Az Alba Vulva magyar premierje a 10. Friss Húson volt, ahol különdíjas lett, a nemzetközi bemutatóját pedig a 28. Szarajevói Filmfesztiválon tartották. A rövidfilm a középkorú Edina életének első intim gyantázását követi, amely során kényelen közvetlen kapcsolatban kerülni a testével, és ami olyan fájdalmaknak nyit csatornát, amikről korábban nem vett tudomást. Vermes Dorka a Freeszfe Egyesület hallgatójaként készítette a filmet.

A kifejezetten filmes iskolák hallgatóinak munkáiból válogató Filmschoolfest Munich programjában három magyar alkotás szerepelt: az Alba Vulva mellett Fábián Nikolett Nyugvó köd és Várshegyi Vivien Felhők felett című animációs kisfilmjei voltak láthatóak. Vermes Dorka rövidfilmje az ARTE díjában részesült, melyet 2005 óta adnak át a fesztiválon. Az ismert csatorna 15 perces vagy annál rövidebb munkákból szokta kiválasztani a nyertest, amit a díjjal együtt azzal is megjutalmaznak, hogy megvásárolják a programba. Így az Alba Vulva a közeljövőben még szélesebb nemzetközi közönséghez is eljut majd. 

Alba Vulva

A zsűri a döntését így indokolta: Egy kínai közmondás szerint: »Ha szerelmi bánat gyötör, vegyél fel túl kicsi cipőt!" Ezek kézzelfoghatóvá teszik a fájdalmat. Ez az ARTE zsűrije által kiválasztott film egyik témája. A romantikus kapcsolatban való csalódás és a beteljesületlen gyermekáldás szokatlan módon - egészen fizikailag - jelenik meg ebben a nagyon egyszerű, gyakorlatilag szigorú filmben. Felesleges effektek nélkül, a vizuális stílus egyszerűsége magával ragadó, akárcsak a vágások ritmusa - amely itt kettős jelentést kap. Őszintén gratulálunk Vermes Dorka filmrendezőnek, az ARTE-díjat pedig az Alba Vulva című film kapja.«

Az Alba Vulva írója és rendezője Vermes Dorka, a producerei Zachar Balázs, Berkes Juli és Osváth Gábor, az operatőr Papp Tamás, a vágó Kántor Dávid, a főszerepet Hommonai Katalin, Pálya Pompónia és a Sipos Vera alakítják. 

Forrás és fotó: Filmschoolfest Munich