Kárpáti György Mór és Simonyi Balázs igazi kisfilmes veteránok. Előbbi most is egy, a világtól elszeparált környezetet mutat be (Éjfél, Erdő, Provincia), de a Gólyatábor igencsak aktuális témát, a közelmúltban napvilágra kerülő nemi erőszak-esetek egyikét dolgozta fel, nagy örömünkre finom eszközökkel. Hiszen a rendező nem dokumentálni, hanem éreztetni akart, így nem is magát a történéseket látjuk, hanem a következményeket, a hazafelé vezető utat. Simonyi szintén szorongató, zárt környezetbe küldi hősét az Indiánban. Itt azonban pár évtizeddel ezelőtti úttörőtábor a helyszín, amely már önmagában is gombócot idézhet az ember torkába, de hősünk egy disszidens apának a gyermeke, aki ráadásul különc, álomvilágban él az indiánok földjén. Hogy nem eret vágunk, hanem végig kuncogjuk ezt a közel fél órát azt az apró utalásoknak és a remekül kiválasztott felnőtt színészgárdának köszönhetjük.
Az En Passant - Kárpáti György Mór filmjéhez hasonlóan - érzékeny témát boncolgat, és rendezője, Oláh Kata nagy örömünkre szintén úgy beszél az erőszakról, hogy tettlegességet nem látunk. Sőt a főhős kisfiú sakkversenyén pontos képet kaphatunk az iskolai versenyek abszurditásából és izgulhatunk érte, míg az alkotók végig sejtetik, hogy valami nem stimmel, az okra csak a film végén kapunk magyarázatot. A súlyos történeteket 4 percnyi bohóckodással oldották a szervezők, Barcsai Bálint a 035-ben azzal a gondolattal játszott el, hogy mi lenne, ha egy magyar űrhajós megpróbálná kitűzni nemzeti lobogónkat a Holdra, ám egészen banális problémák megakadályozzák ebben. Mint minden idei Friss Hús blokkban, itt is találkozhattunk animációval. Andrasev Nadja A nyalintás nesze című rajzfilmje, amely Bodor Ádám Megbocsátás című novellája alapján készült, nem véletlenül nyerte el idén a magyar Filmkritikusok Díját, kevesen tudnának ennyire erotikus alkotást létrehozni egy húsos hölgy, egy macska és néhány szobanövény segítségével.
A csütörtök este vetített magyar versenyfilmek 4-es blokk válogatása igen eklektikusra sikeredett. Láttunk experimentális könyvillusztrációt, és tudományos fantasztikumba hajló animációt, a három élőszereplős alkotás közül pedig a román tengerparton játszódó családtörténetet szerettük legjobban. A blokk rögtön Lichter Péter kísérleti filmjével indult, aminek a tizennégy percen át hömpölygő, egybefüggő narratívát még véletlenül sem konstruáló képsorai akár a gyengébb idegzetű nézők elijesztésére is alkalmasak lehettek volna. A Polaroidok éppen olyan csapongó, mint Simon Márton azonos címen futó, roppant népszerű és közösségi oldalakra tömegesen posztolt instant bölcsességeket tartalmazó verseskötete. De míg a történet-centrikus filmeken edződött néző már néhány perc után elkezd kókadozni, addig a műfaj kedvelői élvezettel merülhetnek alá az össze nem illő audiovizuális ingerek nyújtotta szabad asszociációk lehetőségeiben.
Szokatlan felütésű a Beyond is, ami lineáris történetmesélés helyett a feketelyukhoz hasonló különös jelenségek hatását mutatja meg karakterei életéből kiragadott jelenetekben. A kíváncsi barlangász, a konyhában sürgölődő háziasszony, vagy az erdőben barangoló túrázó mind máshogy reagálnak a megmagyarázhatatlan eseményekre: van, aki szó szerint fejest ugrik az ismeretlenbe, más vissza se nézve menekül a komfortzónájába. A MOME-n végzett Kopasz Milán diplomamunkája gyönyörű színkavalkáddal tölti meg a vásznat, klasszikus bábanimáció helyett változatos anyagokkal és a különböző technikák ötvözésével kísérletezik, szereplőit pedig épített makett hátterek elé helyezi.
A Romanian Sunrise az összeállítás leghosszabb, egyben legnézőbarátabb kisjátékfilmje. A harmincas éveiben járó magyar fiú egy kéréssel keresi fel soha nem látott román édesapját, azonban a dolgok nem a tervei szerint alakulnak. Visky Ábel rendező a Zsigmond Emőke és Nagy Zsolt szerelmes évődéséről szóló Játszótársak után ismét bebizonyította, hogy nagyon ért a karakterek közti dinamika megteremtéséhez. A mindössze két nap alatt játszódó történetben fokozatosan építi fel szereplői kapcsolatát, a megfigyeléstől a közös nyelv nehézkes megtalálásán át lassan jutunk el a feltétlen szülői szeretet megnyilvánulásáig. A Molnár Gusztáv és Ion Sapdaru közti kémia papírízű dialógusok nélkül is jól működik, a félszeg fiú és a magát kényelmetlen helyzetben találó apa szerepét mindketten hitelesen öltik magukra. Ami pedig a vizualitást illeti, a film első felében Kürti István kamerája mintegy a főhős szerepébe helyezkedve pásztázza a lakótelepi utcákat, majd a napozó édesanyákkal, lubickoló fiatalokkal és kukoricaárusokkal teli tengerpartot, ezzel a gesztussal a nézőt is lépéseként bevezetve az ismeretlenbe.
Az 5-ös magyar filmes blokkot a Házibuli című 4 perces animáció nyitotta, ami hű a címéhez. Bárány Dániel filmjének fő érdekessége a markáns és kiforrott vizuális koncepciója. Egy buli őrült forgatagát ábrázolja, kreatív képi orgiában: egyik party-arc a másikba alakul át. Noha Boris Vian regényei inspirálták, inkább experimentális, semmint történetmesélő film. A Tabula Rasa Erdélyben játszódik 1990-ben, és egy gyerekszerelmen keresztül mutatja be, hogyan szított ellentéteket az emberek között a Ceaușescu-éra. Felnövésfilmként is értelmezhető, jobb pillanataiban a román újhullámos filmek keresetlen realizmusát idézi, de közben Csoma Sándor rendező láthatóan beleszeretett a vadregényes erdélyi helyszínbe, filmje így lassabb és hosszabb a kelleténél (29 perces). Fabricius Gábor filmje, a Dialogue egy dialógus nélküli, követőfelvételekkel dolgozó migránsfilm Kurta Nikével a főszerepben. A határon való átszökést mutatja be a Saul fia stílusában, operatőre Erdély Mátyás. Fabricius találó párhuzamot von a jelenlegi migránsválság és a XX. századi európai háborúk és diktatúrák okozta kivándorlások között.
Az elmenetel (r. Tóth Barnabás) zsigeri testhorror és morbid, kifordított karácsonyi családi film egyszerre, bár a témája miatt kissé ellentmondásos is: egy abortuszt ábrázol. Szilágyi Fanni filmje, A fehér farkas egy magányos nő története, akinek a legjobb barátja egy fehér farkas az állatkertben. Farkas Franciska ugyan ezt a szerepet már kétszer is eljátszotta (Viktória - A zürichi expressz, Aranyélet), de most is remekel, bár csak majdnem annyira, mint Vilmányi Benett az állatias állatkerti melós szerepében (mintha Marlon Brandót tekintené a példaképének A vágy villamosából). A blokkot záró Remény zenés szatíra Magyarországról és rekordokat döntő boldogtalan-ságunkról, pesszimizmusunkról, olyan szakmabeliekkel statisztaszerepben, mint Szabó Simon, Muhi András és Molnár György. Szirmai Márton rendezése vicces és jól megírt dalszövegekkel, parodisztikusan idejétmúlt musical elemekkel tűnik ki - tökéletes zárása a blokknak, nagy tapsot is kapott.
