Veronika és Tibor nyugdíj előtt álló orvosok. A férfi betegsége miatt születésnapjára Veronika egy szokatlan ajándékkal készül, hogy teljesítse férje régi álmát. Az internet segítségével rendel egy szép, fiatal prostituáltat. Ám semmi sem úgy alakul, ahogy Veronika eltervezte.

Hármasban a tavalyi Friss Húson különdíjban részesült, nem is csoda: különös, groteszk hangulatú, egyszerre komikus és egy kicsit szomorú is, ahogy a feleség egy másik nő segítségével próbálja feléleszteni a férjében szunnyadó szenvedélyt. Hármójuk találkozása nem fut bele kínos, pajzánnak szánt gegekbe, helyette végig bájos és emberi marad. Sztarenki Dórát mindig jó látni, Halász Juditot és Bálint Andrást pedig Szabó István 1970-es Szerelmesfilmje óta nem láttuk egymás mellett, Lengyel Balázs rövidfilmje után itt az idő, hogy újranézzük a csodaszép klasszikust is. Hármasuk éppen attól működik olyan jól, mert a lány és a házaspár világa tökéletesen különbözik egymástól.

Lengyel Balázs első nagyjátékfilmje, a Lajkó - Cigány az űrben előtt készített egy másik, hasonlóan remek rövidfilmet, amit az évtized legjobb rövidfilmjei közé is beválogattunk. A répa egy "fekete humorral átitatott, nukleáris mese egy nagyra nőtt zöldségről és egy parasztcsaládról, akik mindent elkövetnek, hogy övék lehessen ez az egyedülálló természeti kincs." A Hármasban után azt is melegen ajánljuk, az évtizedes válogatásunkban megnézhető.

A Friss Hús Facebook oldalát a hét minden napján érdemes átfutni, mert naponta két rövidfilmet is elérhetővé tesznek.