 19. századi történetben a néma Adát apja hozzáadja egy új-zélandi telepeshez, így a nő lányával kénytelen elhagyni szülőföldjét, Skóciát. Ada jelbeszédét csak a lánya érti, érzelmeit a zene nyelvén, az imádott zongorájával tudja kommunikálni. Új férje azonban gondolkodás nélkül eladja a hangszert szomszédnak, a maorik közé befogadott ex-tengerésznek, aki néhány privát leckéért és testiségért cserébe hajlandó azt visszaadni Adának. Kezdetben plátói kapcsolatuk idővel szenvedélyes viszonnyá erősödik.
Campion éveken át készült a Zongoraleckére, sokáig nem érezte magát elég érettnek egy érzelmileg és technikailag ennyire komplex, nagyszabású (7 millió dolláros költségvetésből készült, 40 milliót hozott) film elkészítéséhez. A Zongoralecke lehengerlő sikerét látva megérte türelmesnek lenni. Holly Hunter és Anna Paquin Oscar-nyertes lett, Harvey Keitel maori festésekkel az arcán sosem volt ilyen érzékeny hősszerelmes, a mocsaras és buja új-zélandi vidék, és Michael Nyman zenéje pedig mindenkit elvarázsolt. A film sikereit egy személyes tragédia is beárnyékolta: a cannes-i premier után nem sokkal elveszítette a tizenkét napos kisfiát. Tíz hónappal később, könnyek közt vette át élete első Oscar-díját – ekkor már a lányával, Alice-szal volt várandós.
Holly Hunter és Anna Paquin a Zongoraleckében
Bukások és felemelkedések
Az óriási sikert több, jóval megosztóbb alkotás követte. 1996-ban Henry James regényét, az Egy hölgy arcképét adaptálta Nicole Kidmannel a főszerepben. A Zongoralecke után a szakma és a közönség is hatalmas elvárásokat támasztott Campion felé, de a megosztó kritikák miatt elbukott a mozipénztáraknál. Hasonló sorsra jutott az 1999-es Szentek és álszentek (Holy Smoke), egy bizarr vígjáték a szektába szorult lányról és ‘megmentőjéről’, illetve 2003-ban a Nyílt seb (In the Cut) című erotikus pszichothrillere is.
Mindkét film a kor sztárjaival volt tele, az előbbiben Kate Winslet és Harvey Keitel, az utóbbiban Meg Ryan és Mark Ruffalo kerültek veszélyes románcba. Campion sajátos módon értelmezte mindegyik film műfaját, de különösen a veszélyt hozó női szexualitás középpontba állítása miatt nem tudtak mit kezdeni vele a kritikusok. A Nyílt seb viszont az utóbbi években sikeres rehabilitáción esett túl, és már inkább korszakalkotó feminista darabként tekintenek rá, ami drámai változást hozott Meg Ryan karrierjében. Az utókor Campion előtt is fejet hajtott az akkori bátorsága és egyedisége miatt.
Jane Campion A kutya karmai között forgatásán
A kutya karmai között előtti utolsó nagyjátékfilmje, a 2009-es Fényes csillag a világhírű 19. századi költő, John Keats, de leginkább tiltott szerelme, Fanny Brawne történetét követi, a férfi halála előtti utolsó években. A film fogadtatása többé-kevésbé pozitív volt, Campion a következő tizenkét évben azonban elkerülte a mozit, és inkább egy két évadot megélt éjsötét krimisorozat, A tó tükrében (Top of the Lake) készítésére koncentrált. A sorozatban sajátos stílusjegyei és témái is visszatérnek, a lírai szexualitás, a nőiség és az anyaság kérdése is jelen vannak, egy izgalmas thrillerbe, és egy titokzatos nyomozónő történetébe beleágyazva.
Tizenkét évet kellett várni Jane Campion következő mozifilmjére, A kutya karmai között pedig minden várakozást felülmúlt. Pattanásig feszült drámájában sikeresen kiforgatta a maszkulin western-toposzt, izgalmas mélységet adott egy rettenetes férfinak, miközben a femininitás erejéről sem feledkezett meg. Az elmúlt évtized hatalmas változásokat hozott magával, a #metoo átértelmezte az egész szórakoztatóipar működését, nők kerültek vezető pozícióba (köztük Új-Zéland elnöki székébe is) és úgy tűnik, hogy a nézők is egyre nyitottabbak a női történetekre. Jane Campion negyven éve küzd azért a változásért, ami úgy tűnik, végre tényleg elkezdődik.
