Inkubátor 9.0 – Varga Gábor: Sújtólég

Egy időutazó bányászról, aki a boldogságát keresi. Gyula a '80-as évek végén – látszólag – egy bányaszerencsétlenségben életét veszti Körmösbányán. A fiktív városka időközben hősi halottjává emeli, szobrot emelnek neki, mindenki tiszteli őt egészen addig, amíg a jelenünkben egy kínai bánya robbantásakor elő nem mászik a törmelékek közül sértetlenül, egy napot sem öregedve. Visszatérve szülővárosába a régi barátai, 100 éves anyja és régi szerelme látszólag ünnepélyesen fogadják, ám Gyulának nem megy könnyen a beilleszkedés és a róla kialakult idealizált képhez való alkalmazkodás, így lassan a kisváros elkezd kételkedni Gyula személyazonosságában. Filmünk kedvesen és viccesen szól a posztszocialista örökségről, generációs különbségekről, és a beteljesületlen álmokról. 

Mióta és miért foglalkoztat ez a téma?

Sok téma jelenik meg egy nagyjátékfilmben, és mivel dokumentumfilmekkel kezdtem a rendezést nagyon témaközpontúan gondolkodom. Rimaszombatiként amióta az eszemet tudom foglalkoztat az, hogyan illeszkedjek be magyarként a szlovákok közé, és alkotói attitűdömmel a kisvárosi közegbe. Öt éve költöztem Budapestre. Itt még fontosabb lett ez a téma, hogy hogyan kapcsolódom a gyökereimhez, és közben próbálok érvényesülni egy számomra idegen világban. 

Milyen műfajban gondolkodsz és milyen vizuális világot képzelsz el a filmhez?

A cseh vígjátékok mindig is inspiráltak, szeretem az öniróniájukat. A legutóbbi rövidfilmemet, a Cicaharcot a Sújtólég íróival készítettem, és annak a humora eléggé összehozott minket, megadta azt a biztonságérzetet, amivel bele tudtunk vágni ennek a nagyjátékfilmnek az írásába. Egy groteszk vígjátékot képzelek el, ami vizuálisan enyhén stilizált, színes, vibráló élettel teli kisvárosi mese. 

Mennyire látod magad előtt a kész anyagot, és mekkora szabadságot hagysz a változásnak?

A változtatás szabadsága helyett az érdekel, melyik alkotótársam milyen ötlettel tudja gazdagítani a filmet. Fontosabb számomra a kölcsönösen inspiráló közös ötletelés, munka, mint az, hogy az én vízióm valósuljon meg. Most az Inkubátor program kapcsán először tapasztalom azt, hogy az ötlettől a végül elkészülő filmek mozis vetítéséig mennyire sok év telik el. Közben rengeteget változom magánemberként, az alkotótársaim is ugyanígy, és a kor amiben élünk is gyorsan alakul át. Úgy gondolom, hogy változás nélkül nem is lehet jó filmet készíteni.

Kapcsolódik a tervhez valamelyik korábbi munkád?

Humorában és vidéki helyszínében a már említett Cicaharc. Továbbá a Nagyapám kertje c. dokumentumfilmemben az az értékrend jelenik meg, amelyet a volt bányászok is képviseltek a munkájukkal, és amit szeretnénk ábrázolni a Sújtólégben.

Kikkel, milyen csapattal jelentkeztél az Inkubátorba?

A filmnek két nagyon ügyes írója van, Noll-Batek Kristóf és Kocsányi András. Kihívás ez számunkra, emiatt örülök, hogy velük ugorhatom meg ezt a feladatot. Gálosi Dóra a film producere, aki mellett biztonságban érzem a projektünket. Nagyon odafigyel arra, hogy jól össze hangolódjon a stáb. Vértes Ákos lesz a film operatőre, ha eljutunk odáig. Vele már a könyv írása közben sokat beszélünk arról, hogyan látjuk képen megszületni a sorokat. Ákos nagyon otthonosan mozog abban a miliőben, amiben a film játszódik, ez is rendkívül jó a közös munkában.

Varga Gábor

Dolgozol jelenleg bármi máson, vagy csak a pitchre koncentrálsz?

A dunaszerdahelyi maffiáról forgatunk egy rövidfilmet februárban. Szerencsére sikerült úgy összefésülni a két projektet, hogy felváltva tudjak rajtuk dolgozni. Nem csúszik össze például a casting, vagy a könyv írása. Igyekszem mindkét projektnek megadni a teljes figyelmet, ami rendkívül izgalmas kihívás, hisz párhuzamosan gondolkodom egy véres gengsztertörténeten és egy groteszk időutazós vígjátékon. 

Varga Gábor a szlovákiai Rimaszombatban született, készített rövid játék- és dokumentumfilmet is, melyekben szívesen foglalkozik az idősekkel és a családi kapcsolatokkal. Cicaharc című alkotása elnyerte az idei Friss Húson a legígéretesebb 30 év alatti rendező díját.