Kihullott az ocsúja. Roppantul figyelték egymást meg a zsűrit a döntős jelöltek. És viszont. Kishonti ördöngős modorában közölte is az egyik delikvenssel: „rajtad lesz a szemem!”. Ilyenkor sírni illik? Vagy vihogni? Mi, nézők árgus tekintettel leshettük: egyfelől azt, mire buknak a profi tánctanárok, másfelől meg azt, hogy milyen titkos elvek alapján keverik a döntő fordulóinak kártyáit? A fokozott hevületű műsort, a leendő párok párosítását, a „dance” meg az „akrobatika” kavargatását, a nosztalgia és a menő divat arányosítását, hogy a várható nézőszám kecske = káposzta alapon nyomassa a nagymamákat + a tiniket. S vegyük hozzájuk a fotogén közjegyzőket. Az sms bevétel-milliárdokról már korábban írtam. Most is úgy gondolom: lesznek még egyéb meglepetések. Esetleg szerződött kiugrások. Módjával. Hiszen a tánc ún. műfajai gyerekkortól indulnak és biológiai/genetikai csoda kell ahhoz, hogy valaki, mint Medveczky Ilona, nyugdíjkorhatáron túl is uralja a pódiumot.