Böszörményi Gábor: ,,Cementes zacskót adtunk a mozijegy mellé”

Böszörményi Gábor: Online filmes újságként indultunk 1998-ban. Mi visszafelé csináltuk, nem printből lettünk online, hanem fordítva, előbb voltunk a neten. Amatőr lapként indultunk, Mozivilág címen: összeálltunk néhányan tizenévesek, és elkezdtünk írni a filmekről, amiket megnéztünk. Ez volt a legjobb lehetőség arra, hogy publikáljuk a saját kritikáinkat, mivel akkoriban még nem léteztek blogok. Elég egyszerű kis honlap volt, fekete háttér, fehér betűkkel, havonta egyszer frissítettük, de egy-két év alatt jól felfutott. Aztán a Mozivilág domaint beregisztrálta valaki előlünk, így áttértünk a Mozinet névre.

Filmhu: Mikor indult a magazin?

B.G.: 2003-ban kezdtünk tévéműsort csinálni a Fix.TV-n, egy évvel később pedig elindítottuk a Mozinet Magazint, ami havilapként futott, egészen 2011-ig. Mindennel foglalkoztunk benne, amit bemutattak a mozik, de voltak kultfilmes és képregényes rovataink is.

Filmhu: Hogyan következett mindebből a filmforgalmazás?

B.G.: Az egykori Alba Regia székesfehérvári filmfesztiválon láttuk az Éjféli moziláz című filmet 2006-ban, és úgy voltunk vele, hogy nagyon passzolna ahhoz, amivel mi a magazinban foglalkoztunk. Ez a dokumentumfilm a ’60-as, 70-es évek kultuszfilmjeiről szól, nemcsak a filmeket mutatja be, de a társadalmi közeget is, amelybe érkeztek. Akkoriban automatikus támogatást tudtunk a fogalmazásra lehívni a Magyar Mozgókép Közalapítványtól, így viszonylag kis kockázattal, három-négy kópiával be tudtunk mutatni egy nagyon szűk közönségnek szóló filmet.

Filmhu: Ennél is tovább terjeszkedtetek?

B.G.: Volt két mozink: Esztergomban évekig működtettük a város 50 férőhelyes art moziját, a Csepel Plázában pedig volt egy érdekes kísérletünk, de ez nem igazán jött be. 2010-ben indítottuk, és ugyanebben az évben csődölt be a Mozgókép Közalapítvány is, amivel összedőlt minden, amit addig felépítettünk. A magazin, a forgalmazás és a mozi miatt is számítottunk a támogatásra, de még azokat a pénzeket sem kaptuk meg, amiket elköltöttünk. Húzós időszak jött, ráadásul a válság közepén voltunk, nagyon kevesen jártak moziba. 2011-ben leépítettünk mindent, ami nem bizonyult fenntarthatónak és a forgalmazásra kezdtünk el koncentrálni – egy kisvállalkozásból átalakultunk egy két fős céggé.

Filmhu: Miért minősült a forgalmazás a legfenntarthatóbb ágazatnak?

B.G.: Itt volt lehetőségünk EU-s pénzekre pályázni és a forgalmazás alapvetően projektalapon működik. Van egy filmed, foglalkoznod kell vele, de nincsenek mellette egy olyan havi költségeid, mint ami egy mozi fenntartásával vagy egy magazin kiadásával jár. Elkezdtünk keresgélni olyan filmeket, amelyek működhetnek.

Filmhu: A támogatás miatt választottatok főképp európai filmeket?

B.G.: Jócskán csökkenti a kockázatot, ha egy film európai, és a mozik is szívesebben vetítenek EU-s filmeket az Europa Cinemas támogatása miatt. Persze ezek a támogatások csak a költségek egy részét fedezik, nekünk pedig jelentős felhalmozott veszteséget, tartozásokat kellett ledolgoznunk, úgyhogy a jövőnk továbbra is kérdéses volt. Ekkor jött a fordulópont: megkeresett minket Jankovics Marcell Az ember tragédiájával, mert volt egy olyan érzése, hogy nekünk kéne forgalmazni. Még most is nagyon hálás vagyok neki, kellett már egy ilyen sikerélmény. Bármerre kísértük Marcell-lel a filmet az országban, mindenhol hatalmas tömeg fogadta és imádták. ,,Mondottam ember: Küzdj, és bízva bízzál.” – Ez adott lökést a folytatáshoz és utána sikerült egyre nagyobb filmeket is szereznünk.

Filmhu: Ha már nagy filmeknél tartunk, mikor találtál rá a Saul fiára?

B.G.: A Saulnál én kerestem meg az alkotókat. Áprilisban derült ki, hogy Cannes-ba megy a film, én januárban kezdtem el tárgyalni róla, amikor még senki más nem érdeklődött iránta. Hogy miért érdekelt, azt pontosan nem tudom megmondani, de éreztem, hogy muszáj nekem bemutatnom ezt a filmet.

Filmhu: Ezek szerint nem keveredtetek licitháborúba a jogokért.

B.G.: A cannes-i versenyprogram bejelentése után biztosan lett volna konkurenciánk, így még nem volt. A hazai filmeknél egyébként inkább az a döntő, hogy a producer és a rendező kivel akar együtt dolgozni. Nem annyira a licit a lényeg, inkább az, hogy van-e elképzelésed, hogy mit tudsz kezdeni a filmmel, érzed-e, hogy merre kell vele elindulni.

Filmhu: Forgalmazóként mennyire van beleszólásotok a filmek marketing megjelenésébe? Gondolok itt a plakátokra, előzetesekre stb.

B.G.: A magyar filmek esetében mindezt az alkotókkal közösen állítjuk össze. A legtöbb rendező számára nagyon fontos a film teljes élete, megjelenése, ki kell érdemelni az alkotók bizalmát. A Saul fia első plakátját például teljesen készen kaptuk, akkor csináltunk mi egy másikat (persze ezt is az alkotók jóváhagyásával), amikor a filmet Oscarra jelölték és újra bemutattuk a mozikban. Az új plakáton már felismerhető Röhrig Géza, akit az előző fél évben az egész ország megismert, ez a poszter egy sokkal klasszikusabb, ‘Oscarosabb’ plakát lett.

Filmhu: Most is van egy olyan különleges fogásotok, amelyhez a készítők hasonlóképpen viszonyulnak. Hogyan került hozzátok az ULTRA, ami először az HBO-n ment le?

B.G.: Évek óta kerestem már egy futófilmet, mert látom, hogy a futóversenyek egyre népszerűbbek. Sajnos a témával foglalkozó filmek, amelyeket korábban láttam, mind giccsesek voltak. Aztán Simonyi Balázsék megkerestek a dokumentumfilmükkel, megnéztük, én pedig megkönnyeztem. Tudtam, hogy szívesen foglalkoznánk vele, de erre az HBO-nak is rá kellett bólintania. Végül ők is belátták, hogy a mozis bemutatással nem fognak nézőket veszteni, ez inkább növeli a film presztízsét. A következő lépésben a mozikat kellett meggyőznünk, hogy az emberek igenis megnéznének egy dokumentumfilmet, még akkor is, ha folyamatosan adja a tévé.

Filmhu: Mivel sikerült eloszlatni a kétségeiket?

B.G.: Május 1-től kezdve folyamatosan elővetítéseket tartottunk, egészen a szeptember 14-i mozis premierig. Az első alkalomra a Toldiban a mozi fennállása óta a leggyorsabban fogytak el a jegyek, egy-két óra alatt elkapkodták az összest. A teltházas elővetítések során nyilvánvalóvá vált, hogy van egy elég nagy közösség, amelynek ez a film rengeteget jelent, és nekik nagy élmény együtt, moziban nézni. Már akkor volt 3.000 nézőnk, amikor még be se mutattuk hivatalosan.

Filmhu: A külföldi filmek kiválasztásánál mennyire játszik szerepet a saját ízlésetek?

B.G.: Olyan filmet nem forgalmazunk, amit nem tartunk jónak, igyekszünk tartani egy színvonalat. De sokszor van, hogyha egy ismert rendező munkájáról van szó, már forgatókönyv stádiumban meg kell venni, mint most például Paolo Sorrentino vagy Asghar Farhadi készülő filmjénél. Persze ez rizikós befektetés, mert nem a forgatókönyvet nézzük majd a vásznon, ezért benne van az is, hogy az elkészült film nem hozza az elvárásokat.

Filmhu: A Fimalap a közelmúltban elkezdte támogatni a filmforgalmazást is. Részesültök ebből?

B.G.: Egy éve létezik ez a támogatás, eddig három filmünk forgalmazásához kaptunk támogatást (Soul Exodus, Állampolgár, Testről és lélekről). Ez csökkenti a kockázatot, mert sokkal nagyobb kampányt tudsz vele csinálni, mindhárom filmnek vásárolhattunk például az utcán plakáthelyeket, nagyobb online kampányt indíthattunk stb. Ugyanakkor más példákon láthatjuk, hogy a legfontosabb még mindig az, hogy hogyan pozícionálod a filmed, mi a forgalmazási stratégiád. Hiába veszel ezrével plakátokat, ha nem derül ki róluk, miről szól a film.

Filmhu: Most ért véget a saját filmfesztiválotok, a Mozinet Filmnapok. Mi a fő célotok a rendezvénnyel?

B.G.: Több célunk is van vele. Amikor elkezdtük csinálni, akkor egy kis nyári fesztivál volt, ahol azokat vetítettük, amik már kifutottak, de még volt rájuk igénye a közönségnek. Aztán elmentünk abba az irányba, hogy az új filmjeinket itt mutatjuk be, mert tesztelni tudjuk az előzetes fogadtatást. Ez az egyetlen olyan országos rendezvény, amelyen néhány nap alatt tizennégy moziban egyszerre vetítik ugyanazokat a filmeket. Persze nem csak reklámnak szánjuk ezt a négy napot, nekünk is nagy élmény volt találkozni, beszélgetni a nézőinkkel. Idén is nagy siker volt a Filmnapok, 4.500 nézőnk volt, több teltház jött össze és rengeteg kiegészítő program várta a nézőket.

Filmhu: A hazai forgalmazók között talán ti fektettek a legnagyobb hangsúlyt arra, hogy a nézők kapjanak valami pluszt is, nálatok fontosak a „kiegészítő programok”.

B.G: Pont most tettük ki a lomtalanításkor az utolsó két óriás papírmaséfejet, amelyeket a Frankhez csináltattunk. Nekem alap, hogy valami különlegesség legyen a filmekhez, a Borgmannál pl. kis cementes zacskókat adtunk a mozijegy mellé, volt olyan, aki annyira kikészült a filmtől, hogy utána visszaadta a pénztárban. De ott voltak az „üvöltő fülkék”, amiket az Eszeveszett mesékhez állítottunk fel a multiplexek előterében, a jegypénztárak mellett. 1x1 méter alapterületű fülkék voltak, kívül a film posztere, belül hangszigetelés. Fehér köpenyes hostok és hostessek tájékoztatták az arra járókat, hogy aki a leghangosabban üvölt odabent, nyerhet egy argentin steakvacsorát. Három másodpercig kellett üvölteni egy mikrofonba. Mértük a hangerőt és egy kamera fotózott, a képeket rögtön posztolni a Facebookra is.

Filmhu: Honnan jött az ötlet?

B.G.: Egy ismeretlen argentin rendező, hat különböző sztoriból álló filmjéről volt szó, ezt nagyon nehéz kommunikálni, egy történet sincs, amiről szinopszist írhatsz. Viszont a fesztiválon, ahol láttam, többen röhögőgörcsöt kapott tőle. Hogyan veszed rá az embereket, hogy megnézzék? A filmbeli sztorik közös pontja, hogy a szereplőknél elszakad a cérna, innen jött az „Engedd ki a gőzt!” jelmondat, amire felhúztuk ezt a kampányt. Ráadásul Karácsony előtt volt a bemutató, amikor mindenki halálidegesen nyomorog a plázákban. Én is segítettem a hostesseknek, és a kamerán keresztül láttam, mi történik a fülkékben: bement a delikvens, üvöltött egy rendeset, aztán kijött egy hatalmas vigyorral az arcán. Közben a pénztárnál sorban álló nézők nem értették, hogy miért üvölt a film plakátja néhány méterre tőlük. Nyilván nem volt a hangszigetelés olyan profi, hogy ne hallják. A plázamozikban nagy a konkurencia, de ez hozott nézőket a filmnek.

Filmhu: Mennyire láttok jövőt itthon a moziból kikerülő filmek digitális platformokon történő forgalmazásban?

B.G.: Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a filmjeink elérhetőek legyenek a mozis vetítések után is. Folyamatosan elérhetővé tesszük filmjeinket a Vimeon, csordogál belőle valamennyi bevétel, de erre megint csak nem lehet építeni. Az IPTV-platformokon is jelen vagyunk, de ott minden attól függ, hogy éppen melyik filmet és mennyi ideig emelik ki, nyilván itt is a blockbusterek hozzák a legtöbb nézőt. Összességében nem növekedett annyival a VOD forgalmunk, mint amennyivel a DVD eladásaink csökkentek.

Filmhu: Milyen megoldás lehetséges?

B.G.: Jó lenne egy művészfilmes, internetes platform, ahol ezek az alkotások nem vesznek el a sorozatok és hollywoodi sikerfilmek között.

Filmhu: Merre tovább?

B.G.: Azt látom, hogy sokan temetik a mozit, de szerintem, ha van egy jó filmed és tudsz is vele mit kezdeni, akkor még sokáig van benne lehetőség. Mi szeretnénk továbbra is a mozira koncentrálni, a többi platform arról szól, hogy a filmjeink hosszútávon is elérhetőek legyenek a közönség számára, de nem ez hozza a megélhetést.

A filmforgalmazás műhelytitkai kapcsán Böszörményi Gábortól megtudtuk, hogy a forgalmazni kívánt filmeket már forgatókönyv stádiumban kiválasztják. A filmjogok értékesítésével megbízott személytől kapnak rá ajánlatot, a beszerzési folyamatban pedig a filmvásároknak leginkább csak az üzlet végleges megkötésében van szerepe.  A jogokat minden platformra megveszik, általában 5 és 12 év közötti időtartamra. A moziba küldött filmek sikere mindig az adott filmhez előre kikalkulált optimális nézőszámhoz képest alakul, egy alapvetően szűkebb rétegnek szóló filmnél akár a 2000 néző is jó számnak mondható, amíg egy nagyobb kaliberű filmnél a 45000-es nézőszám is jelentheti ugyanezt. A mozik által szolgáltatott nézettségi adatokat az NMHH felé eljuttatott hivatalos jelentésekkel vetik össze. A Filmalap által nyújtott forgalmazási támogatás vissza nem térítendő összeg, és önrészt is kell vállalniuk, ami nem minden esetben térül meg. Azt, hogy jegybevételekből milyen százalékban részesül a forgalmazó, a filmszínház és magyar film esetén maga a produkció, Böszörményi nem osztotta meg velünk, mondván, az üzleti titok.

Fotók: Pozsonyi Janka