filmhu: Hogyan találkoztál ezzel a témával?
Győrffy Szabolcs: Megkeresett egyik régi barátom, volt iskolatársam, hogy egy - elsőre filmes szempontból érdektelennek látszó - rangos eseményt kéne dokumentálni. Ez egyébként a Kecskeméti Kodály Iskola 60. évfordulójára szervezett megemlékezés volt. A menetközben főszereplőmmé vált Bencével sok közös motívumot találtunk az életünkben rendre, például azt - ami egyébként alkotói környezetben nem is annyira meglepő - hogy ismerőseinknek olyan ajándékokat adunk, amelyeket mi készítünk, tehát én filmet forgatok a lányaimról a nagyanyjuknak, ők pedig, öccsével, apjuk régi szerzeményét, újrahangszerelve adják elő karácsonykor. Persze Bencével sokat beszélgettünk zenéről, életútról, pályáról, szakmáról, sorsról, amikor is kiderült, hogy több olyan fiatal muzsikust is ismer, akik hozzá hasonló cipőben járnak, azaz annak ellenére, hogy szüleik az elhíresült első Kodály osztályban végeztek, gyermekeiket megpróbálták elterelni a zenei pályáról, vagy nem fogadták el, amit csinálni szerettek volna. A szálak felgöngyölítésekor kiderült, hogy ezt nevezhetjük tipikus jelenségnek, mert kellően konzekvens történetekkel találtuk szembe magunkat. Ezért elkezdtem ennek a jelenségnek az okait, gyökereit keresni, egyben válaszokat találni a saját és környezetem kérdéseire is.
filmhu: Hogyan választottad ki a stábodat?
Gy.Sz.: Olyanokat kértem meg erre, akiket régóta ismerek és szeretek, hiszen ez erősen bizalmi szituáció.
filmhu: Mi volt a legnehezebb feladat?
Gy.Sz.: A szereplőimet meggyőzni arról, hogy annak ellenére, hogy a nagyon bensőséges szférájukba "nyomakodom" be a kameráimmal, nem családi videót fogok készíteni, nem az a szándékom, hogy az ő szennyesüket - mondjuk úgy - kiteregessem, hanem ez jóval túl fog mutatni rajtuk. Ez volt mondjuk tartalmi szempontból a legnehezebb, de ez inkább pozitív
töltetű nehézség, ettől lett "szép" ez a feladat. Ami valóban sok fejtörést és valódi nehézséget okozott, az a finanszírozás volt. Végig kérdéses volt, hogy ebből lehet-e, lesz-e valaha film.
filmhu: Mi volt a legszebb, legemlékezetesebb pillanat?
Gy.Sz.: Egyértelműen az ünnepség. Amikor a fiatal zeneszerzők a hivatalos ünnepség után előadták a "meglepetést", a szerzeményüket, amikor először játszották el a dalt. Megható volt és felemelő. A legérdekesebb az volt, hogy mások generációs problémáin, különbségein keresztül a sajátomat is megélhettem. Ezt nem a saját szüleim szempontjából, hanem az utánam jövő nemzedékek miatt fontos, hogy a saját gyerekeim neveléséhez legyen megfelelő tudásom.
filmhu: Mit vársz a filmtől, vagyis inkább mit remélsz, mit fog kiváltani a nézőből?
Gy.Sz.: Azt szeretném, hogy rájöjjenek: zenét hallgatni jó dolog, hogy a zene fontos az ember életében, annak szerves része, a legfinomabb lelki táplálék.
filmhu: Mi volt a legkritikusabb pillanata a filmnek?
Gy.Sz.: Amikor készültünk az előadásra, a meglepetés koncertre, és a meteorológiai szolgálat esőt jósolt az ünnepség napjára, teljesen kétségbeestem, nem tudtam mi lesz, ha elmossa a produkciót a vihar. Legalább egy napig tépelődtem, mikor rájöttem a megoldásra, felvesszük ami lesz, akár azt, hogy elfújja a szél a szedett-vedett zenekart. Kora reggel érkeztünk meg Kecskemétre, kissé borongós volt az idő, amikor elkezdődött a hivatalos ünnepség egyszer csak kisütött a nap, de akkor ez már nem is volt fontos.
filmhu: Mit vársz az idei szemlétől, mi érdekel a mezőnyből?
Gy.Sz.: Az összes dokumentumfilm érdekel, merő kíváncsiságból. Nekem elég, hogy az enyém elkészült és bekerült a versenyszekcióba.
{extrainfo}
filmhu: Milyen díjra érzed esélyesnek a filmedet?
Gy.Sz.: Igazán nem érzem díjra esélyesnek, hiszen nem a hagyományos mintát, struktúrát követi, hangulatában is más, mint a szokásos filmek. Ez egy fontos kulturális problémát személyes történetekként mond el "szituációban".
filmhu: Hány néző tenne téged boldoggá?
Gy.Sz.: Sok. Vagy akármennyi. Számomra nem ez a mérőszáma a filmnek. Azt szeretném, ha nézőimet boldoggá tenné, hogy bárki, aki megnézi, kapjon, érezzen valamit. Nekem már az nagy öröm, hogy végigcsinálhattam.
filmhu: Mi a legmeghatározóbb élményed a Magyar Filmszemlével kapcsolatban?
Gy.Sz.: Régebben is érdekelt az esemény, és megnéztem filmeket, de sosem voltam aktív szemléző. Pár évvel ezelőtt, amikor a Magyar Televíziónak gyártottuk a Rakott című kulturális magazint, volt szerencsém megtapasztalni a másik oldalt. Nem csak az érdeklődő, a néző szemszögéből láthattam a szemlét, hanem Grunwalsky Ferencet végigkísérve, teljes betekintést nyerhettem az őrületbe. Meghatározó élmény volt.
A film honlapja
