Te mikor kerültél közeli kapcsolatba az analóg technikával? Az egyetemi évek alatt?
Amikor én jelentkeztem, akkor még főiskola volt az SZFE, de már a felvételinél is követelmény volt az analóg technika ismerete, mert az utolsó fordulóban 16 mm-es fekete-fehér filmet kellett készíteni. Mondhatnám, hogy ez az őskor volt, de egyfelől ma nagy reneszánszát éli az analóg fotózás, másrészt a filmezésből sem tűnt el egyáltalán. Azok a világszinten elismert magyar operatőrök, akik külföldön dolgoznak – Pados Gyula, Erdély Mátyás, Rév Marcell –, gyakran forgatnak analóg technikával.
35mm-es kamera
Fotó: Jóri András (SzFE)
Nem is olyan régen, tizenöt-húsz éve az operatőr szakon még biztosan felvételi feladat volt az analóg filmmel való munka. Ez miért szűnt meg?
Az elektronika előretörésével a digitális technológia az oktatásból több oknál fogva is kisöpörte a 35mm-es technikát. Ennek az egyik oka biztosan anyagi megfontolás volt. Valószínűleg döntést kellett hozni, hogy merre fejlesszék tovább az oktatás lehetőségeit, és úgy döntöttek, hogy inkább az elektronika felé indulnak el. Akkor egyébként is ez volt a trend. Az American Cinematographerben még olyan komoly operatőrök is, mint Zsigmond Vilmos azt nyilatkozták, hogy már az elektronika is tart ott, ahol a film. Be kell látni, hogy sokkal olcsóbb volt az elektronika, és egyszerűen kikopott az oktatásból a 35mm-es technológia.
A másik ok pedig az a folyamat, amit a képkészítés demokratizálódásának nevezünk. Egy darabig sokan örültek ennek, de most már inkább a kárát látjuk, amikor mobiltelefonokkal is készítenek filmeket emberek. Az a nagyon speciális tudás, ami az analóg technológia működtetéséhez szükséges, ma már egyáltalán nem kell ahhoz, hogy emberek képeket vagy filmeket készítsenek. Legalábbis látszólag. Fogják a telefont, forgatnak vele valamit, és ebben a szemléletben nőtt fel már talán több generáció is.
Ehhez társult még a közösségi média és annak a kontroll nélküli használata. Ennek köszönhetően kialakult a köztudatban, hogy ami oda fölkerül, az jó, hiszen ha valamit publikálnak, az érvényes dolog. Miközben ez egyáltalán nem igaz, hiszen ha összevetem azt a tudást, ami az analóg technológia használatához kellett, akár a felvételi szintjén, és azt a tudást, ami a telefonos képekhez kell, őrületes a különbség. Nagyon sok mindent sodort el az elektronika elterjedése a filmiparban, és persze rengeteg új lehetőséget is hozott.
Mit szóltak a tanítványaid, amikor kiderült, hogy analóg feladatok is lesznek? Örültek, vagy kicsit megrettentek?
A Filmoperatőr Művész mesterszak második szemeszterében, a diplomafilm előtt kerül sor a 35mm-es gyakorlatra. Azt tapasztalom, hogy a hallgatók nagyon alaposan, koncentráltan készülnek fel, és nemcsak azért, mert ez követelmény, hanem mert érzik, hogy ennek más a tétje.
A filmszalag egy darabja (Fotó: Jóri András - SzFE)
Tehát aki elvégezte az alapképzést, és már mesterképzésre jár, az vehet részt ezen az órán.
Igen, muszáj számolni a bolognai rendszerben való működéssel, és valamit kell kezdeni azzal, hogy az eddig osztatlan képzésből most osztott képzés vált, így lett az MA-n tanulók kiváltsága, hogy filmre forgathatnak. De a BA-sokat is nagyon érdekli az analóg technika, úgy érzik, hogy ott van valami titok. Egy teljesen alulról, a hallgatók felől alakult kezdeményezés hatására újra felépítettünk az SZFE-n a fekete-fehér 35-ös fotólabort.
Amikor én jártam egyetemre, akkor napi gyakorlat volt a fekete-fehér laborálás. Nagyon értékelem azt a módot is, ahogy létrejött a labor, mert mindenki tett bele munkát, a hallgatók, operatőr tanárok szedtük össze a felszerelést, amit tényleg intenzíven használnak is a srácok. Azért is nagyon fontos ez, mert ahhoz, hogy majd az MA-n a 35 mm-es technológiát lehessen működtetni, rengeteg tudást és tapasztalatot fel kell szedni már az alapszakon.
Ráadásul aki film nyersanyagra forgat, annak tisztában kell lenni a laborálás folyamatával is, hiszen kommunikálnia kell a laborral.
Van egy olyan tudomány, amit úgy hívnak, hogy szenzitometria, ez a labortechnika része és mi még tanultuk amikor én jártam az SZFE-re. Ez azért is volt fontos, mert mi még sokat forgattunk film nyersanyagra, és amikor bevittük a laborba előhívni a negatívat, akkor kommunikálni kellett az ott dolgozó szakemberekkel. Ha a laborban nem beszéled a szakmai nyelvet, akkor nagyon nagy a baj. Ez a tudás még akkor is erősen a szakma része, hogyha a ma 35 mm-re forgatott anyagok döntő többsége kópiaként már DCP formájában kerül vetítésre, mert ez a tény nem írja felül annak a tudásnak a szükségességét, ami a 35-ös analóg technológia működtetéséhez szükséges. Aki ezt nem tudja, az nem olyan jól képzett operatőr, mint aki tisztában van vele.
Szerinted miért pont most most tért vissza az analóg technikák iránti vágy?
Megfejteni a jelenséget nem tudom, ezért inkább kérdezem: nem lehet, hogy az van a háttérben, hogy pillanatokon belül berúgja az ajtót a mesterséges intelligencia által generált kép? Amiről még nem sokat tudunk, de egy dolgot biztosan lehet sejteni, azt, hogy semmi köze nincs a valósághoz – és a valóságot nem filozófiai értelemben mondom, hanem inkább úgy, hogy semmi köze nincs az elénk táruló látványhoz.
Mintha azt látnám, hogy az alkotás iránti vágy igazából nem tud kiteljesedni egy ilyen mesterséges intelligencia által generált képen. Az analóg fotózásnál – és ilyen értelemben a digitálisnál is – viszont tényleg te alkotsz, tudás birtokában gondolatokat közölsz másokkal valamilyen formában, akár zene, akár kép, akár rajz, vagy festmény formájában, és ehhez a folyamathoz a te személyed kell. Ettől azért nagyon eltér és kevésbé tűnik alkotói folyamatnak az, amikor promptokat adsz egy számítógépnek. Ennek is lesz a végén egy kép, csak hát semmi köze nincs sem az alkotáshoz, sem – az előbbi értelemben – a valósághoz.
Amikor az elsős srácok jönnek be az egyetemre, be szoktam nekik vinni egy digitális, meg egy analóg fényképezőgépet, szétszedjük, megmutatom az íriszt, a zárat, és megértik a gép működését. És be szoktam vinni nekik egy nagyon régi kamerát is a gyűjteményből, amiben csak egy lyuk van.
Analóg fotó előhívása az SZFE fotólaborban (Fotó: Jóri András - SzFE)
Olyasmi, mint a camera obscura?
Tulajdonképpen igen, mert ezzel megértik, hogy az egészhez nem kell más, csak egy doboz és egy lyuk. Illetve, hogy ahhoz, hogy elkészüljön egy kép, semmi más nem kell, csak a fény és te. Nem kell gép, és amikor ezt megértik, az nagy hatással van a hallgatókra, még azokra is, akik elméletben ismerik a camera obscurát. Ennek még egy fontos következménye van, mert rájönnek arra, hogy ezzel a technológiával nem tudnak úgy kattintgatni, mint a mobiljukkal. Olyan nincs, hogy nem is néz oda, és csak nyomja a gombot, csinál ötszáz képet, aztán majd kiválaszt belőle egyet. Itt szükség van a figyelmére, a gondolataira, és döntéseket kell hoznia. Én ezt a folyamatot valamilyen fajta alkotói öntudatra ébredésnek gondolom.
Az analóg forgatás az SZFE operatőr mesterszakának végén történik. Mi volt a konkrét feladat?
Igen, ez az utolsó feladatuk az egyetemen, van egy következetesen kidolgozott tematika, hogy hogyan jutunk el ide, és akkor ez kvázi az egyetemi tanulmányaik megkoronázása. Miközben a BA-sok a fotólaborban készülnek arra, hogy fölvértezzék magukat ezzel az analóg tudással.
Szerettem volna olyan kihívások elé állítani a srácokat, amik kimozdítják őket a megszokott operatőri stílusukból, a komfortzónájukból, mert sajnos a szakma nem olyan, hogy feltétlenül olyan munkával kínál meg, ami jól áll az adott operatőrnek. Hogy ezekre a körülményekre is felkészítsem őket, az egyik feladatuk az volt, hogy egy romantikus vígjátéknak egy jelenetét csinálják meg, ami őszintén szólva elég nagy berzenkedést váltott ki. De azt mondtam nekik, hogy ez olyan, mint ahogy az a valós élethelyzetben is lesz, csak most én vagyok a producer, ez egy megbízás, tekintsék úgy, hogy erre szól a produceri felkérés.
És mi volt a 35 mm-es feladat?
Annak keretein belül egy nagyon nehéz operatőri helyzetet próbáltam velük megoldatni: operatőri eszközökkel kellett ábrázolniuk a teljes sötétséget. Először a jelenetben egy asztal mellett ülnek, ahol van egy lámpából jövő fény, tehát mesterséges fényforrás. Aztán áramszünet lesz az utcában, tehát a történet szerint az ablakon sem jöhet be lámpafény. A hallgatóknak úgy kellett ábrázolni sötétséget, hogy a vásznon nyilvánvalóan ne teljes feketeséget lássunk, ugyanakkor ne legyen alulexponált a kép.
Az operatőri gyakorlaton használt díszlet az SZFE-n (Fotó: Jóri András - SzFE)
Az analóg és a digitális rögzítés sok szempontból nagyon más. De mi volt az, ami a legnagyobb változás volt a hallgatóknak?
Ugyan apróságnak tűnik, de mégis hatalmas különbség van a digitális és az analóg kamerák keresője között. A digitális kamerák esetében a kereső nem más, mint egy kis monitor, és furcsa módon a csúcsminőségű kameráknak is meglehetősen rossz a keresője abból a szempontból, hogy nem nagyon ítélhető meg az ott látottak alapján az, hogy milyen lesz a végleges kép. Ezzel ellentétben a 35-ös kameránál optikai kereső van, ahol egy tükörrendszeren keresztül látom ugyanazt a képet, amit az objektív. Volt olyan hallgató, aki most nézett életében először 35 mm-es kamera keresőjébe, és teljesen elvarázsolta az élmény. Ettől semmiképpen sem fosztanám meg őket.
Analóg kamerával forgatni teljesen más gondolkodásmódot kíván meg. Sajnos a szakma egy része rászokott arra, hogy a digitális kamerának a képét csak a monitoron keresztül ítéli meg, ami nem jó irány. És egyébként a felvételiző gyerekek között is egy nagyon komoly napi probléma, hogy ahhoz vannak hozzászokva, hogy a telefonjukon való fotózásnál egy kis monitort néznek. Ez a fajta szemléletmód egyszerűen nem működik az analóg technikánál, ott nagyon sokat kell tudni előre a képről, és arról, hogy mit akarok csinálni. Ez egy másfajta figyelem, másfajta felkészültség, másfajta mentalitás., ami nagyon erősen önismeretre is tanít. Ezért nálam az operatőri gyakorlaton már alapszakon is követelmény, hogy ne használjanak a hallgatók monitort, megtanítom nekik a fénymérő használatát, és onnantól kezdve a szemükben bízhatnak. Ezt a generációt ez először rendszerint sokkolja.
Pedig abban az időben, amikor mindent analóg vettek fel, teljesen természetes volt, hogy az aznapi felvételeket először másnap este láthatta a stáb, mert addigra készült el a muszter, addigra derült ki, hogy hogyan sikerült a forgatás.
Ezzel pedig rátapintunk egy nagyon érzékeny pontra, mert ha mélyebben belegondolunk, kiderült, hogy mitől voltak nagyra értékelt operatőrök. Attól, hogy amit ígértek, azt meg is tudták valósítani, úgy hogy az egyébként 100 fős stábból senkinek fogalma sem volt arról, hogy mi a túrót rögzítettek aznap és szorongva várták a két nappal későbbi musztert. Ma mindenki ott áll a monitornál, és mindenkinek van véleménye, tudása azonban kevésbé, ami borzasztóan káros, mert a workflow-ban a monitor egy nagyon pici állomás. Ahhoz, hogy megítéljük a monitoron lévő képet, ismernünk kell a film teljes képi világát.
Fantasztikus dolog, amikor a mai fiatal generációt sikeresen eljuttatod oda, hogy a szemére és a fényre hagyatkozva a teljesen fekete sötét műteremből olyan képet tud alkotni magabiztosan, amilyet ő akar. Nem a véletlen hozza össze a képeket, hanem a hallgató alkotói döntései. Amikor ezt megértik, akkor tulajdonképpen van egyfajta alkotói öntudatra ébredésük, hogy létrehozták azt, amiről az elején úgy gondolták, hogy lehetetlen.
35 mm-es filmtekercs a dobozában (Fotó: Jóri András - SzFE)
Tavasszal a Filmarchívum és a Filmlabor csinált egy közös workshopot mozigépészeknek éppen azért, mert már nagyon kevesen tudnak 35 mm-ről vetíteni. Viszont mivel most megint felívelőben van az analóg technika, és Budapesten öt moziban van is lehetőség vetíteni őket, felmerült az igény a továbbképzésre. Nektek az oktatásban van kapcsolatotok a laborral?
A Magyar Filmlaboratórium munkatársai járnak hozzánk meghívott előadóként, Illetve a 35 mm-es operatőri gyakorlatokkal pályáztunk az NFI-hez az oktatási pályázatukon támogatásért, így tudtunk a Filmlaborban laborálni.
Sokat beszéltünk arról, hogy divatba jöttek az analóg technikák. A jövőben szerinted ez erősödni fog, vagy megmarad niche művészetnek?
Most egy elképesztő izgalmas helyzetben vagyunk, ami egyben félelmetes is, mert hiszem, hogy nemcsak arról van szó, hogy analóg kontra digitális technika, hanem éppen most rúgja be az ajtót a mesterséges intelligencia. Ez egy követhetetlenül gyorsan fejlődő irány, lehetőség, amivel kapcsolatban még rengeteg kérdés merül fel, sok mindent nem látunk tisztán. Azt gondolom, hogy ezt csatát a filmek mögötti tőke fogja eldönteni, mert ha a finanszírozóknak megéri majd egyszer csak azt mondani, hogy AI generált filmek készüljenek, akkor AI generált filmek fognak készülni. De nagyon bízom benne, hogy meg fog maradni egy szűk mezsgye, olyan alkotók, akik művészi kvalitásuknál és érzékenységüknél fogva majd lehetőséget kapnak még 35-ösre forgatni. Ráadásul úgy tudom, hogy a mai napig a legjobb archiválási eszköz a filmnyersanyag.
Ha ez csak töredékében így lesz, akkor nekünk dolgunk ezt a tudást megadni a hallgatóknak. Feladatunk, hogy ne vesszen el 35 mm-es technológiáról való ismeretanyag.
