 |
| Grunwalsky Ferenc |
A pályázatok kiírásával kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy idén februárban kaptak kormányzati ígéretet arra, mekkora költségvetésből gazdálkodhat ez évben a magyar filmgyártás. A folyamat bonyolultsága miatt ez az összeg csak május közepén lett utalható, így a döntéshozóknak mindössze egy hónap állt rendelkezésükre. Emiatt történt az, hogy júniusnál korábban nem lehetett beindítani a filmek forgatását. Eddig összesen 24 nagyjátékfilm indult be, melyek közül valószínűleg 17 lesz kész a következő Filmszemlére.
Grunwalsky kitért a Közalapítvány jogi helyzetének kérdésére, és elmondta, hogy június 27-i levelében az ÁSZ az MMK működését minden szempontból megfelelőnek találta.
Hogyan „zsűrizzünk”?
A kialakuló többórás beszélgetés során a megjelent alkotók (rendezők és producerek) közül többen a pályázatok elbírálásának rendszerében látták a legfőbb problémát. A hozzászólásokban megfogalmazódott az az igény, hogy az alkotók kapjanak indoklást a zsűritől döntésük hátteréről. Tímár Péter kétségbeejtő helyzetnek tartja, ha egy rendező 2-3 évig nem kaphat lehetőséget arra, hogy dolgozzék. A kurátoroktól több „szociális érzékenységet” várna. A jelenlegi rendszert az alkotók szempontjából megalázónak érzi: a döntés itt kinyilatkoztatásként történik, a nem megfelelő forgatókönyvek pedig „ki vannak hajítva”. Emiatt a személyes kontaktus fontosságát is hangsúlyozza.
Gerő Péter az MMK rendszerét a „bizalmatlanok” szintjéhez alakítaná, míg Bacsó Péter – amellett, hogy nagyr a becsüli a döntéshozók munkáját, - rossznak tartja az egypólusú rendszert, és inkább olyan 2-3 csatornás elosztási szisztémát tartana kívánatosnak, ahol bizalom alapján lehet választani a lehetséges források közül. A forgatókönyvek alapján ítélő zsűrinek azért is lenne fontos a személyes beszélgetés az alkotókkal, mert a forgatókönyv nem végtermék, hanem egy organikus folyamat része.
Can Togay arra hívta fel a figyelmet, hogy a pályázatokat nem 20 napos határidővel kellene kiírni, hanem egy kiszámítható pályázati naptárra volna szükség. Ugyancsak lényegesnek gondolja, hogy ugyanazzal a forgatókönyvvel lehessen újra pályázni, hiszen az alkotó a következő pályázatig időközben átírhatja azt, dolgozhat rajta, fejlesztheti.
Schubert Gusztáv (filmkritikus, a játékfilmes szakkollégium tagja, egyben a filmhu főszerkesztője) hangsúlyozta, részkérdéseket is csak az egész magyar filmművészet és filmgyártásban gondolkodva lehet megoldani. Schubert szerint mindenekelőtt figyelembe kell venni, hogy összeomlott a többpólusú finanszírozási rendszer, a Közalapítványon kívül mindenki kihátrált a finanszírozásból (az ORTT, a televíziók), így a krízishelyzetért nem az MMK a felelős. Nem várhatjuk tőle, hogy a többiek szerepét is eljátssza, nem ez a dolga, s erre nem is lehet képes. A kurátorok döntési irányelvéről pedig elmondta, hogy elsősorban a forgatókönyv az alap a pályázatok elbírálásában, nevekre nem ítélhetnek támogatást (mégoly nagy nevekre sem!), habár természetesen ismerik, és a filmterv kapcsán figyelembe veszik a rendezők korábbi munkáit is. Nevekre figyelni a forgatókönyvben testet öltő szellemi teljesítmény helyett – ez feudális előjogokat teremtene.
A Játékfilmes Szakkollégium másik tagja, Böjte József szintén cáfolta, hogy az elbírálás egyetlen ízlést tükrözne. Az MMK pályázati rendszere már ma sem egypólusú, többféle pályázaton lehet pénzhez jutni. Az MMA a nagyjátékfilmes pályázat mellett közönségfilmes és kisfilmes pályázatot is kiírt már, és hamarosan kiírják a koprodukciós és a normatív támogatást megvalósító pályázatokat is. Ez pedig öt, különböző összetételű zsűrit jelent. Ugyanakkor Böjte is felvetette azt a kérdést, vajon csak a finanszírozás területén vannak-e problémái a magyar filmszakmának? El kellene végre gondolkoznia azon is, hogy a gyártás és a produceri munka körül minden r endben megy-e.
Törvényes-e az MMK?
Fekete Katalin az MMK-t törvénytelen működése miatt támadta, mondván, hogy az alapító szervezetek egy része ma már gyakorlatilag nem létezik. Emiatt a döntések jogi tisztasága is megkérdőjeleződik.
Szomjas György válaszában úgy fogalmazott, hogy a Közalapítvány működése egyértelműen törvényes ugyan, de sajátos jogi helyzete miatt nem fedi le a filmszakma egészét. Az alapítók többsége szakmailag kompetens szervezet (Filmművészek Szövetsége, Magyar Rendezők Céhe, H.S.C.) A 90-es évek eleje óta azonban sokat változott a helyzet, bizonyos alapító szervezetek valóban megszűntek, míg az azóta létrejött új szervezetek nyilvánvalóan nem lehetnek benne az alapítói körben. Ezt az ellentmondásos állapotot különféle javaslatokkal igyekeztek kiegyensúlyozni: a kétséges státuszú tagok felé javasolták, hogy függesszék fel tevékenységüket, míg más „kívülállókat” tanácskozási joggal hívtak meg az alapítói kör munkájába.
Szomjas szerint a Közalapítvány erős hátteret képez a szakmai érdekek érvényesítéséhez, a rendszer újragondolásához pedig időre van szükség: „saját hajunknál fogva kell kihúzni magunkat, de megpróbáljuk.”
Producer vagy MMK? – a felelősség kérdése
A strukturális reform kapcsán felmerült az a probléma is, hogy a produkciók gondozása mennyiben a producer, és a mennyiben a Közalapítvány feladata. A kritikára, miszerint a benyújtott forgatókönyvek gazdátlanná válnak az MMK-n belül, Böjte József elmondta: az MMK döntéshozói lehetőséget adnak, hogy egy film el tudjon indulni, de ha 80%-ban állami pénzből készülnek a filmek, miközben a filmjogok a producereké lesznek, a producereknek a felelősséget is vállalniuk kell cserébe.
Mórocz Sándor, az MMK finanszírozási vezetője felhívta a figyelmet arra is, hogy miközben az alkotók közül sokan a 100%-ban törvényesen működő Közalapítványt jogilag és etikailag is támadják, a reform kapcsán azon is el kellene gondolkozni, mi is voltaképpen a producer feladata. Mórocz elmondta, megdöbbentő hozzá nem értést lehet tapasztalni több produkció esetében is. Emellett a pályázatokhoz benyújtott költségvetésekben idén – miközben megemelkedett a szétosztható keretösszeg - hirtelen irreálisan megnőttek a költségek, ami ismét csak a producerek felelősségének kérdését veti fel. Mórocz amellett érvelt, hogy producereknek árjavaslatokat kell kidolgozniuk az egyes filmes tevékenységekre nézve.
Sipos Áron, a Magyar Producerek Szövetségének elnöke elismerte, hogy minden foglalkozásnak vannak „gagyistái”, valamint ígértet tett arra, hogy saját tagjaik kapcsán utánajárnak a szakszerűtlenségnek. Sipos a kérdést illetően fontosnak tartja, hogy szakmai jóindulattal figyelmeztessék egymást a felmerülő problémákra. A producer elmondta, hogy saját árlistájukat elkészítették már, és hamarosan elküldik azt az MMK ill etékeseinek.
Játékfilmes sovinizmus?
A jelenlévők közül többen a stúdiók létrehozásában látják a szervi bajok orvoslásának lehetőségét (Lugosi László, Bacsó Péter, Kovács András). A decentralizálás mellett érvelők a műhelyek vezetői között osztanának pénzeket, akik azután maguk döntenének arról, hogyan hasznosítják a megítélt összegeket. Kovács András szerint a filmkészítés természetének jobban megfelel az a rendszer, ahol a producer műhelye létével felel azért, amit csinál, valamint az MMK kurátorainál jobban tisztában van azzal, hogy miről dönt.
Grunwalsky Ferenc válaszában felhívta a figyelmet, hogy jogilag nem járható ez az út, ugyanis a megítélt közpénzeket nem lehet tovább osztani. Grunwalsky újra felvetette, hogy a teljes magyar filmgyártásra kell tekintettel lenni. A játékfilmek költségvetési kérdései mellett olyan nagyobb problémákat is meg kell oldani, mint a vidéki mozihálózat újrateremtése, magántőke bevonása a filmszakmába, valamint a nemzetközi gyártásba való magyar bekapcsolódás.
Mikulás Ferenc, a Kecskemétfilm animációs műhely vezetője azt kérte a szakma illetékes képviselőitől, hogy a pályázatok kiírásában törekedjenek a műfajsemlegességre: a pénzosztásban mindig a játékfilm élvez előnyt, pedig az animációs film a múltban már sokszor bizonyította, hogy sok nézőt képes vonzani, a játékfilmek mellett garantálni kell, hogy az animációs műfaj is életben maradhasson Magyarországon.
