Az immár két egymást követő évben a versenyprogramig eljutó Mundruczó Kornél filmen feldolgozott színházi projektje, a Szelíd teremtés - Frankenstein terv nem kapott szerencsés vetítési időpontot, így ennek, no meg persze a film témájának, nyelvének köszönhetően szélsőséges kritikai fogadtatásban részesült. Mi így írtunk róla, az indexen pedig Valuska László jegyzi a kritikát. A cannes-i szereplés üdvözlése után a szerző megemlíti, hogy az ilyen filmeket Cannes szereti és el is várja a magyaroktól: "kelet-európai apa-fiú történet, amiben a rendező Mary Shelley Frankensteinjével játszik érdekesen. Hosszan és lassan, apróságokra, arcokra koncentrálva meséli el a Deltáénál cselekményesebb történetet. Próbára teszi a nézőt, mert lassú, helyenként vontatott a film, amiben az amatőr színészeket és Mundruczót is el kell fogadni. Erre vagy kapható valaki, vagy nem." Az eredeti történetnek társadalmi és művészeti jelentésárnyalatot adó Mundruczó az alkotó felelősségét firtatja. A korai filmek naturalizmusa után a Deltával a stilizáló történetmesélést is meghaladta a rendező, így most egy konkrét szövegre volt szüksége. Frecska Rudolf jelenléte kapcsán így fogalmaz: "Ő az ártatlanságával és a kitaszítottságával van jelen, mint a vallási képeken az angyalok". A színházi szereposztás módosításával (Rába Roland helyett a rendező alakítja a rendezőt), a hangsúlyok átalakításával pedig egyértelmű, Mundruczó a saját bőrét viszi vásárra. "Utólag látható, tényleg ez az egy lehetősége volt: a valós és a filmbeli Mundruczónak így közös ügyévé válik a művészetről és a teremtésről beszélni."

szelidteremtes_500_3
Mundruczó a saját bőrét viszi a vásárra

Az origón Bujdosó Bori taglalja a filmet, rögtön megállapítván "súlyos, félszeg, törtfényű vagy éppen belülről sugárzó arcokat költöztetett be egy házba, és hagyta, hogy életre keljenek. Mundruczó nem szereti a színészkedést és nem szeret instruálni, sorsokat válogat, amelyek aztán látszólag szinte önmaguktól bomlanak ki a kamera előtt." Míg a Deltában a természet "önmagában elmondta a felét" a történetnek, a budapesti bérház erre nem képes (bár erős közeg). Nagyobb nézői aktivitás szükséges felderíteni a viszonyulásokat és múltakat, türelem kell a Szelíd teremtéshez. A fiú elsősorban tükör, amiben az apa megláthatja magát, így Mundruczó nem foglalkozik a szörnyeteg fiú történetével, őt az apa felelősségvállalása érdekli. A film a dráma mellőzésével mutatja be a sorsszerűen bekövetkező dolgokat. A filmben az arcok mesélnek, Frecska jól működik a filmben, Csíkos Kitty "egy konok őzike", Tóth Orsi-szerű jelenség, Mundruczó pedig önmagát játssza. Erdély Mátyással együtt pedig csodálatos képi világot hoznak létre, "a látvány a beltéri jelenetekben sűrű, a külsőkben grandiózus."

A Variety magyarfelelős kritikusa, Boyd van Hoeij szerint ebből a Mundruczó-filmből hiányzik a prométheuszi eredmény, bárhogy is igyekszik a rendező életet lehelni különféle elemekből összefércelt elemekbe, amelyek összességét, vagyis a filmet a kritikus az eklektikus rendezői munkásság nemes kudarcának minősíti. Bár a cselekmény elég hűen követi a Shelley-regényét, a rendező minden jel szerint nem értette meg kristálytisztán a főhős dillemájának és tragédiájának mibenlétét. A Frankenstein ugyanis a Prométheusz-mítoszon alapszik, jelesül az embernek uralnia kell a természetfelettit, mielőtt visszatér dicsőségesen otthonába. Shelleynél a természetfeletti (de emberalkotta) lény találkozása a számára idegen és természetellenes emberi világgal eredményezi a megzavarodottságából fakadó erőszakos cselekedeteket. Mundruczó és Bíró Yvette ezt a felállást dönti össze azzal a húzással, hogy a szörnyet egy múlt nélküli hús-vér emberre cseréli, aki így egy lesz közülünk, semmint félreértett számkivetett lenne. Háttere és motivációi ismerete nélkül tette, a véletlenszerű öldöklés így leginkább értelmetlen, aljas cselekménysornak tűnik. "Frecska és Mundruczó alig tud valamit felmutatni a gondosan kivitelezett homlokráncoláson túl."

szelidteremtes_500_1
Félreértett mítosz?

Bár a filmnek nem használ a cselekmény karakterváltozások híján történő darabokra esése, egyes jelenetek, mint a nyitó autós kép, vagy a zárójelenet gyönyörűek, a rendező Frankenstein-variációja menti meg amúgy az emberi érzelmeket a rossz értelemben amatőr színészektől a kevés humoros momentum segítségével. Rengeteget köszönhet a film az alkotótársaknak, Erdély Mátyás (a forgatókönyvvel ellentétben) a karaktereket középpontba helyező szélesvásznú kompozícióinak, Ágh Márton látványtervezőnek, akinek elhagyatott budapesti épülete remek, jó térérzékkel van filmezve. Van Hoeij kiemeli a hangtervezői munka erejét is.

Az indiemoviesonline.com-on Paul Martin cincálja szét a filmet, mindenekelőtt felhívja a figyelmet arra, hogy a Szelíd teremtés az általa látott legszélsőségesebb és leggyorsabb hangulatváltozásokat felmutató film, szinte egy jeleneten belül fordul vígjátékból sötét melodrámává. A cselekmény sivársága ellenére a Shelley-regény inspirálta film gyönyörű, Erdély Mátyás különösen a hótól csillogó osztrák jelenetekben nyújtott maradandót. A film sötét-baljós atmoszférája is sokáig emlékezetes marad. A tökéletestől távoli, néhol kifejezetten lassú a film. Frecska Rudolf alakja a természet amorális erejéhez hasonló, lenyűgöző és halálos, akár az Alpesek fehér ragyogása.

Az incontention.com is ír két bekezdést a filmről, Guy Lodge csak pár szóban emlékezik meg róla, de rögtön lemérhető, miben is lehetnek hasznosak a magyar fesztiválfilmek a magyar gazdaságra nézvést. Lodge a Szelíd teremtés kapcsán kap kedvet egy budapesti utazásra, s ezzel ki is merítette a filmhez kapcsolódó pozitív érzéseit. "A legrosszabb versenyfilm, amit valaha láttam, de egy olyan mezőnyben, mint az idei, ez már szinte teljesítmény".

szelidteremtes_500_2
"Sugárzó arcokat költöztetett be egy házba, és hagyta, hogy életre keljenek"

A Slant Magazine-ban Matt Noller mesterkélt, rémregényes mellékízű, meglehetősen bumfordi filmnek látja a Szelíd teremtést. Igaz, ő már a Deltát is ilyennek látta, önkéntelenül parodisztikusan gyászosnak,komornak. Akkor már inkább a Szelíd teremtés, amelyugyanúgy bizonyítja, mint a Delta, hogy Mundruczó elképesztően tehetséges "vizualista", látnok, a filmjei képi világát nagyszerűen rakja össze, ám sajnos féloldalas tehetség. A film üzenete közhelyes, erőltetett, s ebben az esetben a csodálatosan kivitelezett és megteremtett képi világ csak még jobban ráírányítja a figyelmet a gondolati soványságra. "Azt hiszem, Mundruczó meg tudna rendezni egy kiváló filmet, de megírni bizonyosan sosem."

A magyar és román filmek tudora, Fabien Lemercier vesézi ki a filmet a CinEuropa virtuális hasábjain. A rá jellemző kompromisszummentes megközelítéssel és stiláris tehetséggel a mélységekben kutat Mundruczó, kezdi cikkét a szerző, a másság és saját teremtményeivel szembesülő emberi lény rossz sorsa kapcsán. Radikális, lenyűgöző és misztikus filmje Dumas Monte Cristo grófját is megidézi az elején, utalván a várható drámára - csakúgy, mint a labirintus- és börtönszerű gangos bérház, ahol a cselekmény játszódik. Lemercier végigveszi a cselekményt és a motivációkat, majd a végén így összegez: sötét-borongós, többrétegű parabola a teremtésről Mundruczó rendkívüli tehetségének újabb oldalát mutatja meg. Minden filmjével újabb esztétikai problémákat akar megoldani (jelen esetben a hó jó példa erre), rendezésével, a filmzenével eljutván a tökéletesség egy fokára. S bár a minimalista párbeszédek és a stilizált színészi játék sokaknak a végsőkig nehezítik a film befogadását, ettől még kitűnő rendező marad.

A szintén kelet-európai specialista Dan Fainaru a ScreenDailyben szintén megállapítja a vizuális oldal biztos kezű, mesteri felépítésének és a narratíva gyengeségének kettősségét, utóbbi miatt a drámai hatás nem érvényesül az elképzeléseknek megfelelően. A filmnek nem használt a kései (péntek és szombat esti) vetítés sem, amelyre fáradt és/vagy türelmetlen nézők érkeztek.

tenderson_500
Egymásra lel apa és fia?

A koncepciós, üzenet tiszta: az ember létrehoz lényeket, majd azért vádolja őket, amilyennek létrehozta őket. A rendező által játszott Viktor alkotói mivoltát kiemeli az, hogy rendező a foglalkozása, aki az ártatlanokat a saját igénye szerint manipulálja. A végső képsorok a Mundruczóra jellemző csendes reménykedésre adnak okot, s a személyes sík (apa-fiú kapcsolat) politikai (vezető-nép) és általános filozófiai réteggel is bővül - elméletileg, de a sok buktató miatt megbicsaklik a kivitelezés: Frecska egyáltalán nem szörnyszerű, túl szelíd és nem jelent fenyegetést még a gyilkosságok után sem, így a nézők szimpátiáját és megbocsájtását sem nyerheti el. Elméletileg rendben van, hogy a szörnyek a tetteikben nyilvánulnak meg, míg a megjelenésük lehet ártalmatlan, de nem működik a dramaturgiai gyakorlatban. A precíz irányítás, az egyperces jelenetek, a súlyos ritmus mind a sors könyörtelenségére utalhatnak, de ugyanakkor eltartják a közönséget a filmtől - a szemlélődők pedig sosem résztvevők a tragédiában, amely pedig csak akkor érvényesül, ha mindenkit közelről érint.