A film főszereplője Ábel (Vilmányi Benett), a különleges képességekkel rendelkező, húszas évei végén járó fiatalember, aki a vak Fellegi professzor (Lukáts Andor) gyermekmentő cégénél dolgozik. Ha Ábel becsukja a szemét, elveszett gyerekek szemén keresztül képes látni, és így segít őket megtalálni. Munkája az élete, amit csupán a vénkisasszony Mituk nénivel (Nagy Mari) oszt meg. Viszont minden megváltozik, amikor hibát vét, és egy felnőtt nő, Vera (Hartai Petra) látására csatlakozik rá. Neki köszönhetően elkezdi másként látni a világot, és különös kapcsolat kezd köztük kialakulni. Egyre közelebb kerülnek egymáshoz, azonban ez a szokatlan összhang nem tartható fenn örökké.

Vilmányi Benett és Hartai Petra

Az Inkubátor idején még Kukkoló munkacímen futó filmről itt mesélt nekünk a rendező.

Szabó Mátyás 2014-ben végzett a Színház és Filmművészeti Egyetemen, és három éve kezdett el a dolgozni első nagyjátékfilmje, a Vándorló levelek ötletén. „A kezdetektől szerettem volna ezt az általános érvényű, mesei motívumokra épülő történetet egy sajátos, kelet-európai környezetbe ültetni.” – mondta. A rendező kiemelt figyelmet fordít a film egyedi látványvilágának a megteremtésére, merész megoldásokkal kíván elrugaszkodni a szerelmes filmekben megszokott képi világtól. 

Vilmányi Benett, Hartai Petra és Szabó Mátyás / Fotó: Szilágyi Lenke

A film a végleges formáját idén januárban nyerte el, az NFI 67 millió forintos gyártási támogatásával zöld utat kapott a megvalósításra. A 25 naposra tervezett forgatás március 17-én indult el, és jelenleg is zajlik különböző budapesti helyszíneken és stúdióban. A felvételekre a legszigorúbb biztonsági előírások betartása mellett kerül sor: egészségügyi óvintézkedésekkel, távolságtartással, maszkviseléssel, folyamatos teszteléssel. 

Szabó Mátyás a Határ című vizsgafilmjével Karlovy Vary-ban is bemutatkozott, legutóbb a 90-es években tomboló ufóláz közepén egymásra találó férfi és nő románcát dolgozta fel a Jövetel című kisfilmjében. A Vándorló levelek forgatókönyve a rendező, valamint Mikó Csaba és Barcsai Bálint együttműködéséből készült. A film operatőre M. Deák Kristóf, akinek a FOMO - Megosztod, és uralkodsz különleges képi világát is köszönhetjük, a látványtervező Töröcsik Ambrus (Senki szigete), a jelmezeket Kasza Emese (Mei Kawai, ReCirquel) készíti, a zeneszerző Keresztes Gábor (Drakulics elvtárs, Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre) lesz. A film vezető producere Iványi Petra (FOMO – Megosztod, és uralkodsz), premierje 2022-ben lesz. 

Forrás: NFI / Címlapfotó: Vilmányi Benett és Hartai Petra