A szereplőválogatás nulladik lépéseként az alkotók egy hirdetést tettek közzé, amelyben a kívánt karakter életkorát és személyiségjegyeit vázolták. A fotókkal és videókkal jelentkező, mintegy 300 gyereket számláló mezőny a casting director által összeállított shortlist révén szűkült tovább. A személyes meghallgatás során egyaránt nagy figyelmet fordítottak a konkrét jelenetekre és a rögtönzésre is: a rendezőnő számára vízválasztó volt, hogy a film nyitányát és egyben érzelmi központját képző „Meghalt az anyukám”-jelenettel hogyan tudnak megbirkózni a színészpalánták. Improvizációs készségeiket pedig saját maguk által választott zenével és tánccal mutatták be a „döntőbíráknak”.
Ninka karaktere a film alfája és origója, még az apát és az anyát alakító színészeket is hozzá igazítva választották ki. Minden egyes jelenetében szerepel valamilyen módon, így nem túlzás azt állítani, hogy az ő alakításán áll vagy bukik a film.
„Nem szabad feszengeni, csak önmagadat hozni – a személyiségedet! Mindenki befogadó, segítőkész, nincs miért stresszelni” – vallja a castingról a végül kiválasztott Demeter Villő. A szavaiból sugárzó magabiztosság és természetes jelenlét rögtön közelebb visz annak megértéséhez, hogyan volt képes végigcsinálni az ötvennapos forgatással járó fizikai és lelki próbatételt, szinte teljesen nulla filmes tapasztalattal a háta mögött.
Véletlenül írtam egy könyvet / Fotó: JUNO11
Lakos kiemeli, hogy a teherbírás mellett legalább ennyire fontos, hogy a gyerekszínész valóban saját akaratából válassza ezt az utat – ne pedig szülői nyomásra sodródjon bele a szerepbe. Demeter Villő édesanyja ebből a szempontból végig támogató partnernek bizonyult, a produkcióban pedig szinte az egész család részt vett – Villő három testvére is feltűnik a műben. A beszélgetés ezen pontján a legkisebb testvér is színpadra lép nővére mellé, méghozzá egy, a filmben is látható, Bauhaus-szabásmintát idéző pólóban.
A játékos, elemelt világot magában hordozó, mégis határozott, szabályos rendszerű viselet iránt azóta többen is érdeklődtek a nézők közül. A fenntarthatóság jegyében azonban többnyire saját készítésű vagy bérelt ruhákban forgattak, tudatosan kerülve a fast fashion darabokat. Nina „szettjeinek” aprólékosan átgondolt világa egy rövid bejátszásban is megmutatkozik, ahol változatos, mégis egységes képet festő színpalettákon keresztül tárul fel Lányi Fruzsina jelmeztervező különleges munkája.
Demeter Villő – aki például a filmbeli színes cipőjét azért megtartotta – korát meghazudtoló alakításáért még a legjobb női főszereplő kategóriában is jelölést kapott a Magyar Mozgókép Díjra, ezzel olyan neves színésznők társaságában, mint Molnár Piroska, Balla Eszter, Udvaros Dorottya vagy Törőcsik Franciska. (De persze, mint minden serdülőkorút, őt is figyelmeztetni kell a rendszeres vízfogyasztásra – anyukája az első sorból diszkréten jelez, amire Villő és a közönség is mosolyog.) A fiatal színésznő kimagasló teljesítményéhez rendezői praktikák is hozzájárultak.
Muchicka László műsorvezető, Demeter Villő, Lakos Nóra / Fotó: MOZ.GO
Nagy könnyebbséget jelentett számára, hogy a sűrű, érzelmileg megterhelő forgatókönyvvel nem egyszerre, ömlesztve, hanem fokozatosan, a munka folyamán ismerkedett meg. Arról nem is beszélve, hogy egyes elemek csupán élesben, a felvétel során kerültek először a szeme elé – ilyen esetként említhető például a macskával való találkozás, de ennél is komolyabb rendezői húzásnak tekinthető a sírást igénylő jelenethez alkalmazott módszer: Villő meglehetősen tartott ettől a pillanattól, ám az, hogy a katartikus élményt kiváltó videóval csak a kamera előtt szembesült, nagymértékben segítette az elérzékenyülés és az őszinte reakció megszületését.
Villőnél is fiatalabb szereplőként Hárs Bonca – Nina öccseként – tűnt fel a vásznon. Kettejük hiteles testvéri dinamikáját számos közös program alapozta meg, amelyeket még a forgatás előtt szerveztek. Demeter Villő számára azonban a karakter megértésének kulcsa egy kis füzet volt: a forgatás előtt három-négy hónapon át naplót vezetett, így teljesen átadhatta magát Nina gondolatainak és érzelmeinek. Emellett improvizációs játékokkal is trenírozták, amelyek során a cselekményen kívüli, fiktív múlt- és jövőbeli helyzetekben kellett helytállnia. A forgatásokon minimális idő jut az instrukciókra – a felsorolt technikáknak köszönhetően azonban ez sem jelenthetett számára akadályt.
És ha már akadályokról van szó: Nina a filmben futóként ugrik át a gátakon – ez a sportág viszont teljesen ismeretlen terep volt Villő számára. Maximalizmusát jól példázza, hogy egy esésjelenet során a vártnál jóval nagyobb lendülettel vetette magát a földre. Az akciót a stáb részéről döbbent csend, majd egyöntetű fellélegzés követte. A „kaszkadőrmutatvány” végül csak egy foltot eredményezett a térdén, amit a következő két hétben sminkkel igyekeztek eltüntetni.
Fotó: MOZ.GO
Hiába a hősies alakítás, a végső vágatba mégsem ez a felvétel került be – a rendező ugyanis úgy érezte, hogy egy félprofi sportoló nem eshet akkorát. A mondat nemcsak a nézők soraiban vált ki illúzióromboló hatást, de maga Villő is elképed: egészen eddig abban a hitben élt, hogy minden alkalommal azt az esést látja viszont a vásznon, amely a sérülését okozta. A „minden alkalommal” nála egyébként körülbelül hét–nyolc megtekintést jelent. Az első, amszterdami állomás kissé negatív élményként maradt meg benne, de azóta már képes úgy nézni a filmet, hogy ne csupán saját magára és a „hibáira” figyeljen, hanem egészében lássa és élvezze a művet.
Végezetül – a Magyar Mozgókép Fesztiválon legjobb rendezőként díjazott – Lakos Nóra egy nagyon fontos tételmondattal engedte útjára az érdeklődőket, legyenek akár fiatalabbak, akár idősebbek: a gyerek és a szülő is kimondhatja, hogy „nem”. A legkisebbeknek is vannak jogaik, amelyeket a produkciók gyakran hajlamosak figyelmen kívül hagyni, hogy olcsóbban tudjanak forgatni. Bármilyen kérdés is merül fel, szabad – sőt, fontos – feltenni. Lényeges, hogy mindkét fél pontosan értse, mi fog történni, és valóban akarja is, hogy megtörténjen. Örömteli, hogy ebben a filmben valóban együtt álltak a csillagok: gyermek és stáb egyaránt szívvel-lélekkel akarta és vállalta a közös munkát.
