A hozzánk eljutó iráni mozgóképek leginkább az elnyomást filmesítik meg. Marjane Satrapi és Vincent Paronnaud Persepolisa a forradalom utáni Iránban felnövő lány személyes történetén keresztül mutatta meg a politikai változások mindennapi következményeit. Asghar Farhadi családi drámáiban a társadalmi normák és az egyéni döntések ütközése, Dzsafar Panahi és Mohammad Rasoulof filmjeiben pedig az állami kontroll és a szabadság korlátai kerülnek előtérbe. Mindezek után igazán váratlan, hogy a Teherán a bőr alatt egészen más irányból közelít: a plasztikai sebészet világán keresztül próbálja megérteni, mi történik az iráni nők testével és vágyaival.
mohamad-hadadi_jpg.jpg)
Kép a Teherán a bőr alatt című filmből
Fotókredit: Mohamad Hadadi
Egy olyan országban, ahol a nők akár rendőri intézkedésre is számíthattak, ha nem viselték megfelelően a fejkendőjüket (Mohammad Rasoulof a Szent füge magja című 2024-es filmje pont ezt mutatja be), különös módon éppen az orrplasztika vált rendkívül népszerűvé. A film egyik orvosának elmondása szerint a beavatkozás nemzetközi szinten is keresett, az iráni törvények pedig nem tiltják. Sőt, egy orrműtét kevesebbe kerülhet, mint egy mobiltelefon. A rendező Teherán egyik felkapott klinikájára kíséri el a nézőt, ahol a váróterem olyan zsúfolt, mint reggel háromnegyed nyolckor a Deák téri aluljáró, a klinika működése szinte futószalagszerű, a beavatkozás pedig a mindennapok természetes részének tűnik.
A film legérdekesebb pillanatai azonban nem feltétlenül a műtéteknél, hanem a páciensek vallomásaiban rejlenek. Egy fiatal, göndör hajú, feltűnően csinos, körülbelül húszéves interjúalany például elmondja, hogy ő maga nem híve a plasztikai sebészetnek, mégis meg akarja műttetni az orrát, mert szinte minden barátnője átesett már a beavatkozáson. Úgy érzi, az orr határozza meg az arc karakterét, és a társaságában egyre nehezebb kitűnni azzal, ha valaki nem változtat magán. Egy másik, kifejezetten szép orrú lány a férje kedvéért érkezik a klinikára, az egész családja támogatta a döntésben, pedig ő nagyon tart a műtéttől. A döntésükben egyszerre van jelen a saját vágy, a megfelelési kényszer és a környezet elvárása.
Az iráni társadalom kétpólusú – mondja az egyik orvos, és a film képei valóban egy olyan közeget rajzolnak ki, ahol egymás mellett létezik a szigorú vallási szabályokhoz való alkalmazkodás és a nyugati szépségideálok követése. A klinikán teljesen fedett, szoros hidzsábot viselő nők is műtétre jelentkeznek, miközben az utcákon hatalmas, hidzsábos nőket ábrázoló politikai plakátok hirdetik a hivatalos ideológiát.
A plasztikai sebészet persze nem kizárólag iráni jelenség, de a filmben különös jelentést kap. A női testet az állam az öltözködésen keresztül szabályozza, miközben a társadalmi nyomás és a szépségipar egy másik irányból fogalmaz meg elvárásokat. A klinika női alkalmazottai maguk is látványosan átalakított arcokkal dolgoznak, az egyik sebész pedig Michelangelóhoz hasonlítja magát, miközben a műtőben fenékplasztikán átesett páciens testét vizsgálja. A jelenet már-már dermesztő: a sebész a közösségi médiának is készít felvételt, „Hello, followers!” felkiáltással, a műtőasztalon fekvő nő meztelen testét mutatva.

Kép a Teherán a bőr alatt című filmből
Fotókredit: Mohamad Hadadi
A Teherán a bőr alatt egyik legfontosabb eleme, hogy a rendező nem marad kívülálló. Saját történetét is beleszövi a filmbe, megmutatva, hogy milyen erkölcsi elvárások között nőttek fel azok a lányok és asszonyok, akik azért állnak sorba, hogy átszabassák az egyetlen testrészület, ami a hidzsáb alatt látható a külvilág számára. 1988-ban, tízéves korában kezdett nőni a melle, az iskolai egyenruha pedig egyre szorosabban feszült rajta, a hittantanára figyelmeztette, hogy ha látszanak a mellei az uniformis alatt, halála után a pokolra jut.
Az osztálytársai közül senki sem tapasztalta még meg ezt a testi változást, ő pedig nem tudta, kivel beszélhetne róla. Egyre kevesebbet evett, abban reménykedve, hogy így talán megállíthatja a melle növekedését. A gyerekkori emlék mellé archív felvételek társulnak: kisiskolás lányok sorakoznak teljes, földig érő, fehér csadorban. A test, amelyet az egyik oldalon el kell rejteni, már egészen fiatal korban a szégyen és a bűntudat forrásává válik.
A film címében szereplő „bőr” és a felszín alatt húzódó repedések képe végül a város metaforájává válik – Teherán aktív és veszélyes földtani törésvonalak hálózatán fekszik. „Minden törésvonal egy történetet rejt magában, a felszín alatt rekedt nyomásról, ütközésről és nagy mennyiségű energiáról” – halljuk a rendező-narrátortól. Az évek során a nyomás repedéseket hozott létre a város bőrén, a geológusok pedig egy hatalmas földrengés lehetőségére figyelmeztetnek.
A rendező elmondása szerint a forgatás kezdetén még ellenezte a plasztikai műtéteket, az évek során azonban árnyaltabban kezdte látni a kérdést. Egyes nők számára a beavatkozás olyan, mint egy kötés a seben: nem oldja meg a problémát, de talán segít elviselni azt. Ez a felismerés a film egészére is érvényes. A Teherán a bőr alatt nem a talán lassan eljövő politikai enyhülést ünnepli, de nem is a plasztikai sebészetet teszi meg a női elnyomás újabb jelképének. Inkább azt mutatja meg, milyen különböző módokon próbálnak az iráni nők levegőhöz jutni egy olyan társadalomban, amely a testüket egyszerre akarja eltakarni és formálni.
A Teherán a bőr alatt legközelebb november 23-án látható a 23. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon a Művész moziban. Jegyek és további infók a fesztivál honlapján.



