filmhu: Legújabb filmed, A menekülő egyetem az előző, a Hamvazószerda folytatásának tekinthető?

Papp Gábor Zsigmond: A ’44-ben Németországba telepített műegyetemi tanárok és diákok egy része, a vegyész- és gépészmérnökök Drezdába kerültek, az ő történetüket dolgozta fel az előző filmem, amelyhez egy akkori műegyetemista, Madaras Jenő azonos című könyvét vettem alapul. Ők túlélték Drezda bombázását, aztán Bajorországba vitték őket, ahonnan az amerikai csapatok bevonulása után tértek haza. Az építészek és a mérnökök pedig Breslau-ban, a mai Wroclaw-ban maradtak. Róluk szól ez film.

 A leglehetetlenebb helyzetekben is lefotózták egymást

filmhu: Utóbbiak, vagy ezren aztán onnan megszöktek. 200 km-t gyalogoltak fagyban Halléig. Egy részük innen délre, másik részük északnak indult. Miért?

P.G.ZS.: A breslaui vonalat a háború utáni német újjáépítés miatt vitték ki. Tanulmányaikat kint folytatták, diplomájukat ott szerezték meg sokan. A végzettek mentek haza, a többiek pedig Dániába. Ezer szál cigarettáért szereztek mozdonyokat. A magyar Symphonia jobb volt, mint a német áldohány. Volt, aki az utolsó pillanatig rohangált a két vonat között. Akik dél irányába indultak, bombatámadásba kerültek, ahol sajnos sokan meghaltak. A dán vonalról a kinti Vöröskereszt gondoskodott, ott élték meg a németek fegyverletételét. Páran ott is maradtak, letelepedtek, de volt, aki Svédországba vagy Norvégiába ment vagy az Egyesült Államokba. Sokan közülük neves építész lettek. A világhírű könnyűszerkezetes dán építészet az ő kezük nyomát is magán viseli. A többiek pedig hazatértek.

filmhu: Mennyi ideig forgattatok?

P.G.ZS.: Fél év alatt készült el a film. Három hónap kutatómunka előzte meg az egy hónapos forgatást, és az utómunka újabb két hónapot vett igénybe. Ehhez a filmemhez egyébként az egyik résztvevő, Bartha Tibor Szia, madár című könyvét használtam kiindulópontnak. A műegyetemisták ugyanis madárnak nevezték egymást.

filmhu: Az archív anyagok, fotók honnan származnak?

P.G.ZS.: A filmrészletek a magyar és a dán filmarchívumokból. A filmem elején látható pályaudvari búcsú az egyik utolsó, 1944. december 8-i hungarista filmhíradó egy részlete. A fotókat saját maguk készítették. A műegyetemisták módosabb diákok voltak, legalább ötvenüknek volt fényképezőgépe, amit elvittek magukkal. Így gyakorlatilag végigdokumentálták az egész utat. A leglehetetlenebb helyzetekben is lefotózták egymást és a környezetüket.

Ez az utolsó előtti pillanat ezeknek a történeteknek a megörökítésére

filmhu: Az akkori egyetemisták ma már nyolcvanas éveikben járnak. Feladatodnak érzed a történelem, a kollektív múlt még élő szemtanúival való megidézését? 

P.G.ZS.: Ez az utolsó előtti pillanat ezeknek a történeteknek a megörökítésére. Ha én nem csinálom meg ezeket a filmeket, senki nem fogja.

filmhu: Mikor láthatja a nagyközönség ezt a filmet? A Hamvazószerdát a Duna TV vetítette le nemrégiben.

P.G.ZS.: Még nem tudom. Bízom benne, hogy mivel ez a két történet összefügg, A menekülő egyetemet is nyitottan fogadják majd.