„A megvalósítás során az foglalkoztatott, hogy a klasszikus eizensteini montázs lehetőségeit hogyan lehet felhasználni a film és a néző közötti kapcsolat elemzésére, a tragikus narratíva felbontására és önmagára reflektáló újrafogalmazására. Ennek a koncepciónak megfelelően lett kialakítva a szerkezet, amiben nehéz kapaszkodót találni, mivel az önmagába visszatérő történet okozta végtelen tükröződések térben és időben is felbontják a néző-film kapcsolat konvencionális kereteit.”
filmhu: Miért ezt a filmet csináltad meg, mi izgatott benne?
Pölcz Róbert: Évek óta foglalkoztat a tudatállapotok mozgóképes megfogalmazása. Ebben a filmben a lét-határhelyzeteket megörökítő dokumentumok ragadtak meg, az egzisztenciális bizonytalanságnak olyan lenyomatai, amik páratlan erővel és dinamikával adják vissza egy háborús állapot drámáját. Ugyanakkor az is érdekelt, hogy a klasszikus eizensteini montázs lehetőségeit hogyan lehet felhasználni a film és a néző közötti kapcsolat elemzésére, a tragikus narratíva felbontására és önmagára reflektáló újrafogalmazására. Ennek a koncepciónak megfelelően lett kialakítva a szerkezet, amiben nehéz kapaszkodót találni, mivel az önmagába visszatérő történet okozta végtelen tükröződések térben és időben is felbontják a néző-film kapcsolat konvencionális kereteit.
filmhu: Hogyan állt össze a stáb és a film anyagi háttere?
P. R.: Saját technikával, saját finanszírozással dolgozom. Mivel ez a film valóban kísérleti jelleggel jött létre, ezért megvalósulása előtt nem rendelkezett olyan verbális szinten megfogalmazható forgatókönyvvel, ami elég meggyőző erővel bírt volna egy stúdióhátérrel és jelentősebb szakmai múlttal nem rendelkező pályázó sikeréhez..
filmhu: Mi tette emlékezetessé a forgatást?
P. R.: A film elkészülte után pár nappal néztem meg Roman Polanski „A zongorista” című fimjét. Sokkolt, hogy Polanski szintén Chopin „Grande Brillante Polonaise” című mazurkáját választotta egy hasonló tudati tartalom kivetítéséhez.
