Ez éppen a második magyar animációs újhullám kezdetén, 2010-ben volt. Az azóta eltelt 12 évben minden lehetséges animációs kurzust elvégeztem, elolvastam az összes magyar nyelvű szakirodalmat, folyamatosan szerzem be a külföldieket is, és közben elindítottam a Dot & Line nevű animációs oldalt. Elég hamar kiderült ugyanis, hogy hiába van itt ez a csodálatos szakma, akkoriban szinte senki sem foglalkozott az animációkkal a mozifilmeken kívül, kisfilmekkel legfeljebb akkor, ha felkerült az Oscar-shortlistre vagy A-kategóriás fesztiválon nyert díjat. Ha pedig nem beszélnek róluk, az olyan, mintha nem is léteznének.
2010 óta folyamatosan felívelőben van a hazai animáció, egyre több helyen cikkeznek róla, folyamatosan rászegeződik a figyelem, és már szinte elvárás az alkotóktól, hogy fesztiválsikereket rendezzenek. Az oktatási intézmények ontják a tehetségeket és a sikeres kisfilmeket, egyetem után azonban sokkal nehezebb itthon animációs rövidfilmet készíteni. De ez egy másik írás témája.
Rófusz Ferenc az Amerikai Filmakadémián A légy című animációjáért kapott Oscar-díjjal
Itthon csak néhány helyen lehet animációs alkotónak tanulni, a METU-n például elsősorban animációs szakembereket képeznek, a MOME-n a szerzői látásmódon van a hangsúly, az ország más felsőoktatási intézményeiben pedig egy főszak részeként bővíthetik a tudásukat a diákok, vagy persze OKJ-s képzésen.
De mi a helyzet a producerekkel? Forgatókönyvírókkal, dramaturgokkal, szakírókkal? Nemcsak az animáció területén, hanem eleve a hazai filmszakmában hiány van sok képzésből, amit a szorgalmas szakemberek különböző tanfolyamokkal próbálnak pótolni. A MOME már évek óta működteti a MOME Open képzéseit, ahol nagyon specifikus szakmákat lehet tanulni: digitalizálás, design thinking, adatvizualizáció, öko sound design, vizuális történetmesélés, street fotó, tálalás design, és még sorolhatnám az ínyenceknek való kurzusokat.
A Nemzeti Filmintézet támogatásával 2021 őszén indult animációs producer képzés a MOME Open keretén belül, heti 2x3 órában. Szinte gondolkodás nélkül jelentkeztem rá, mert bár nincs a terveim között a producerkedés, szükségem van a folyamatos tudásbővítésre animációs fronton, és még 12 év után is számos terület van, amihez kevésbé értek. A hiánypótló kurzus előadói és témáik pedig csak tetézték a várakozásomat, mert voltak ugyan ismerős szakemberek, vagy számomra jól ismert témakörök, mégiscsak izgalmas csapatban, személyesen tőlük hallani a munkájuk részleteit. Mindegyik előadó olyan szenvedélyesen beszélt a területéről és a munkájáról, hogy a másfél órák hamar elszálltak, és még hetekig elhallgattuk volna őket.
A Műanyag égbolt szinkronfelvétele (Forrás: Műanyag égbolt)
Varga Zoltán kétszer másfél órába sűrítette a nemzetközi és magyar animáció történetét (lehetetlen vállalkozás), Varsányi Ferenc a saját filmjein keresztül mutatott be több animációs technikát, Kollarik Tamás a hazai filmtámogatási rendszert vázolta fel, ismertette a Filmtörvényt és annak fogalmait, Taba Miklós pedig a Filmiroda és a hazai adókedvezmények labirintusából próbált kiutat mutatni nekünk. Takó Sándor a szerzői jog alapjaival ismertetett meg minket, Vincze Zsuzsanna a koprodukciók világába csábított, Juraj Krasnohorsky, a CEE Animációs Workshop társszervezője pedig az európai támogatási rendszerek bemutatásával ösztönzött minket külföldi együttműködésre.
Sipos Orsolyával volt a leginteraktívabb óránk, ugyanis kártyákkal játszva építettük fel egy animációs produkció feladatköreit, ami közel sem olyan egyszerű, mint elsőre tűnik, ráadásul a Műanyag égbolt producereként a film gyártásáról is részletesen beszélt (erről sajnos nem mondhatunk egyelőre semmit!). Domonyi Rita a saját életén keresztül mutatta be, hogyan válhat itthon animációs dramaturggá valaki. Eredetilegy nem is ebben a szakmában akart elhelyezkedni, de számos más jellegű munkája ide vezette. Brovinszki László, a MOME mesterszak vezetője az animációs gyártási folyamatokról beszélt két alkalmon keresztül. Temple Rékához hasonló lelkességgel kevesen tudnak beszélni valamiről, ő Gauder Áron jelenleg készülő Minden a rokonom című filmjének gyártási munkálatait részletezte. Lukács Péter Benjámin az egyik legmenőbb hazai hangdizájner, ő Bucsi Réka filmjein keresztül mutatta be, milyen csodálatos szakmát választott.
A szinte folyton úton lévő Falvai Györgyi a sikeres fesztiválmenedzsmentről, a nemzetközi fesztiválokról és kihagyhatatlan fórumokról beszélgetett velünk, Böszörményi Gábor, a Mozinet vezetője pedig a filmforgalmazás és a filmmarketing hátterébe avatott be minket. Vincze Zsuzsanna és Kádár Melinda az animáció infotainment alkalmazását vázolta fel saját, a MOME számára készített példákon keresztül.
Kádár Melinda és a Hen animációs csapata által készített Moholy-Nagy promó
Takács Barnabás, AR/VR szakember fénysebességű gyorstalpalót tartott nekünk a virtuális valóság és a mesterséges intelligencia területéből, amiből az is kiderült, hogy pár év múlva már színészekre sem lesz szükség, olyan fejlettségű az animáció (ez mondjuk elég lehangoló információ volt). Szenes Attila, a Digic Pictures szakembere felkészített minket az ötlet és a megvalósítás közti rögös útra, a szintén DP-nél dolgozó Ringeisen Dávid pedig a previz (egy jelenet előzetes vizualizációjának) alkalmazásába vezetett be minket.
Klingl Bélával két délelőttöt is töltöttünk, ő a 3D munkafolyamatot és a VFX izgalmait mutatta be a saját stúdiója, a KGB munkáin keresztül, akik nem mellesleg olyan menő filmek VFX részein dolgoztak, mint a Testről és lélekről, az Egy nap, a Drakulics elvtárs, a Viszkis, az Apró mesék, vagy Hukkle és a Taxidermia. Réthi Gábor az animáció cross-platform lehetőségeit ismertette meg velünk, Balló Dávid pedig a videójátékok fejlesztéséről tartott előadást, ez az iparág a covid alatt még inkább fellendült. Szabó Viktória a dokufilmes világból érkezett a virtuális világba: ő egy tűzriadóval megspékelt előadáson beszélt lelkesen az XR (kiterjesztett valóság) felhasználási területeiről és saját projektjéről, melyet a lengyel abortusztörvény elleni tüntetésen megjelent méhrajok inspiráltak.
Aztán jött a lezárás, az utolsó hét, amikor stúdiókat látogattunk. Először a CYD Virtual Studióba mentünk, ahol Bényi Dániel a Mandalorianből elterjedt ledfal használatának számos lehetőségét ismertette, aztán a Digic Pictures-ben lábatlankodtunk, reggel a belvárosi irodájukban, utána pedig a Dunakeszin lévő stúdiójukban.
Motion capture felvétel a Digic Pictures stúdiójában (fotó: Digic Pictures)
Mikor jelentkeztem, nem tudtam mire számítsak, kik lesznek a csoporttársaim. Kit érdekelhet az animációs producerkedés? Aztán kiderült, hogy bőven túljelentkezés volt, válogatni kellett a jelentkezők közt, emiatt a MOME Open tervei között van, hogy újra elindítják a képzést. A csoporttársaim közt volt néhány animációs rendező, akik az alkotáson túl meg szerették volna ismerni a szakma bürokratikus oldalát is. A METU-n végzett Rebák Tamás például mint rendező szerette volna jobban átlátni a gyártási folyamatokat, “ezáltal önbizalmat szerezni ahhoz, hogy újra filmet gyártsak. Ezért a legjobban az jött be, amikor esettanulmányokon keresztül láttam, hogy szuper filmek és projektek valósulnak meg, ezért legjobban Temple Réka és Kádár Melinda órái tetszettek.”
Vadász Zita projekt manager a New York-i Magyar Kulturális Központ kurátoraként került közel az animációhoz még 2015-ben, amikor fantasztikus partnerek segítségével elindította az Animated Spirits - New Animation from Europe fesztivált. Ő is tudásszerzés miatt jelentkezett az animációs producer kurzusra: “Mivel nincs animációs hátterem, mindig is motoszkált bennem, hogy szuper lenne jobban érteni a filmgyártási folyamatokat, a hazai, európai és tengerentúli finanszírozási rendszereket és lehetőségeket, a sikeres és sikertelen projekteket és úgy általában mindent az animáció kapcsán.” Magáról a képzésről is lelkesen beszélt: “Hihetetlenül gazdag programot kaptunk, elképesztő előadókkal, profi szervezéssel és olyan csodálatos ‘osztálytársakkal’, akik maguk is mind akár taníthattak volna is a képzés keretében. Szuper élmény volt újra az iskolapadban ülni, ráadásul egy olyan programon, aminek minden egyes alkalmát alig vártam.”
Az animációs producer képzés résztvevői és szervezői az oklevéllel (fotó: MOME)
A csoporttársaim között voltak olyanok, akik aktívan dolgoznak élőszereplős kisfilmeken, főleg mint gyártásvezetők, art directorok, projekt managerek, produkciós asszisztensek, pénzügyekkel foglalkozók vagy éppen producerek, akik az élőfilmek után animációs filmek támogatásába is belevágnának. Mindegyikünk máshonnan jött, másmilyen háttértudással és más-más erősséggel. Például a Filmiroda bürokratikus működésének megértése számomra nehézséget okozott, akárcsak a filmjog, vagy a 3D és az XR, viszont az animációs filmtörténet, a technikák, a filmforgalmazás vagy a szerzői jog témájában nem kellett sokat ráncolnom a homlokom. Másnak meg éppen ezek mehettek nehezebben, mert eddig más irányból tapasztalták a filmkészítést és mondjuk a Filmiroda rendszere a kisujjukban van a sok gyakorlat miatt.
Nem mehetek el szó nélkül a képzést koordináló csapat mellől: látszott, hogy jogászok hozták össze a képzést, ugyanis olyan pontosan és precízen kaptunk meg minden információt, minden anyagot, e-mailt, kontaktot, vagy épp a helyszíni tudnivalókat, ami ebben a hazai kaotikus bürokratikus rendszerben példátlan. Kollarik Tamás neve nem lehet ismeretlen a filmek iránt érdeklődők számára, a több oldalas szakmai életútja helyett az animációs tevékenységét emelném ki: ő szerkesztette a Magyar animációs alkotók I. és Magyar producerek I. kötetet, társszerkesztője volt a szintén hiánypótló Animációs körképnek, az ő fejéből pattant ki az idősebb és fiatalabb animációs generáció közötti beszélgetéssorozat, mellette pedig producerkedik is, már ha éppen nem jogot tanít. Vincze Zsuzsanna szintén dolgozott a fent említett könyveken szerzőként vagy riporterként, akiben az a különösen jó, hogy a jogász oldalával látja a filmkészítés realitását, bölcsész oldalával pedig a filmművészetben rejlő határtalan kreativitást is. Szükséges kombináció egy ilyen szakmában! Ha már szervezők, Csányi Dórát sem hagyhatom ki, aki szintén mindig odafigyelt ránk, bármikor fordulhattunk hozzá kérdéssel.
A Magyar producerek 1. bemutatója a KAFF-on, balra Mikulás Ferenc, középen Kollarik Tamás (fotó: KAFF/Banczik Róbert)
Vadász Zita is elismerően beszélt a szervezőkről: “Mivel több, mint 5 éve foglalkozom képzésszervezéssel, tudom, hogy milyen nehéz az ‘első’ képzést összerakni, rengeteg munkát, szervezést és szerkesztést igényel, hogy minden stimmeljen és pont azok a témák kerüljenek be, pont olyan mélységben és sorrendben, amelyekre az egyébként nagyon színes és vegyes hátterű hallgatóknak szükséges, érdekes és szórakoztató. Kevés képzés tudja megugrani ezt a szintet, de az animációs producer képzésnek sikerült. A szervezők elhivatottsága, az előadók nyitottsága ráadásul egy olyan hozzáadott értéke volt a képzésnek, ami az elvégzését követően is megmarad és további ajtókat nyit meg. Nagyon szerencsés vagyok, hogy bekerültem az első tanfolyami csapatba és hálás vagyok a szervezőknek a lehetőségért. A program ráadásul megerősített abban, hogy más formában, de folytassam a korábbi pet-projektemet és olyan lehetőségeket is nyitott, amikről álmodni sem mertem.”
Nagyon jó érzés volt így részt venni a képzésen, a szervezők részéről is éreztük a törődést és odafigyelést, az előadók pedig lelkesen válaszoltak a kérdéseinkre. A 10 hét alatt senkiből sem vált egy csapásra animációs producer, viszont nagyon sok területbe beleláttunk, kapcsolatokat szereztünk és elsősorban a szemléletmódunk bővült. A kurzust a szervezők tervezik újra elindítani, időpontja még nincs, de a legfrissebb hírekért érdemes a MOME Open oldalát böngészni.
A cikk a Dot & Line animációs oldallal együttműködésben jött létre.
