Keleti Márton 1967-es vígjátékában – mely mára a Madách Színházban sikeres színdarabbá vált – három nő, Zsuzsa, Éva és Jolán elhatározzák, hogy elválnak a férjeiktől, így felfogadják dr. Képes Verát, a fiatal ügyvédnőt válópereik lebonyolításával. Vera beleveti magát élete első ügyeibe, és felkeresi a házastársakat: a vérmes Pétert, az anyagias Sándort és a tunya Bálintot, akik azonban rádöbbennek, hogy a csinos jogásznőt kell „szeretni bolondulásig”. A Latinovits Zoltán által alakított Balogh Sándor és neje, Éva cselekményszála hozza be a történetbe az éjszakai életet: Éva ugyanis azért akar elválni, mert férje folyton éjszakába nyúlóan zenél, s így nem jut idő a tisztes családi életre. A Kék Csillag nevű szórakozóhelyen énekli el minden csáberejét bevetve Latinovits „Pál apostol Budapestiekhez írott első levele 1968. versének” részletét, ezzel próbálván felkelteni az épp jelenlévő Vera érdeklődését – nem sok sikerrel. Amint aztán a feleségek tudomást szereznek férjeik vonzalmáról az ügyvédnő iránt, azonnal ők lesznek a leghűségesebb asszonyok, s Verát a kaján férfiakból álló fegyelmi bizottság egy évre felfüggeszti. Szerencsére Dénes, a női lélek rejtelmeit kutató író nagyra értékeli Vera mély élettapasztalatát, így végül belőlük lesz a negyedik boldog pár.
Egy pikoló világos
Máriássy Félix 1955-ös Karlovy Varyban megosztva első helyet elért filmjében a főszereplő, Kincse Marcinak (Bitskey Tibor) régen tetszik a vele egy házban lakó Cséri Juli (Ruttkai Éva), de mielőtt szerelmük kibontakozhatna, a fiút behívják katonának. Juli gyárba kerül dolgozni, ahol rossz társaságba keveredik, gyakran mulat hajnalig, fogynak a "pikoló világosok". S mikor Marci hazaér a frontról, és megtapasztalja Juli új életvitelét, csalódik a lányban és szakít vele. Ám Juli szerelmes a fiúba, ezért elkezd alkalmazkodni az új értékrendhez: egyre kevesebbszer jár a Fekete Rigóba mulatni züllött barátaival, és egyre inkább a „tisztességes” emberek társaságát keresi. Ahogy Mecseki Anett írta a Filmhunak elemzésében: „A Római parti kollektív fürdőzés és a híradósok gyárlátogatásának jeleneteiben tetten érhető, hogyan élnek tovább ’53 után az ideologikus társadalomkép egyes jellegzetességei, s ennyiben a termelési filmek világát – az eltévedt bárányka nyájba való visszatalálását – sugallják. Azonban mindennek itt valós, emberi motivációja van: a szerelem. A szerelmesek lépései, a problémákra adott válaszaik, reakcióik lélektanilag hitelesek. Az érzéseik irányítják őket. Megfelelni pedig Juli nem egy társadalmi elvárásnak, hanem a számára fontossá vált fiúnak akar.”
Itt vagyok
Szimler Bálint fekete-fehér nyersanyagra forgatott filmjének főhőse, csakúgy, mint az Éjszakám a nappalod főszereplője nem tud aludni, így inkább a várost járja. Bolyongása történetét epizódonként láthatjuk; találkozik ismerősökkel, ismeretlenekkel, szívességet tesz, pizzát szállít (a pizzafutár motorjának hátsó ülésén utazva), koncertre jár, hogy utána pátyolgassa az együttes nem túl józan énekesnőjét. Az Itt vagyok 2010-ben elnyerte a legjobb kisjátékfilmnek járó díjat a Magyar Filmszemlén, sőt a Cannes-i Cinéfondation-díjért is versenybe szállt, melyről interjúnkban kifejtette, hogy „nincs az a hülye, aki kihagyná Cannes-t”. Anno pedig így írtunk róla: „az Itt vagyok az első percekben tényleg egy elcsépelt diákfilmnek tűnik – az a fajta, ami a dohányzást választja a dialógusok helyett, a kóválygást cselekmény helyett -, de aztán mind a főszereplő személye, mind az egész esztétika egyszerűen lesöpör minden közhelyet. A film nagyon sokat köszönhet főszereplőjének, Vida Viktornak, a hozzáértéssel válogatott mellékszereplőknek, a tehetséges operatőrnek, az improvizált dialógusoknak, a hangmérnöknek és mindenkinek, aki ebben részt vett, és akiket láttunk is meghajolni a film után. Nagyon hosszú ideje nem jöttem ki mosolyogva rövidfilmes blokkról, köszönöm az film alkotóinak, hogy tegnap sikerült.”
VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan
A tavalyi évben óriási bummal a köztudatba berobbant VAN, egyik meghatározó eleme az az átmulatott éjszaka, ahol Áron megveszi a Liszabonba tartó repülőjegyet. Reisz Gábor alkotása egy tipikus „így jöttem”-film, mely egy újonnan diplomázott, szeretnivalóan esetlen bölcsészfiú útkeresését mutatja be frissen, eredetien, nem kis humorral fűszerezve: az egyetemről kilépve a szülei tartják el, amíg munkát keres, barátnője elhagyta, ráadásul miközben az elmúló szerelmen agonizál, valami külső, bizarr tényező mindig felülírja elképzeléseit és megszakítja intim pillanatainak eltervezett linearitását. Áron csak akkor jön rá arra, hogy a káoszban és a kiszámíthatatlanságban mégis tart valahová, amikor elmegy innen. Oda jut, ahová mindenki más: a rendbe, fegyelembe, a szívfájdalom elmúlásába, a 2 centivel a föld fölött járásba. De egy budapesti ezt nem bírja, kell a súly a lelkének, mert ez tartja a földön. Áron végül megtanulja ezt, Lisszabonból hazatérve még utoljára tesz egy próbát arra, hogy létezést produkáljon ebbe a világba, a saját életébe, a maga tempójába, a belátással kiegészülő lázadozásba. Ezt írtuk róla: „abszurd vígjátéki jeleneteiben is realista, a valóság furcsasága a humor forrása, a néző még a beszámoló írásakor is hangosan nevet. Csupán néhány zseniális szürreális betét teszi egy leheletnyit művészgyanússá a filmet (mint például a néma fiú Szécsi Pál-karaokeja a hétkerben, az Áront követő exbarátnő-klónok a Bródy utcában, az évszakokon át hiába kicsöngő telefon, és a városon keresztülfutó köldökzsinór-hosszabbító), de remélhetőleg ez a szélesebb közönségnek sem lesz különös, csak inkább különleges.”
Moszkva tér
A Moszkva tér a kilencvenes évek VAN-jának is mondható, hiszen ez is egy vizsgafilmnek készült, rendezője Török Ferenc. 1989. április 27-e van, Petya tizennyolcadik születésnapja. A Moszkva téri nagyóra fél kilencet mutat, fiatalok ácsorognak a téren, várják a bulicímeket. Kigler kezében orosz pezsgő durran, Petya beleiszik az üvegbe, orrába fut a szénsav, Royal csúnyán kiröhögi... Csömör megszerezte a címeket, indulhat az este. Fel a hegyre, aztán át a várba, buliról bulira, végig a városon, majd hajnalban vissza a Moszkva térre egy hamburger erejéig, aztán irány haza. A folytonos bulizás mellett Petya keresi a szerelmet, és azért szeretne rendesen leérettségizni, sőt pénzt is keresni –részt vesz egy vonatjegy-hamisító üzletben is. A film a 2001-es Magyar Filmszemlén elnyerte a legjobb nagyjátékfilmnek járó közönségdíjat, s a zsűri a legjobb elsőfilm díját is odaítélte Török Ferencnek.
+1 Az éjszkám a nappalod
A legfrissebb bulizós film sem maradhat ki a listából: Az éjszakám a nappalod insomniás főhőse, Novák kettős életet él. Nappal dolgozik –repülőgépek feketedobozait szereli-, éjjel pedig rója Budapest utcáit, bulizik, ismerkedik. Az egyik éjjel összeakad egy fura társasággal, melynek különc figurái tipikusan az éjszakának élnek. Főnökük, Volf elképesztő szélhámosságokkal próbál meggazdagodni, s legújabb ötletéhez Novákot is fel akarja használni. A terv része egy bankigazgató, egy gyógyszersegély-szállítmány, egy orosz teherautó meg egy hulla. Hogy pontosan kié, az még nincs eldöntve… A fekete komédia és a thriller műfaja között lavírozó filmben noir-elemekből sincs hiány: „ott van például kapásból az illegalitás szélén egyensúlyozó öntörvényű hős; a csábító nő; a nagy dobás, ami egyetlen kivétellel itt rendszerint valami piti bűncselekményben merül ki; és persze az éjszakai város, ami szuper háttér a sokszínű figurák mozgatásához, és amelynek neonfényű álomszerűségét nagyszerűen ragadták meg Csukás Sándor képei” –írtuk kritikánkban is.
