Hétfő délelőtt az 50-es évek elejének legnagyszabásúbb hazai filmje eleveníti fel az 1848-49-es szabadságharcot. A Föltámadott tenger olyan legendákat vonultat fel, mint Básti Lajos, Darvas Iván, Szirtes Ádám vagy Sinkovits Imre, ugyanakkor a látványos történelmi tablót beárnyékolja, hogy az alkotóknak a Rákosi-kor ideológiai követelményeinek is meg kellett felelniük.

Kedd hajnalban az X – A rendszerből törölve című thrillerben izgulhatunk Balsai Móniért, aki gyanús öngyilkossági esetek között fedezi fel az összefüggést. Délelőtt egymást követik a gyakran látható vígjátékok, a Zimmer Feri 2., a Hippolyt és a Meseautó.

 Ranódy László, Nádasdy Kálmán: Föltámadott a tenger

Szerdán egy frissebb komédia, a Hetedik alabárdos invitál egy színház kulisszája mögé, ahol egy statiszta (Bánki Gergely) próbálkozik meg a rendezéssel – a sikerén a társulat jövője múlik. Este a Karlovy Vary-ban díjazott filmdráma, a Virágvölgy visz minket kalandos road-tripre két gyerekrabló tini (Berényi Bianka és Réti László) társaságában. Éjszaka egy kemény vidéki leszámolásnak lehetünk tanúi a Kojot című thrillerben.

Csütörtökön a Parkoló rendezőjének, Miklauzic Bencének kisfilmjével köszönthetjük a napot. A Good Morning főszereplője (az Örök télért nemzetközi Nemzetközi Emmy-díjra esélyes Gera Marina) egyedülálló anyuka, aki szembesül vele, mennyire fontos manapság az angol nyelvtudás a jobb élethez.

Miklauzic Bence: Good Morning (fotó: MNF)

Este Zolnay Pál 1973-as alkotása, a Fotográfia utazó fényképészei próbálják megörökíteni a magyar vidék arcait. Bár a fotós készíti a képeket, a retusőr munkája még fontosabb. Ő szerzi az üzletet, és ő szépíti meg az igazságot az embereknek. Sokan választják ezt, a nyers valósághoz az élet már így is túl kemény: például Nyerges nénié, aki egy fotóról idézi fel férje és meggyilkolt lányainak tragédiáját. A játékfilmes elemeket használó, fekete-fehér dokumentumfilmet a Művészeti Akadémia a 20. század 53 legjobb magyar alkotása közé választotta.

A pénteki programban Mészáros Márta 1968-as rendezését, a Holdudvar-t karikázhatjuk be. A filmben egy megözvegyült politikusfeleségnek (Törőcsik Mari) kell újra kezdenie az életét. Szombat reggel Kis Hajni többszörösen díjnyertes, legutóbb Münchenben győzedelmeskedő rövidfilmjét lehet ismét elcsípni. A Last Call-ban egy kivándorolni készülő nagymama (Zsurzs Kati) utazás előtti utolsó napját követhetjük nyomon. Délben a Sárga rózsa című hortobágyi történetet nézhetjük meg, amelyben egy csikóslegénnyel szúr ki alaposan a hűtlenkedő szerelme. Délután Alfa Rómeó és Júlia című romantikus komédia jön, főszerepben a legendás Latinovits Zoltán-Ruttkai Éva párossal.

Szőnyi G. Sándor: Kéktiszta szerelem

Vasárnap a Kéktiszta szerelem látható. A lírai hangvételű történet a gyári munkások kemény életéről szól Törőcsik Marival és Latinovits Zoltánnal. Délután egy Mikszáth-adaptáció, A Noszty fiú esete Tóth Marival lesz műsoron. Este Tímár Péter örökzöldje, a Csinibaba repít vissza a Táncdalfesztivál aranykorába. A hét lezárásaként a tavalyi év legsikeresebb magyar filmje, a Valami Amerika 3 szállítja a börtönös poénokat, ugyanis ebben a részben a három főszereplőt (Pindroch Csaba, Szabó Győző, Hujber Ferenc) lesittelik.

November 25. hétfő

Föltámadott a tenger (r.: Nádasdy Kálmán, Ranódy László) / Duna World / 10:30 (ism. : kedd 2:20)

November 26. kedd

X - A rendszerből törölve (r.: Ujj Mészáros Károly) / HBO / 04:00

Zimmer Feri 2 (r.: Tímár Péter) / Film Cafe / 10:00

Hippolyt (r.: Kabay Barna) / Film+ / 10:50
Meseautó (r.: Kabay Barna, Petényi Katalin) / Film+ / 12:50

November 27. szerda

Hetedik alabárdos (r.: Vékes Csaba) / Paramount Channel / 12:20

Virágvölgy (r.: Csuja László) / Cinemax / 20:00

Kojot (r.: Kostály Márk) / HBO 2 / 22:45

November 28. csütörtök

Good Morning (r.: Miklauzic Bence) / Moziverzum / 04:55

Fotográfia (r.: Zolnay Pál) / Duna TV / 23:30

November 29. péntek

Holdudvar (r.: Mészáros Márta) / M5 / 21:50

November 30. szombat

Last call (r.: Kis Hajni) / Cinemax / 09:10

Sárga rózsa (r.: György István) / Duna World / 11:25

Alfa Rómeó és Júlia (r.: Mamcserov Frigyes) / Duna TV / 15:15

December 1. vasárnap

Kéktiszta szerelem (r.: Szőnyi G. Sándor) / M5 / 12:55

A Noszty fiú esete Tóth Marival (r.: Gertler Viktor) / Duna TV / 15:00

Csinibaba (r.: Tímár Péter) / Prime / 18:50

Valami Amerika 3. (r.: Herendi Gábor) / Prime / 21:00

Borító: Fotográfia