A Véletlenül... már a magyar premier előtt bizonyított nemzetközi filmfesztiválokon: a legészakibb A-kategóriás filmfesztiválon, a Tallinn Black Nights-on a legjobb filmnek járó díjjal jutalmazták, a fiatal közönségnek szóló filmek versenyében a film főszereplője, Demeter Villő pedig a nagy múltú Ale Kino! fesztivál Ale Debut!, a legjobb fiatal európai tehetségnek járó díjjal tért haza Lengyelországból. A film az utóbbi hónapokban is folytatta a sikeres fesztiválkörútját: a 44. Magyar Filmszemlén különdíjas lett, díjat nyert Amerikában és Norvégiában is, júniusban pedig Csehországban nyert egyszerre két elismerést is.
A Véletlenül írtam egy könyvet Lakos Nóra második nagyjátékfilmje, melyet Anette Huizing holland ifjúsági sikerregénye alapján készített. A hazai bemutatója óta már több mint 160.000-ren látták, ezzel hivatalosan is a rendszerváltás utáni legnézettebb családi film lett. A film egyik legnagyobb felfedezése a főszerepet alakító Demeter Villő, akinek ez az első filmszerepe, és aki könnyedén besimul a professzionális színésztársai, többek közt Mátray László és Rujder Vivien közé. A Véletlenül írtam egy könyvet az első magyar zöld produkció, vagyis kifejezetten hangsúlyos volt a készítése során a környezet megóvása, például a szemét minimalizálása vagy a fuvarozás csökkentése. Többek közt a zöld jellegéről mesélt nekünk a Filmgyár podcast adásában a film producere, Sümeghy Claudia, illetve interjúnkban Lakos Nóra, a film író-rendezője is.
A filmről és a főszereplő alakításáról így fogalmaztunk a kritikánkban: "Nina történetében végig az íráson és a gyász feldolgozásán marad a fókusz, de ezek az adalékok szépen árnyalják azt az időszakot és az érzéseket, amin egy hasonló korú lány keresztülmegy. Nagyon könnyű hozzá kapcsolódni, és ez sokban köszönhető a film nagy felfedezettjének, Demeter Villőnek, aki elragadó energiájával és kíváncsiságával természetesen mozog a profi színészek mellett - egyszerűen jó őt nézni a melegszívű Mátray László, vagy a portásként egyetlen jelenetben parádézó Stefanovics Angéla oldalán."

Forrás: JUNO11
A VárKert Mozi szerda esti szabadtéri vetítése előtt Bátory Péterrel, a film animációs rendezőjével fogunk beszélgetni. A film hemzseg az izgalmas és kreatív megoldásoktól, például az írás és a gondolatok vizuális megjelenítésében kulcsfontosságú szerepet játszanak az animációs betétek.
A Véletlenül írtam egy könyvet című családi film írója és rendezője Lakos Nóra, producerei a CURTIZ-t és a Magasságok és mélységeket is jegyző Sümeghy Claudia és Topolánszky Tamás Yvan, valamint Lakos Nóra, holland koproducerei Maaike Neve és Joram Willink. A filmet, mely a Nemzeti Filmintézet első zöldprodukciója, a Nederlands Filmfonds és az Eurimages támogatásával, a JUNO11 Pictures és a holland BIND koprodukciójában, a JUNO11 Distribution valamint az Emberi Jogi és Kulturális Alapítvány mutatta be.
VÉLETLENÜL ÍRTAM EGY KÖNYVET – Vetítés előtti beszélgetéssel – VárKert Mozi
- Időpont: Július 16., szerda, 20:00
- Helyszín: Várkert Bazár
- Jegyek ITT
- Facebook-esemény
VÉLETLENÜL ÍRTAM EGY KÖNYVET – VárKert Mozi
- Időpont: Július 17., csütörtök 21:00
- Helyszín: Várkert Bazár
- Jegyek ITT
- Facebook-esemény



