Váltott lovakkal lépnek fel történészek, humanisták, fizikusok, génkutatók, részecskekutatók, orvosok, különféle szakterületek specialistái. Meglepve tapasztalom, hogy a média-pofázmányok átlagához képest itt mennyi a jóarcú, hiteles fizimiskájú szereplő. Függetlenül életkoruktól mindannyian hisznek, ha nem is a mindentudásban, mert az nem létezik, hanem az egyes diszciplinák értelmében, bizonyíthatóságában s abban, hogy mindez megosztható a laikus hallgatóval, nézővel. Figyelve az egyes adásokat, folyton eszembe jut, mennyire álságos korunk tudás-ellenessége, olcsó szkepticizmusa bármiféle logosz iránt. Mintha a hülyék előjoga lenne definiálni: „kutatásaitok  nem többek kártékony zabhegyezésnél!”.

Most legutóbb Mihály György részecske-fizikus előadását sugározták. Kapásból mutatta be, hogy a fény egyidejűleg hullám és részecske természetű. Hogy az elektron-áramlás nem humbug. Hogy a folyékony nitrogén (- 170 fok celziusz) segítségével miként lehet mágneses erőteret képezni, és így tovább..., a közönség ámulatára tömegcikkek : mobiltelefonjaink és digitális fényképezőgépeink alkatrészein demonstrálta, hogy mindez az elmúlt harminc év finom kutatásainak köszönhető, s hogy chipjeinktől az atomi méretű „alkatrészekig” nem lesz megállás. Azután megköszönte a figyelmet.
A jövő hétre egy meredek szakágazat: a génmanipuláció doktorának előadását hirdetik.

Van-e tanulság itt? Gondolom, van. Képernyőinken hemzsegnek a próféták, a sarlatánok, a béljósok, a hivatásos ezoterikusok, a katasztrófa-specialisták, az öko-bőrbe bújt embergyűlölők. Közös jellemzőjük, hogy ők igét hirdetnek, végső igazságokat, magasról tojván mindarra, amit nyílt, érdemi tudáson alapuló, ezért kétkedő disputának neveztünk hajdan s neveznénk ma is.