Vitavezető: Muhi Klára, Opponens: Bernáth László


A vitavezető, felidézvén pedagógusi múltját megszavaztatta a vitán résztvevőket: jó volt ez a film avagy sem? Tétován felemelkedtek a kezek, negatív véleményt senki sem nyilvánított. Csak a rendező. Pedig igazán lehetett miről vitázni.
Hiteles volt-e a főhős szándéka, a kisfiú szerepe és Básti Juli?
Az opponens felvetette a beszélgetés elején, hogy a rendező nem tart-e a nemzeti oldal támadásától, amiért a magyar falut ilyen nyomorúságosnak ábrázolja. Molnár György nem tartotta faluspecifikusnak a történetet, "Dorogi Mancikkal" a Délibáb utcában is találkozhatunk. A kor is bármelyik korral behelyettesíthető lenne. A "realista, kisrealista, naturalista" kérdéskörből kikeveredve megfogalmazódott a nyomor ember- és erkölcspusztító ereje. Az egyetlen hagyományos erkölcsi értékeket képviselő szereplőben, az apában végbement átalakulás erkölcsi robbanásához vezetett.
Básti Juli alakítását az opponens erősen kifogásolta: nem a figurát fogalmazta meg, csupán eljátszott egy szerepet, de elsősorban "végig csak Básti Juli maradt". Muhi ellenben épp azt értékelte Básti alakításában, hogy az Egyszer élünkben, mely az eddigi nyomorfilmekhez képest végre nem ordibálós, ő hozza ki legjobban a csendes pusztulást.
Bernáth többször utalt még a "magyar falu" problematikára, hiányolta az ellenpontot, a vidámabb figurákat, ezzel azonban igazából nem tudott mit kezdeni az alkotó.
Muhi Tar Sándor írásainak oldaláról próbálta többször megközelíteni a filmet. Tablószerű, mint A mi utcánk, de mégiscsak a Lassú teher cimű novella az alapja. Az pedig istenkísértés volt szerinte Molnár részéről, hogy Tart adaptált. Reményre adott viszont okot, hogy Molnárnak már többször sikerült ez az istenkisértés, mint pl a Csáth Géza irásait feldolgozó A varázsló álmában, vagy az Esterházy regényből készült Anna filmjében. Azt viszont ő sem tagadta, hogy amikor Tar világával a fejében ült be megnézni a filmet, elsőre csalódnia kellett.