A II. világháború után zűrzavar van Magyarországon. Sokan nem akarják tétlenül várni, hogy az eltűnt szeretteik belépjenek az ajtón, inkább apróhirdetéseket adnak fel, amiben férjeiket, apjaikat, fiaikat keresik. Hankó (Szabó Kimmel Tamás) – aki maga is szintén megjárta a frontot – ezekre a hirdetésekre lecsapva próbál hasznot kovácsolni magának: apró hazugságokkal, csodás történetekkel kopogtat az emberek ajtaján, akik néha étellel, néha pénzzel jutalmazzák meg őt, mert reményt hozott nekik. Egyszer azonban lelepleződik és menekülnie kell a városból, majd egy erdei ház bejáratában találja magát, ahol egy gyönyörű asszony (Kerekes Vica) és a kisfia (Tóth Bercel) lakik.

Ennél többet nem is szabad elmesélni Köbli Norbert forgatókönyvéből, ami a film noir és a thriller műfajának megfelelően sorra csavar egyet Hankó és új ‘családja’ történetén. A filmet márciusban mutatták be a mozik, ahol közel harmincezren látták. 

Kerekes Vica / Forrás: Vertigo Media

A bemutató idején sokat foglalkoztunk a filmmel: Köbli Norberttel egy podcast adásban beszélgettünk az írás és a forgatás körülményeiről, Kerekes Vicával fegyverekről, a femme fatal-ságáról és a nemzetközi karrierjéről beszélgettünk, Szabó Kimmel Tamás pedig arról mesélt nekünk, hogy miért szeret negatív karaktereket játszani. Erről részletesebben is kikérdezzük majd a vetítés előtt.

Időpont: szeptember 4.
Kapunyitás
: 19:00
Beszélgetés Kerekes Vicával: 20:15
A vetítés kezdete: 21:00
Helyszín: Budapest, Ybl Miklós tér 2-6.

A filmet magyar nyelven, angol felirattal vetítik, a vetítés Facebook-eseménye itt található. Jegyet a Várkert Bazár hivatalos oldalán vagy a helyszínen lehet vásárolni. A jegy felmutatásával ingyenes parkolást biztosítanak a Várkert Bazár mélygarázsában 3 órára (ami a Szarvas tér felől közelíthető meg).