A rajjal szembeúszó vörös halacska a Red Herring logója, de a frissen indult filmes iskola sokkal pozitivabb értelemben használja a kifejezést, ami a forgatókönyvírásban a szereplőket félrevezető sztori-elemre utal: „Nagyon örültem, amikor megtaláltuk ezt a furcsa nevet, mert szerintem jól leírja az alkotói folyamatot, belső és külső szempontból is. Vannak ezek az impulzusok, amelyek kiemelnek a tömegből, ezeket az alkotói energiákat pedig fel kell tudni szabadítani. Abban is segíteni kell, hogy ha jön egy alkotói válság – mert az természetes –, akkor át tudjunk rajta lendülni, vagy ha kudarc ér, akkor azt érdemes úgy látni, hogy igen, apukám, ezt elrontottad, de ne ez legyen az utolsó filmed, hanem csinálj egy következőt” – magyarázza Hegedűs Bálint, a Red Herring egyik alapítója, akinek neve a Liza, a rókatündér és a Kincsem forgatókönyvírójaként, vagy épp az egykori Nemzeti Filmalap forgatókönyv-fejlesztési igazgatójaként lehet sokak számára ismerős.
Az újszerű, hibrid oktatási modellre épülő startupban Hegedűs társa Lungu Adrián producer, filmes rentálcég-vezető, akivel tavaly álltak össze, hogy elindítsanak egy filmes iskolát a saját elképzeléseik alapján. Bár klasszikus értelemben nem helyhez kötött képzést kínálnak, az iskola Rákospalotán található, és két stúdiója is van. A nagyobbikban, ahol egy tömlöc-szerű díszlet van összecsukva, nemrég forgott le egy nagyjátékfilm – erről még nem akarják lerántani a fátylat, így csak annyit árulhatunk el róla, hogy itthon ritkán készülnek filmek a műfajában. Itt egyébként főleg a világosítók és az operatőrök szoktak dolgozni a gyakorlati órákon.

Gyakorlat a Red Herringben
Forrás: Red Herring Filmiskola
A színészek a szemközti, 80 négyzetméteres stúdióban gyakorolhatnak. „Ott egy kisebb szett van összeállítva, és általában egy vagy két kamera. Anger Zsolt vezeti a kurzust, ő elég sok mindenhez ért, csak annyit kér tőlünk, hogy rajta kívül ne legyen senki más bent a hallgatókkal. Ezt könnyen tudjuk teljesíteni” – meséli Adrián. Képzéseik között a forgatókönyvírás, a vágás, a színészet, a játék- és dokumentumfilm-rendezés is megtalálható. Eddig nagyjából 50 tanuló szerzett náluk tanúsítványt, de az őszi félévben már most biztosan többen lesznek.
Hegedűs Bálint régóta tanít itthon és külföldön, magán és állami képzésekben egyaránt. Szerinte négy fő kérdése van annak, hogy egy filmes képzés sikeres tudjon lenni. A kiindulópont, hogy kik tanítanak: „Egy művészeti képzésnél különösen fontos, hogy a tanárok maguk is aktív alkotók legyenek, akik nemcsak elméletet akarnak átadni, hanem átlátják az alkotói folyamat felemelő és mély részeit, alkotótársként tudnak tekinteni a tanítványokra.”
A második, hogy mit tanítanak: „A filmes képzésekben sokszor nem teszik világossá azt, hogy valójában hová lépsz be és ez milyen eredményt hoz, miközben minden jelentkezőnek nagy álmai vannak arról, hogy hová jut el, ha elvégzi. Adriánnal azt fogalmaztuk meg, hogy mi nem szeretnénk hazug álmokat árulni. Az a célunk, hogy ha bejössz egy képzésbe, például alapozó forgatókönyvírásra vagy rendezésre, akkor te olyan képességekhez juss, amivel meg tudod írni az életed első szkriptjét vagy le tudd forgatni az első kisfilmedet. És abban tudunk még többet nyújtani, hogy utána nem eresztjük el a kezed, hanem felkínálunk egy alkotói közösséget, aminek részese lehetsz. Támogatjuk ezt a közösséget, hogy maradjon együtt és kezdjenek el filmeket csinálni.”

Operatőrgyakorlat a Red Herringben
Kép forrása: Red Herring Filmiskola
A harmadik, hogy hogyan tanítanak: „A filmkészítés szerintem alapvetően egy szenvedély, az alkotás kikerülhetetlen és megkerülhetetlen vágya. És túl azon, hogy nekünk például meg kell tanítanunk a tengelyszabályt az operatőröknek vagy a dramaturgia alapfogásait a forgatókönyvíróknak, a legfontosabb feladatunk az, hogy felszabadítsuk a hallgatókban a teremtő erőket, amiket az emberben a társadalom vagy akár a család ösztönösen elnyom.”
A negyedik szempont pedig, hogy mivel tanítanak: „Egy olyan eszközparkra van szükség, ami sokszor nem elérhető állami intézményekben sem. Persze a filmkészítés ma már demokratizálódott, előveszed a telefonodat és filmkészítő vagy. De ha hivatásos filmes akarsz lenni, akkor tudnod kell világítani, érteni az optikákhoz vagy a kameramozgató-eszközökhöz. A mi stúdiónkban gyakorlatilag minden eszköz rendelkezésre áll, amivel mondjuk egy Netflix-sorozatot le lehetne forgatni. Fontos, hogy aki hozzánk bekerül, az érezze, hogy van a lábán cipő, nem mezítláb kell játszani.”
Adriánnak inkább a hallgatói oldalról vannak olyan tapasztalatai, amiket be tudott hozni a Red Herring képzésébe. „Legalább öt különböző tanfolyamon vettem részt. Általános benyomásom volt, hogy nincsenek jól megszervezve, vagy töltelék dolgokról tanítanak, vagy hiányoznak megfelelő eszközök, és sokszor értelmetlenül hosszúak, mégsem jutnak el olyan részekig, amiket előre beharangoztak. Amikor valaki a napi suli vagy munka után elmegy még három órára egy képzést hallgatni, akkor azt szeretné, hogy az hasznos legyen. Mi próbáljuk koncentráltan, töményen leadni a lényeges anyagot, és rengeteg házi feladat van. Egy-egy kurzusunk jelenleg 40 órából áll, időhatékony, nincs benne bohóckodás, mindenki a saját feladatára tud koncentrálni.”

Madarász Isti órát tart a Red Herringben
Kép forrása: Red Herring Filmiskola
A Red Herring tanárgárdája tele van elismert nevekkel: Madarász Isti, Csukás Sándor, Anger Zsolt vagy Goda Kriszta is vezet a saját szakterületéhez kapcsolódó képzést. A kiválasztásuk kapcsán Hegedűs felidézi: „Az első nagy mesterem Kardos Pista bá volt, 35 magyar film forgatókönyvírója, dramaturgja, és iszonyatosan nagy élmény volt, hogy a sors teljesen véletlenül úgy hozta, hogy kvázi a tanítványa lehettem. Nagy megerősítés is volt, hogy szóba állt velem és komolyan vett, és azt gondolom, hogy emiatt fontos, hogy ha indítunk egy képzést, például hangmérnököknek, legyen itt Juhász Róbert, aki a 80-as évek óta folyamatosan benne van a szakmában, a legnagyobb rendezőikonokkal dolgozott. Szerintem fontos, hogy nálunk ilyen kaliberű szakemberek érhetők el, akik a legtöbben nem is tanítanak máshol – és persze nekünk Adriánnal az is fontos, hogy ők komfortosan tudjanak nálunk tanítani és a magukénak érezzék ezt.”
A tanmenetet hibrid formában építették fel, ami lényegében azt jelenti, hogy az elméleti részt online adják le, a gyakorlati órák pedig személyesen zajlanak. „A Covid előtt én is elképzelhetetlennek tartottam volna, hogy online tanítsak forgatókönyvírást. Az írószoba annyira egy bensőséges tér, ahol mindenki kiönti a szívét, és fontos, hogy tényleg egymás szemébe tudjunk közben nézni. De a lezárások alatt kiderült, hogy az online jelenlét is tök jól tud működni. Persze csak akkor, hogyha mindenki belerakja a megfelelő figyelmet. Ennek nyilván megvannak a technikái is, hogyan lehet intenzív, egymásra figyelő jelenlétet létrehozni online térben” – mondja Hegedűs Bálint az online órák kapcsán.
A hibrid képzéssel azoknak a hallgatóknak is szeretnének kedvezni, akik vidékről vagy határon túlról jelentkeznek, vagy mondjuk kisgyermeket nevelnek. Hegedűs úgy fogalmaz: „A világ most már nem arról szól, hogy beülsz egy iskolapadba, és hogyha nem mész el egy órára, akkor lemaradsz, és hiába fizetted be a pénzed. Szerettünk volna egy olyan tanmenetet, struktúrát, tanulmányi módszert kialakítani, ami a személyes jelenlét és az online képzés előnyeit egyesíti.” A tényleges személyes jelenlétet igénylő, például eszközhasználatra koncentráló alkalmak pedig workshopszerűen valósulnak meg a stúdióban. „Ha mondjuk valaki Szabadkáról, Győrből vagy Koppenhágából szeretne tanulni, annak egy nagyon nagy segítség, hogy nem kell minden kedden és csütörtökön felülni a vonatra és idejönni, hanem akkor majd otthonról vesz részt a képzésben, és tudja előre, hogy majd lesz olyan alkalom, amikor két napot itt kell töltenie, amit előre meg tud szervezni” – teszi hozzá.
Mint elmondják, nem szabtak meg életkori határt, és külön felvételi sincs a képzésekre. Eddigi legfiatalabb hallgatójuk 14 éves volt, a legidősebb, egy színésztanuló pedig 72 éves. „Amikor én elkezdtem a forgatókönyvíró szakmát, nagyon jól fizető munkát hagytam ott, segédoperatőr, focus puller voltam, nagyon jól kerestem, viszont úgy éreztem, hogy nekem történeteket kell mesélni egy olyan korban, amikor a forgatókönyvírás nem nagyon volt megbecsülve se szakmailag, se anyagilag. Viszont én tökre éreztem, hogy ez az én utam, vagy én leszek a világ legboldogtalanabb és legrosszabb focus pullere, vagy lehetek az egyik legboldogabb forgatókönyvírója, hogyha ezt elkezdem” – idézi fel saját példáját Hegedűs, aki leginkább azokat a jelentkezőket várja a Red Herringbe, akik a „filmalkotás közösségére vágynak.”
Gyakorlat a Red Herringben
Kép forrása: Red Herring Filmiskola
Minden képzést két modulra választanak szét, amihez rugalmasabb hozzáállás társul, mint a hasonló intézményekben. Lungu Adrián így világítja ezt meg: „Jön például egy operatőr, és ő már próbálkozott magától, nem kíváncsi például az expozíciós háromszögre, akkor számára a haladó csoport továbbképzésként szolgál. Egy nullkilométeres jelentkező viszont tud jönni egy alapozó képzésre. Tehát már alapból úgy raktuk össze a képzéseket, hogy ne kelljen mindenkinek az egészet az alapoktól kezdenie. És ugyanígy, ha elvégzi az alapozót, akár két évvel később is visszajöhet a haladó tanfolyamba. Szóval akármikor újra felveheti a fonalat.”
Hegedűs Bálint szerint náluk ebben is a szabadságon van a hangsúly, ellentétben a legtöbb, nagyon formalizált szabályok szerint működő filmsulival, ami ugyan jól kiszámíthatóvá teszi a rendszert, de közben nagyon rugalmatlanná is, és szerinte ez utóbbi nem szerencsés egy művészeti képzésben. „Az is hozzátartozik az alkotás szabadságához, hogy te hol érzed, hol van a helyed, mikor van az ideje a belépésnek vagy a folytatásnak, mikor lépsz be a közös alkotói terünkbe, mikor keresel magadnak alkotótársakat, és mikor kérsz tőlünk egy kamerát, hogy elkezdd forgatni a filmedet. Mi minden lehetőséget szeretnénk megadni ahhoz, hogy itt minél nagyobb szabadság legyen. Éppen a gyerekeket beszoktattad az óvodába és el tudsz kezdeni egy képzést, vagy összegyűjtötted rá a pénzt, vagy megszületett az a gondolat vagy vágy, hogy akkor most ezzel foglalkozz.”
Úgy érzik, egy új modellt alkottak azáltal, hogy az oktatás mellett – a Balázs Béla Stúdió vagy az Inforg Stúdió mintájára – egy filmes közösséget is szeretnének kialakítani, amibe a képzést elvégzett alkotók opcionálisan be tudnak lépni. A hallgatók egy online szakmai adatbázisba regisztrálhatnak, ahol a többi hallgató megtalálhatja az alkotótársait – a filmes eszközöket, pl. kamerát pedig házon belül tudják nekik biztosítani a projekthez.
„Abban viszont nagyon őszinték szeretnénk lenni a hallgatókkal, hogy azt nem ígérjük, hogy innen automatikusan belépsz a filmes szakmába. Kedves alkotótársam, Ujj Mészáros Károly mondta, hogy azt, amit éppen csinálunk, mindig úgy csinálja, mintha az lenne az utolsó alkalom. Mi is szeretnénk megértetni a hallgatókkal, hogy az egy minden nap megnyerendő háború, hogy te filmalkotó lehessél. Tök mindegy, hogy milyen diplomád van, reggel akkor is ugyanott leszel, és meg kell kérdezned magadtól, hogy mit tehetnék meg azért, hogy ma forgatókönyvíró, vagy operatőr, vagy színész legyek. Mert ez egy ilyen szakma. És mi ebben tisztán akarunk játszani, ezt a játszóteret szeretnénk minél szélesebbre nyitni.” Hegedűs Bálint hozzáteszi, hogy a Red Herring elvégzése jó ugródeszka lehet az egyetemhez is, a tavaszi évfolyamból már többek is egy erős portfólióval nyertek felvételt akár nemzetközi filmes felsőoktatásba is.
A Red Herring filmes képzéseit itt lehet böngészni.
Címlapon: Lungu Adrián (b) és Hegedűs Bálint. Kép forrása: Red Herring Filmiskola


