2015. 01. 07. filmhu
Best of kritikák 2014
Így írunk mi
2014-ben is sok filmet néztünk a moziban, a tévében, fesztiválokon, utána pedig jól meg is írtuk, mit gondolunk róluk. Díjnyertes alkotások, habkönnyű vígjátékok, hard-boiled történelem, és persze társadalomkritika keményen. Ezeket láttuk és írtuk tavaly.
A szex, a sok szex és a túl sok szex között nem csak mennyiségbeli különbség érzékelhető, tudja ezt Lars von Trier is, aki klasszikus vonalvezetésű, helyenként kifejezetten vicces, könnyen fogyasztható és összességében meglepően szerethető alkotást hozott legutóbb össze: "
A nimfomániás lassú folyású, hagyományos elbeszélésű, különösebben nem újító és rendhagyó, de mindenképpen lebilincselő alkotás. Nem a tabutörő téma vagy címválasztás miatt, hanem a látszólag emberi kapcsolatoktól mentes főhős nagyon is emberi gesztusai miatt. A lelki finomságok miatt, amik átszűrődnek a monotonon ismétlődő aktusok sorozatán, az önmagát szeretni és bűnei alól felmenteni nem tudó nő monológjain, a megértés szándékával bölcselkedő férfi esetlen kérdésein és ironikus komentárjain" -
írtuk a film első részéről. (A második részről írt
kritikát itt olvashatod.)
Szerelempatak
A szerelem és a szexualitás egyik ritkán tárgyalt oldalát mutatta meg Sós Ágnes a Szerelempatakban: "Derű és életöröm árad belőle, de ezen túl szépség és méltóság is. A rendező a Filmhunak adott interjúban (olvasd el itt) arról beszélt, hogy egy életigenlő dokumentumfilm készítése volt az álma. Ehhez témául egy erdélyi falu időseinek szerelemhez, testiséghez fűzött élményeit és vágyait találta meg. A filmben három-négy idős férfi és hat-hét asszony mesél arról, hogy milyen volt régen a szerelem, hogyan élték meg tapasztalatlan ifjúként a testiséget, s mi maradt a szerelemből és a vágyból meglett napjaikra. Maradjunk annyiban, hogy nem kevés! Aki nincs tisztában vele, hogy melyik gyomnövény magja a legjobb potencianövelő, hogy mire jó a disznózsír, ha nincs férfi a háznál, vagy hogy milyen jó dolog a höngörőzés, az sok újat tanulhat a Szerelempatakból."
Magyarok a Barcáért
Szintén a dokumentumfilmek sorát gazdagította Kocsis Tibor Magyarok a Barcáért című dokumentumfilmje, mely annak járt utána, hogyan tette naggyá a világ legnépszerűbb csapatát Kocsis Sándor, Kubala László és Czibor Zoltán. "Bár Kocsis filmjének középpontjában egyértelműen Kubala áll, a rendező remek dramaturg - anélkül szövi egymásba Ladislao és a másik két legenda életét, hogy egy pillanatig is úgy éreznénk, rangsort állított köztük. (...) A megszólaltatott rokonok és csapattársak közreműködésével nem csak sportkarrierjüket, de személyiségüket is árnyalja, és statisztikák, valamint alaposan dokumentált futballszezonok helyett inkább a dokumentumfilmek leghatásosabb elemét, az ún. emberi oldalt domborítja ki. Cziborról megtudjuk például, hogy csak annyira volt bolond, hogy egyszer közölte akkori edzőjével, Helenio Herrerával, hogy lő kettőt, majd köszöni szépen, aznapra végzett is, a második gólja után pedig egyszerűen kisétált a stadionból" - írtuk a filmről.
Ítélet Magyarországon
A magyarországi romagyilkosságok perét dokumentálta Hajdú Eszter Ítélet Magyarországon című alkotása: "A film legmegrázóbb pillanatai éppen azok, amikor nézőként szembesülünk az ötéves Robi holttestéről készült képekkel; az igazságügyi orvosszakértő a lövések irányáról beszél, de a látvány annyira bénító, hogy szavaiból nagyon kevés jut el az ember tudatáig. Miszori Lászlónak ugyanakkor a nyomozati munka hiányosságai miatt újra és újra végig kell pörgetnie a gyilkosságsorozat legapróbb részleteit is. Ehhez, ha kell, testületileg kiszáll a helyszínre, ha kell, újra és újra végignézi, mondjuk, a vádlottak otthonaiban készített rendőrségi felvételeket, ahol hegyekben állnak a lőszerek, a szekrényre dobott cipőpaszta alól pedig Hitler-kép villan elő" - írtuk a megrázó erejű alkotásról.
Apáim története
Sarah Polley egy térben és időben, fizikai és lelki síkon zajló utazásra invitálta nézőit az Apáim története című dokumentumfilmjével. "De ne higgye senki, hogy az Apáim története csak azok számára felkavaró és felszabadító élmény, akiknek volt vagy van elszámolnivalójuk a szüleikkel való kapcsolatot illetően, mert ez egy olyan sokrétegű, sok szinten működő dokumentumfilm, ami jóval túlmutat a családi kapcsolatok vizsgálatán" - vélte a bemutató után munkatársunk. 2014-ben láthattunk egyébként dokumentumfilmet még a közvetlen lakókörnyezetét, és az urbánus Amerikát végigfotózó amerikai dadusról (rendező: John Maloof), Szemző Tibor pedig egy egészen különleges kísérleti filmmel rukkolt elő.
Viktória – A zürichi expressz
Sok száz igaz történet ihlette azt a svájci pénzből, de magyar szereplőkkel és magyar forgatókönyvből készült játékfilmet, amely egy prostituálódó magyar cigánylány megpróbáltatásait követi nyomon Svájcban. "Inverz mese, melyben a legkisebb királylány összerakja szegényes motyóját, búcsút int hazájának, és nyakába veszi a világot, az út végén azonban nem a szőke herceg várja fehér lovon, hanem korosodó svájci családapák, akik szerelem helyett gyors koituszra és olcsó kielégülésre vágynak. Közben vonatok jönnek, álmok mennek" - írtuk a Viktória – A zürichi expressz című filmről.
Viharsarok
Császi Ádám - a Berlinalét is megjárt első nagyjátékfilmje - a meleg szerelemről, a ki nem mondott szavak súlyáról és az elfogadásról mesélt. "Császi filmjének egyik legnagyobb erősségét a törékeny viszonyrendszer adja, melynek szinte csak gyenge láncszemei vannak. Minden lépéssel újabb érdekek sérülnek, a fiúk kapcsolata pedig a történet előrehaladtával kockázatos kötéltánccá alakul. Nemcsak az egymás iránti érzéseikkel kell megbirkózniuk, hanem a közösség elutasításával, kirekesztésével és erőszakosságával is" - gondoltuk a Viharsarokról.
Szabadesés
A koreai jeonjui filmfesztivál felkésére készült el Pálfi György legújabb filmje. "Szkeccsfilm ez is persze, különböző szürreális élethelyzeteket felvonultató laza társas(házi)utazás, ahol olyan Szomszédok ülik groteszk torukat, akiket már Lenke néni megnyugtató mosolya sem kísért. Minden ajtó egyedi, különbejáratú, amely olyan sajátos vágyakra és félelmekre nyílik, amelyek természete az ösztönök szintjén feltétlenül összeér. Lakik itt szantálillatú materialista, kényszeresen steril pár sok bogárral, hiperaktív sitcom trió még a bogaraknál is több színnel, készséges angyalcsináló mester, és valahol a legfelső lakások egyikében mindannyiunk gyerekkori réme, maga a szőrös, fújtató szörnyetegekkel tarkított vaksötét" - írtuk a Szabadesésről.
Fehér Isten
A 2014-es Cannes nekünk egyértelműen a Fehér Istenről szólt. "Mundruczó eddigi alkotásaihoz hasonlóan, most is olyan rideg világot teremtett, ahol a szeretet, az otthonosság és az empátia ismeretlen fogalmak. A társadalommal és a környezetükkel szemben kiszolgáltatott hősök érzelmileg sivár közegben élnek, hogy akár lelki túlélőknek is vélhetjük őket. A Fehér Isten képi világa színesebb, mint a rendező korábbi munkái, a karakterek mégis fekete-fehérek: a csendes és zárkózott kamaszlány Hagennel különös szimbiózisban létezik, burokban élnek, ahol még fellelhetőek emberi (és állati) érzelmek, de az őket körülvevő világot az érdekek mozgatják és nincs helye az együttérzésnek" - írtuk Mundruczó Kornél alkotásáról.
VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan
A tavalyi év egyik legnagyobb meglepetése és közönségkedvence Reisz Gábor kis költségvetésből, barátok segítségével készült diplomafilmje volt. A bemutató után így örültünk a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlannak: "Amolyan coming of age történetről beszélünk tehát, Áron felnövése pedig rendkívül szórakoztató, leginkább azért, mert a havertól kapott csajozási tanácsokkal, a kocsmai lingvisztikával („a magyarok mennek, a külföldiek jönnek”), a bús földrajztanár panaszaival, a szép orrpiszkáló lányokkal, a busz után futással, a Caesar-beli vodkával, a fogközi citromdarabbal és a lefolyóban maradt hajszálakkal mindennapian ismerős és igazi. A tizen-huszonévesek lebegéséről és sodródásáról őszintén, és minden nagy tanulság erőltetése nélkül szól a VAN, miközben Reisz Gábor, mint író, csak a közvetlen környezetéből – beleértve saját magát is – merít ihletet. Abszurd vígjátéki jeleneteiben is realista, a valóság furcsasága a humor forrása, a néző még a beszámoló írásakor is hangosan nevet."
Utóélet
Szintén nagy kedvenc volt Zomborácz Virág első nagyjátékfilmje: "Az Utóélet alapvetően nem vígjáték, viszont vizuálisan és verbálisan is olyan finom gegekkel dolgozik, annyira a végletekig fokozza az abszurditást, hogy már a legelején folyamatos várakozásra, készültségre készteti a nézőjét".
Fekete leves
A Titanicon mutatták be Novák Erik közösségi összefogással készült bankrablós-üldözős filmjét, a Fekete levest. "Az alapötlet a klasszikus heist filmek vonalát követi: van egy rakás szerencsétlen, esetünkben négy elmegyógyintézeti ápolt – közülük például az egyik tolókocsis (Nagy Zsolt), a másik meg öt perc után elfelejt mindent (Szabó Simon) –, akik megcsinálják a nagy bulit. Egy pókeradósságba keveredett DJ (Perjés Zoltán) megbízásából kirabolnak egy pénzszállító autót, a probléma csak az, hogy a 300 millió egy nehézsúlyú maffiafőnök (Vágvölgyi B. András) tulajdona, aki rögtön az amatőr rablók nyomába ereszti a kopóit. A szálak természetesen egy idő után összeérnek, és a szokásos csavar sem marad el" - írtuk annak idején a filmről.
Délibáb
Hajdu Szabolcs a Ház a térkép szélén című Tar-novellát álmodta vászonra: "Bankolé tökéletesen hozza a kívülállót, aki reménysugárként robban be a társadalomba (jelen esetben a tanyára), ám ahogy az egy klasszikus westernhőshöz illik, ő sem akar belekeveredni a már fennálló konfliktusba. A Délibábból azonban nem lesz klasszikus western. Bár Hajdu megvillantja a zsáner néhány kötelező kellékét, ezek a kellékek inkább csak hommage-ként, sőt néha paródiaként vannak jelen a vásznon. Francis a lengőajtó összes teatralitását kihasználva Délidőben érkezik a helyi csehóba, és hogy el ne felejtsük, ez még mindig a nagy magyar puszta, épp a Kossuth Rádió déli pontos idejében" - írtuk a Délibábról.
Senki szigete
Török Ferenc a Senki szigetében színes álmokból szőtt egy várost, melyben hirtelenszőke lányok lógnak az ablakokból, a messziről jött hajóskapitányok navigáció nélkül szelik a betontengert, és ahol a kisodródott életek úgy csattannak össze, mint elszabadult biliárdgolyók. "A Senki szigete alapvetően hangulati elemekkel játszik, és sok emlékezetes képet hagy maga után: ezek közé tartozik, ahogy a gyóntatószék farácsain áthatoló fény váltakozik Juli arcán (a gyóntatópap szerepében a supernemes Papp Szabolcs meghökkentően jó választás volt), ahogy ugyanő átszeli a várost piros biciklijén, vagy a sötétbordóra rúzsozott Bánfalvi Eszter, amikor a taxiban letépi magáról a parókát" - írtuk kritikánkban.
Swing
Tizenegy évet kellett várni Fazekas Csaba új nagyjátékfilmjére. A Swing egyszerre hozza a mulatók mesebeli csillogását és a kelet-európai élet kevésbé fényes valóságát, ahol a Balaton körüli haknikban csak a színpadon jár a fény, a rivalda mögött lepukkant szobákba húzzák meg magukat a dívák. "Garas Dániel operatőri munkája és Valcz Gábor látványtervei is játszanak az alkotás kettősségével. A hétköznapokban a mai Magyarországot láthatjuk, akár újgazdag családi házban járunk, akár az idős dizőz megfakult polgári lakásában, azonban amikor felgyúlnak a fények és megszólal a zene, Hollywoodban érezhetjük magunkat, hol a '20-as, '30-as, hol a ’40-es, ’50-es évek revü világa pereg a szemeink előtt" - idéztük fel a film képkockáit.
A berni követ
A 2014-es év egyik nagy tévéfilmes meglepetése és sikere az 1958-as berni túszdráma történetét feldolgozó A berni követ volt. "A személyek közötti, és a szereplők döntéseit alapvetően meghatározó politikai és hatalmi viszonyrendszerek végig a háttérben maradnak: a film inkább sejteti, mintsem a szánkba rágja azokat. Még ha A berni követ a korabeli eseményeknek csak az egyik lehetséges változatát tárja is elénk (hiszen, ahogy az alkotók rögtön az elején világossá teszik, mindez történhetett akár másképp is – de az is lehet, hogy így történt), a valós események tükrében az akció kimenetele mégis viszonylag meghatározott. A katarzis elmarad, miközben a film tele van pici csúcspontokkal. A legjobb jelenetek kétségkívül azok, melyek a hatalmi viszonyrendszereket, illetve ezek pillanatnyi változásait ábrázolják – ezek közé tartozik, amikor az egyik túszejtő a megkötözött kezű követ orrára biggyeszti a törött üvegű szemüveget, vagy amikor az ávós kivár, holott egyetlen szavával megmenthetné a követ életét" - dicsértük az alkotást.
Berosált a rezesbanda
Mátyássy Áron ifjúsági filmjét, a Berosált a rezesbandát eredetileg a tévében mutatták be, ugyanakkor december elejétől vetítik már a mozik az eredetileg is tervezett, 72 perces változatot. "A film (...) több apró meglepetéssel is szolgál, főleg a vizuális megoldások terén, ezek közül pedig az egyik legviccesebb talán az üldözéses jelenetnél használt videójátékos grafika. A kihalt laktanyát felderítő gyerekek számára ugyanis hamar nyilvánvalóvá válik, hogy nincsenek teljesen egyedül a düledező komplexumban: hajtóvadászatot indítanak az itt-ott felbukkanó ismeretlen ellen, ami a grafikai megoldásoknak köszönhetően kimondottan látványosra sikeredett. Közben jön el amúgy az – a főszereplő Szinyák üvöltésével felvezetett – pillanat is, amikor azt lehet hinni, hogy a békés ifjúsági film hirtelen váltással A Legyek Urába csap át, a vérengzés azonban végül érdeklődés hiányában elmarad. Ötletekben, gegekben tehát nincs hiány – nem hiszem, hogy lenne olyan gyereknéző, aki ne élvezné a házilag tákolt figyelmeztető rendszer működését –, és a szórakoztató pillanatokban óriási szerepe van a mellékszereplőként feltűnő és láthatóan teljesen felszabadultan játszó felnőtt színészeknek" - írtuk Mátyássy filmjéről.
2014-es kritikáinkat itt érheted el.
Megosztás
magazin
Az RTL új sorozatáról beszélgetünk
A rendszerváltás utáni Magyarország egyik legellentmondásosabb és legtöbbet emlegetett sikertörténetéhez nyúl az RTL+ hatrészes minisorozata, a…
tovább
magazin
Interjú a Kábé felnőttek rendezőivel
Szarajevóba megy a Kábé felnőttek (Kind of Adults), a fesztivál Docu Rough Cut Boutique nevű mentorprogramja segítheti hozzá a filmet, hogy elnyerje…
tovább
