Az európai és amerikai filmes ipar kiveti magából a nagyköltségvetésű, felnőtteket célcsoportjának tekintő animációs filmeket. Ezzel ellenétben Ázsiában virágzik a felnőtteket is kiszolgáló anime világa. Az anime sok esetben nagy ellenszenvnek és szetreotípiák tömkelegének örvend itt Európában. Sok kritikát olvastam, hallottam animékről, ami ezen műfaj általános esztétikai egyhangúságán csámcsog, míg nem vitatják a nyugati filmes közeg konvencióinak megfelelő, csontig rágott hős útja modelltől való elrugaszkodást, vagy az illusztratív mimikai tárat, amivel egyes mesterművek kommunikálnak.
Mind Game
Egyik személyes kedvencem, a Masaaki Yuasa és Koji Morimoto által rendezett avantgárd japán anime, a Mind Game. Az alkotók nem féltek egy olyan művet kiadni a kezük közül, ami nem a végletekig polírozott. Minden snitt hangulata, energiája szabja meg az adott snitt vizuális stílusát, ezzel egy folyton változó, megújuló világba csöppen a néző. A film egyszerre megható, szórakoztató és sok esetben végletekig vulgáris. A történetben rengeteg a váratlan fordulat: a főhőst yakuzák üldözik, találkozik istennel, ánuszon keresztül agyba lövik, elnyeli egy bálna, és legalább kétszer meghal, majd feltámad (az én értelmezésem szerint).
A műnek nem szándéka filmes allűröket imitálni, ellentétben számtalan más animációval. Míg az élőszereplős filmben játszó színész akarva-akaratlanul makromimikáival, intuitív reakcióival hozzájárul a történet hús-vér jellegéhez, addig a Mind Game a vizuális stílusához hűen, illusztratív finomságokkal oldja meg ezt a feladatot. A film nem erőltet semmiféle kollektív konklúziót, sőt még csak nem is szándéka befejezni, lekerekíteni a történetet. Minden kíváncsiságra hajlamos filmfogyasztónak melegen ajánlom, de ha ezzel az instrukcióval nem győztem meg senkit, akkor inkább ajánlanám a Fantastic Mr. Fox-ot."
