A kiállítótérbe lépés előtt Dr. Perényi Roland, a BTM Kiscelli Múzeum igazgatója köszöntötte a résztvevőket, és arról beszélt, miért éppen a Kiscelli ad otthont a tárlatnak. „Még készülőben volt a film, amikor Böszörményi Gábor, a Mozinet Kft. tulajdonosa és vezetője, valamint Barakonyi Szabolcs, az Árva fotósa megkeresett azzal az ötlettel, hogy mi lenne, ha a filmhez kapcsolódva készüne egy kiállítás” – idézte fel. Mint mondta, a múzeum ezer szállal kötődik a filmművészethez: a hatvanas években számos film forgott a falai között, a hollywoodi produkcióktól a művészfilmekig. „Rengeteg a kapcsolódási pont. Az Árva rendezője, Nemes Jeles László is a fényképgyűjteményünkben kutatott egy korábbi filmjéhez, a Napszálltához. Innentől kezdve nem volt kérdés, hogy befogadjuk a kiállítást.”
Majd a kiállítás kurátora, a már említett Barakonyi Szabolcs vette át a szót, és elmesélte, hogyan kapcsolódott be a film munkálataiba: „Erdély Mátyás operatőr kért fel a film fotózására, de Szilágyi Lenke már szintén fel volt kérve, így végül megfeleztük a forgatási napokat. Nekem ez volt az első filmem.” A kiállítás alapötlete is hamar megszületett. „Böszörményi Gábortól jött az elképzelés: látta, hogy készülnek a werkfotók, és hogy eleve rengeteg ötvenes évekbeli kép áll rendelkezésre, és felvetette, mi lenne, ha ezekből kiállítást csinálnánk. Mondtam, hogy én pont ilyesmikkel foglalkozom – fejben is, gyakorlatban is. Ez az ötödik munkám kurátorként, és az eddigi legnagyobb. Úgy voltam vele: miért ne emeljük meg a tétet, csináljunk valami igazán különlegeset?”
fotó: Hegyháti Réka / Mozinet
Ahogy fogalmazott, több mint egy éve dolgoznak a tárlaton. „Tavaly ilyenkor már együtt jártuk a kiállításokat – a Néprajzi Múzeumtól a Capa Központig –, és azt is boncolgattuk, hogyan lehetne definiálni magát a kiállítást. Próbáltunk egyensúlyozni a képzőművészeti tér jó értelemben vett elitizmusa és a közönség felé nyújtott befogadhatóság között - olyan gesztusok között, amelyek a filmekben is gyakran megjelennek, az érthetőbb titok leplezések irányába.”
A kiállítás kapcsán hangsúlyozta, hogy az ízig-vérig a dokumentarista fotográfia alapvetéséhez, a hitelességhez kötődik: különböző világok hitelesített dokumentumait mutatják be. Felidézte, hogy a tervezés kezdetén három kulcsszót írtak fel maguknak: a nyomozás, a rekonstruálás és a konstruálás fogalmát. „Ez lett a kiindulópont: a fotóalapú gondolkodás, a fotóalapú nyomozás.” Hozzátette egyik fontos alapelvét is: „Egy ideális világban egy képnek csak egy másik kép lehet a képaláírása.”
A kiállítás két nagyobb térből áll. Az elsőben kapnak helyet Barakonyi Szabolcs és Szilágyi Lenke werk- és stílfotói, illetve a filmben szereplő egyes képek. Légüres tér fogad, ahol a négy irányból körülölelő, a rendelkezésre álló felületet szinte teljesen kitöltő fotóhalmaz szorításában találjuk magunkat (pontosabban egyelőre három falat töltöttek meg, az egyik még üres). A koncentrált víziót a falak kialakítása is erősíti: a korszak atmoszféráját árasztó, megviselt téglafelületeken vasrácsok futnak végig, ezekre függesztették a különböző méretű képkereteket - az egymásra rétegződő geometrikus formák csúcsaként elevenednek meg a forgatás lenyomatai.
Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestre megnyitja a kiállítást (fotó: Hegyháti Réka / Mozinet)
A werkfotókkal vagy nagyon közel kerülünk: látjuk a főszereplő kisfiút megformáló Barabás Bojtorjánt és az őt körbeálló sminkeseket; a magasba emelkedő világosítókat; a színészek pozícióját jelző színes szalagokat a földön; és a feszülten figyelő Nemes Jeles Lászlót. Vagy épp ellenkezőleg: az Erdély Mátyás kamerája által rögzített grandiózus terek határai Barakonyi és Szilágyi lencséin keresztül tovább tágulnak, rálátást nyújtva a monumentális anyagmozgató eszközökre, a statiszták hadseregére és az együtt lélegző stáb egészére.
A kiállítás a múzeum templomterében kapott helyet. A hatalmas belmagasság és az alacsonyan elhelyezett fényforrások hatására a tér ezúttal nem mélységeiben, hanem magasságaiban tűnik végtelennek, sötétje fölénk tornyosul. Ez a térélmény segít megteremteni az érzést, hogy távol vagyunk 2025 Budapestjétől, mélyen elválasztva a jelentől.
Az első tér a templom szentélyében került kialakításra, amely egyszerre nyújt fizikai és gondolati keretet: itt bontakozik ki a kiállítás eszmei üzenete. „A szentélyben a kiállítás gondolatisága jelenik meg. Ide kerültek a filmkészítés dokumentumai, hiszen összességében mégiscsak dokumentumokról van szó. A kereteket egy filmkellékes raktárból kaptuk kölcsön. Ez egyfajta jelzés is: a filmben szereplő képek ugyanebből a raktárból választott keretekbe kerültek be” - magyarázta Barakonyi.
fotó: Hegyháti Réka / Mozinet
Az egyik fal jelenleg még üres, ide kerül majd Nemes Jeles László rendezői jegyzete – a plakát még úton van. A kurátor elmondta, hogy a jegyzet mellett a rendező számára inspirációként szolgáló fotósok, Ernst Haas és Saul Leiter egy-egy képe is kiállításra kerül majd ezen a falon. „Haas munkássága a tükröződéseket helyezi középpontba, Leiteré pedig a gyermek nézőpontját idézi meg a fény-árnyékos, szűkös, foltos kompozíciókon keresztül.”
A kiállítás egyik további témája azoknak a képeknek a jelentősége, amelyek magában a filmben is szerepelnek és fontos szerepet játszanak. Barakonyi így fogalmazott: „A fénykép az identitásunk része. Gondoljunk csak a családi albumokra: sokszor valakinek csak azért él emléke valamiről, mert egy-egy fotón keresztül meséltek róla neki. A gyermekkorunk apró részleteit így ismerjük meg: végiglapozzuk az albumokat, hallgatunk hozzá történeteket, és mindez rögzül, beépül az emlékezetünkbe. A filmben is pontosan ilyen információkat hordoznak azok a képek, amelyek itt is láthatóak lesznek: a szereplők érzéseit és cselekedeteit befolyásolják.”
A második térbe átlépve a „grund” nyers világába érkezünk. Rögtön megakad a szem a magányosan álló telefonfülkén és a rozsdától foltos, korabeli járművön, és csak ekkor tudatosul igazán, hogy alattunk a földes, törmelékes, finoman porladó talaj egy egész korszak lenyomatát hordozza - és nem mellesleg a film egyik helyszínét idézi.
fotó: Hegyháti Réka / Mozinet
A térben éles ellenpontot képez a rendezői sátor: benne székek és nagy monitorok várják a látogatót. Utóbbiakon – ötletes gesztusként – Barabás Bojtorján castingfelvétele látható, amelyet három hónappal a forgatás megkezdése előtt rögzítettek. A mozgóképből az is kiderül, hogy őt és a másik gyerekszereplőt, Szabó Elízt mintegy tízezer jelentkező közül választották ki.
A sátor mellett az asztalokon és a falakon az ‘50-es években készült, kis méretű fotók sokasága látható. „A környezet rekonstruálásához a film alkotói hangsúlyosan fotóalapú nyomozást végeztek, amelyet alapvetően határoztak meg az online fotókeresők és a hozzáférhető archívumok, elsősorban a Fortepan, Magyarország legnagyobb magánkézben lévő, mindenki számára szabadon használható fotógyűjteménye” – mondta Barakonyi.
A grundot körülvevő kerítést különböző magasságú és végződésű gerendákból tákolták össze, amelyeket hirdetmények, felhívások és plakátok borítanak, köztük az „Éljen május 1 – 1957!” feliratok. A kerítésen itt-ott lyukak tátonganak, amelyeken keresztül más-más filmképen időzhetünk el, miközben akusztikai oldalon az adott jelenethez illő zenei részletet vagy párbeszédet kapunk, a még teljesebb élményért. Mindez egyszerre idézi a filmbéli Andor kukucskálását, és szolgál szimbolikus kapuként a korszakba való betekintéshez. Érdemes továbbá megemlíteni, hogy magasabban fekvő lyukakhoz kisebb sziklák szolgálnak emelvényül, a tér organikus jellegét és a látogatói mozgást egyaránt figyelembe véve.
Erdély Mátyás, az Árva operatőre (fotó: Hegyháti Réka / Mozinet)
Eközben Barakonyi megáll egy pillanatra, és jelzi: pont most érkezett meg az eredeti Saul Leiter-fotó. A csomagolást maga szedi le a megjelentek előtt, kiemelve, hogy Leitert nagyon nehéz beszerezni. Hozzáteszi: „A templomtér a képzőművészet tere lett, és az ilyen inspiráció- és referenciaalapú párbeszéd a képzőművészetben nagyon gyakori. Szerintem ez a filmben is megtörténik Erdély Mátyás képiségével.”
A középpontba érve mintha a tömegvonzás magjába kerülnénk. A különböző zenei motívumok és párbeszédek még éppen hallatszanak, de nem teljesen kivehetők. Ezeknek az elemei együtt különös, disszonáns hangzásvilágot teremtenek. Zányi Tamás, a film hangmesterének a kiállításra készített hanginstallációjával néhány pillanatra a tér részévé válhatunk, és egyfajta lázálomszerű, átszellemült epizódba léphetünk.
A szédítő élményt egy rövid csigalépcsőzés teszi teljessé, majd egy kihelyezett televízión a film egyik kimaradt jelenetét tekinthetjük meg. Végül a magasból, a teljes térre rálátva zárhatjuk a bejárást, és mérlegelhetjük az átélt élményeket.
fotó: Hegyháti Réka / Mozinet
Ottjártunk végén hirtelen néhány lámpa kialszik, miközben a telefonfülke fényforrása lágy, bensőgséges megvilágítást kölcsönöz a térnek. Kiderül, hogy mindez nem a véletlen műve: a kiállítás során a nappali és éjszakai hangulat váltja majd egymást, bizonyos időközönként – csak az még nem tisztázódott, pontosan hány percenként.
A kiállítás a Budapest 75 programsorozat keretében látható, a BTM Kiscelli Múzeum és a Mozinet közös produkciója, támogatói Budapest Főváros Önkormányzata, a Nemzeti Filmintézet és a Pioneer Pictures, az alapötlet Böszörményi Gábortól származik.
2025. december 7. és 2026. április 12. között látható a BTM Kiscelli Múzeumban (1037 Budapest, Kiscelli u. 108.), kurátora Barakonyi Szabolcs fotóművész, látványtervezője az Európa Filmdíjas Ágh Márton.
