Ebben az évben közel 50 magyar filmpremierre számíthatunk moziban és tévén. Kedvünkre válogathatunk a színes felhozatalból: társadalmi drámák, bűnfilmek, romantikus történetek jönnek, és olyan év is régen volt már, hogy három magyar animációs filmet is bemutatnak, emellett pedig érkeznek a magyar történelem fontos pillanatait feldolgozó filmek.

 

JÖVŐ NYÁR (r.: Kárpáti György Mór)

 

Egy érettségi előtt álló osztály nyári táborba érkezik, ahol a fiatalok között barátságok és szerelmek szövődnek, instagram-sztorik készülnek, egy színdarabot próbálnak. A tábor után egyikük öngyilkos lesz. Kárpáti György Mór előző nagyjátékfilmje, az 1849-es szabadságharcról szóló Guerilla után most feldúlt kamaszokról, az osztályt közösségként érintő traumáról és annak feldolgozásáról készített filmet, tehetséges fiatal színészekkel, gyönyörű természeti képekkel és egy olyan történettel, amelyről a vetítések után még sokáig érdemes beszélgetni. Kritikánkban tovább olvashatsz a filmről. 

Mikor jön? Január 12-től lesz látható országszerte a mozikban a Mozinet forgalmazásában.

 

A HELYSÉG KALAPÁCSA (r.: Dombrovszky Linda)

 

Beléptünk a Petőfi-emlékévbe, és bár a nagyszabású Most, vagy soha! csak jövőre kerül a mozikba, a költő születésének 200. évfordulójára addig is érkeznek a filmek. A helység kalapácsa című komikus eposzból Dombrovszky Linda rendezett tévéfilmet – a matyó-western színes díszletei, zenés betétei, vad akciójelenetei bizarr hangulatot kölcsönöznek a klasszikusnak. Szélestenyerű Fejenagy, azaz „a helység kalapácsa” szerepében Pindroch Csabát láthatjuk, de szerepelnek a filmben Györgyi Anna, Cserna Antal, Szervét Tibor, Hunyadkürti István és Gubás Gabi is. 

Mikor jön? Január 22-án lesz a film bemutatója a DUNA Televízió műsorán.

 

AZ ALMAFA VIRÁGA (r.: Szűcs Dóra)

Egy vietnámi lány Magyarországon kutatja családja múltját, amikor is a Duna-parton összetalálkozik egy fiúval, aki rögtön élete nagy szerelmét látja meg benne. Az első magyar-vietnámi koprodukció romantikus húrokat penget meg, és két idősík keveredik benne: a jelenidejű találkozás mellett a hetvenes évek szocialista Magyarországába is visszarepít a film, ahol egy felügyelőtiszt nehezíti meg egy vietnámi diáklány és az agráregyetem sármőrének a kibontakozó románcát. Az összefonódó szerelmi történethez Vietnámban is felvettek jeleneteket, a múltbéli szál két főszereplője a Drakulics elvtársban feltűnt Dzhuliya Lam és Sütő András, évtizedekkel később Nari Nguyen és Koltai-Nagy Balázs gabalyodik egymásba.

Mikor jön? A Vertigo Média jóvoltából február 16-án érkezik a mozikba.

 

HADIK (r.: Szikora János)

Idén vitathatatlanul elkezdődik a nagyszabású történelmi filmek időszaka a magyar mozikban, aminek az élén huszárok vágtatnak. A magyar hadtörténet legvakmerőbb húzása Hadik András nevéhez fűződik, aki 1757-ben ezredével megkerülte a porosz hadakat, majd pár napra bevette Berlint és meg is sarcoltatta az ellenséges fővárost. Az eset adja magát egy izgalmas kalandfilmhez az Egri csillagok nyomdokain, Trill Zsolthoz pedig jól illik a vakmerő hadvezér szerepe, aki képes minden veszélyen átvezetni magyar huszárokból és osztrák gyalogosokból álló seregét. Vele együtt Molnár Áron, Szabó Győző és Reviczky Gábor is hadba vonul, az akciódús előzetes alapján látványos lovas ütközetekben és vérre menő kardcsatákban lesz részünk az oldalukon. 

Mikor jön? Március 9-től lesz látható országszerte a mozikban a Vertigo Média forgalmazásában.

 

KOJOT NÉGY LELKE (r.: Gauder Áron)

 

Egy öregember és egy kacsa beszélgetéséből születik meg a világ az indián teremtéstörténetben, de a természettel való harmóniát megtöri a fehér ember, az őslakos indiánok pedig még ma is küzdenek az olajvezetékek lefektetése ellen, az otthonuk, a természet védelméért. Gauder Áron lenyűgöző figurákkal, ritmussal, és magával ragadó zenei világgal mutatja be az ősi szellemek és a kíméletlen modernizáció találkozását. A rendező korábban a Filmhunak adott interjúban mesélt az indiánok rítusairól, a saját természetközeli élményeiről és az animáció elkészítésének folyamatáról.

Mikor jön? Március 16-tól lesz látható országszerte a Vertigo Média forgalmazásában. 

 

MŰANYAG ÉGBOLT (r.: Bánóczki Tibor, Szabó Sarolta)

Egyszerre disztópikus sci-fi, road movie és szerelmi történet, a helyszínt pedig a klímakatasztrófa következményei miatt egy óriási kupola alatt túlélni próbáló Budapest adja. Még jó, hogy évek óta egyre türelmetlenebbül vártuk az egész estés animáció elkészültét, amely a világjárvány miatt csak még aktuálisabbá vált. Örömmel mondhatjuk: végre elkészült. A két főszereplőt Szamosi Zsófia és Keresztes Tamás alakítja, akik nem akarják elfogadni a közeljövő kegyetlen társadalmi szabályait, és együtt vágnak neki az ismeretlennek, kilépve a város biztonságot adó menedékéből. Egy ritkán használt, de annál izgalmasabb vizuális technikát alkalmaztak a filmhez, a Richard Linklater által kedvelt rotoszkóp rejtelmeiről és lehetőségeiről a rendezők korábban meséltek a Filmhunak.

Mikor jön? A Fórum Hungary előreláthatólag március 30-án küldi a mozikba.

 

A NEMZET ARANYAI (r.: Zákonyi S. Tamás)

 

A magyar férfi vízilabda válogatott Kemény Dénes irányítása alatt minden létező tornát megnyert, a legtöbben talán arra emlékeznek, hogy három egymást követő olimpiát zártak aranyéremmel. Ezt a világra szóló győzelmi sorozatot mutatja be A nemzet aranyai, bemutatja a kulcsszereplőket és közben minden bizonnyal a titkot kutatja, hogyan tudták ezt véghez vinni a pólósok. A rendező derűs, pörgős, korszerű és nagyon szórakoztató visszaemlékezést ígért, amikor kilátogattunk a forgatásra. A csapat rengeteg örömteli vagy éppen kibírhatatlanul feszült pillanattal ajándékozott meg minket, mindenképpen érdekes lesz meghallgatni a medence hajdani sztárjait, hogy az évek távlatából hogyan látják a szenzációt szenzációra halmozó sportolói pályafutásokat.

Mikor jön? Április 6-án a Fórum Hungary forgalmazásában.

 

HÁROMEZER SZÁMOZOTT DARAB (r.: Császi Ádám)

A Viharsarok rendezője tavasszal tér vissza a mozikba a második nagyjátékfilmjével, ami színház és film izgalmas keverékének ígérkezik. A rendező és csapata a Tudás Hatalom csoport nagysikerű Cigány Magyar című előadását álmodta át a moziba, de nem egy hagyományos adaptációban gondolkodtak: a film magának a színdarabnak az elkészültét, és főleg az itthon és Berlinben tapasztalt sikerét dolgozza fel, illetve azt a sokszor szürreálisba hajló folyamatot, amin a darab szereplő keresztülmentek a nemzetközi környezetben. Az alkotók szerint, ahogy a rasszizmus-ellenes darab, úgy a film is kreatív játékossággal, de húsbavágóan fog beszélni egymás elfogadásról és toleranciáról.

Mikor jön? Áprilisban, a Mozinet forgalmazásában.

 

HAT HÉT (r.: Szakonyi Noémi Veronika)

 

Nehéz helyzetből indul a Hat hét, mert hiába kiáltottuk ki mi is az utóbbi évek egyik legjobb magyar filmjének, tévéfilmes státusza és a hivatalos bemutató hiányában egyáltalán nem biztos, hogy látható lesz a mozikban, pedig kivételesen fontos témája és minősége miatt mindenképp ott lenne a helye. A film az örökbefogadás folyamatát járja körül, azon belül is azt a hat hetet, amikor a szülőanyának a szülés után még a magyar jogszabályok értelmében meggondolhatja magát, és visszakérheti a gyermekét az örökbefogadó szülőktől. A Hat hét precízen megrendezett, látványos és nem utolsó sorban megrázó alkotás, amit a szülőanyát alakító Román Katalin szuggesztív játéka tesz igazán emlékezetessé.

Mikor jön? Az alkotók azon dolgoznak, hogy az eredetileg tévéfilmnek készült alkotást a moziban is bemutassák. Lehetőleg minél hamarabb.

 

AZ ELSŐ KETTŐ (r.: Szövényi-Lux Balázs)

Egy magyar srác (Bergendi Barnabás) és egy amerikai lány (Hannah Saxby) kapcsolatának utolsó, hektikus napja párhuzamosan zajlik napjaink Budapestjén és egy idilli, természeközeli álomvilágban. Az állami támogatás nélkül, mikrobüdzséből forgott elsőfilm rendezőjének személyes tapasztalataiból táplálkozik, az elkészítésére pedig Reisz Gábor hasonlóan önerőből megvalósítótt VAN-ja inspirálta a fiatal filmest. Szövényi-Lux Balázs mögött már van egy több nemzetközi díjat elnyert érzékeny kisfilm (Katalpult), kiváncsian várjuk, hogyan fog bemutatkozó nagyjátékfilmjében mesélni egy olyan szerelemről, amit a 21. század valósága, a távolságok, a vízumok és az idő szorítása tesz próbára.

Mikor jön? A tervek szerint tavasszal, a Vertigo Média forgalmazásában.

 

MEMENTO MORI (r.: Kiss Stefán Mónika)

A 90-es években a váci Fehérek templomának felújításakor a munkások egy elfalazott ajtóra és mögötte egy elfelejtett lejáratra bukkantak: a templomtorony alatt fekvő kriptába vezetett, ahol 265 díszes koporsót találtak, bennük tökéletesen konzerválódott múmiákkal. A koporsókon feljegyzett nevek tanulsága alapján a városi társadalom minden szegletéből temettek ide holtakat, akiknek élettörténetét és végzetét érdemes megismerni. Trokán Nóra a mumiákat vizsgáló antropológust, Kamarás Iván egy őt segítő titokzatos férfit játszik a két idősíkban, napjaikban és a 18. században játszódó kalandfilmben. Az egyedi megközelítés izgalmas történelmi utazást ígér, a valós alapokon nyugvó film fikciós elemekkel dúsítva mutatja be az 1700-es évek váci polgárainak személyes történeteit és végzetét. 

Mikor jön? Február végén kerül a moziba, és valamikor idén még a tévében is be lesz mutatva.

 

MELLÉKSZEREPLŐK (r.: Sopsits Árpád)

A martfűi rém rendezője több hét év után újra fikciós játékfilmmel jelentkezik. A puzzle-szerűen felépülő, morális kérdéseket feszegető társadalmi dráma egy múltbéli bűn körül forog. Hat, eltérő társadalmi csoportba tartozó főszereplője van: egy pap, egy kislány, egy vidéki művészházaspár, valamint egy fővárosi, gazdag vállalkozó és az ő egykori modell felesége. Színészként többek közt Jászberényi Gábort, Farkas Franciskát és maga a rendezőt, Sopsits Árpádot is közreműködik benne. Semmikép sem egy hagyományos krimire kell számítanunk, a rendező szerint formabontó lesz a film felépítése, a nézőnek kell majd összeraknia, mi az összefüggés a három párhuzamosan futó cselekmény száll között. 

Mikor jön? Tévépremier valamikor az idei évben.

 

CSENDES ÉJ (r.: Dettre Gábor)

Kivételesen izgalmas párosítás, együtt játszik a magyar film nagyasszonya, Molnár Piroska és a Larryvel elemi erővel berobbant Vilmányi Benett. Egy fiatal fiú és egy idős nő véletlenül találkoznak karácsony éjjel. Titkokkal teli életük sötét felhői mögül, számukra is váratlanul, reménysugár vetül rájuk: a fiúnak anyát, az asszonynak gyermeket hoz a kilátástalannak induló szenteste. A Csendes éj a hazai karácsonyi filmek sajnálatosan rövid számát fogja gyarapítani, az ünnep mélyebb, elemi lényegét akarja megragadni, és az is mellette szól, hogy sok idő után ismét nagyjátékfilmet forgat a Felhő a Gangesz felett rendezője.

Mikor jön? A közösségi finanszírozással készülő film a tervek szerint 2023 karácsonyán érkezik a mozikba.

 

MESTERJÁTSZMA (r.: Tóth Barnabás)

Az Akik maradtak rendezője Stefan Zweig méltán híres Sakknovelláját ülteti át egy ‘56-os magyar környezetbe – helyszíne az utolsó vonat, ami Magyarországról nyugat felé zakatol két fiatal főszereplőjével (Váradi Gergely és Varga-Járó Sára), akik egy csapat különös figura, többek közt az ÁVH által megkínzott sakkmester, (Hajduk Károly) egy elegáns úr (Mácsai Pál) és egy titokzatos nő (Péterfy Bori) társaságában utaznak. A fordulatos történet szabadon értelmezi Zweig novelláját, filmnoir, pszicho-thriller és egy kis akciófilm egyvelege lesz, ami remélhetőleg az írás ismeretében is tartogat majd meglepetéseket. Az Akik maradtak-hoz hasonlóan ez is tévéfilmes támogatással készült, de az alkotók bíznak a mozis forgalmazásban.

Mikor jön? Idén ősszel vagy télen.

 

KÁLMÁN-NAP (r.: Hajdu Szabolcs)

Hajdu Szabolcs a Békeidő után tavaly trilógiává bővítette az Ernelláék Farkaséknál-t, és ugyanolyan független szellemben elkészítette a Kálmán-nap és az Egy százalék indián című darabjai filmes adaptációját. Míg az Ernelláék két negyvenes házaspár és gyerekeik egzisztenciális és párkapcsolati kríziseit feszegette, a trilógia második darabja, a Kálmán-nap szintén kamara körülmények között mutatja be egy intimitás hiánya miatt válságba került nő és férfi párkapcsolatát. Hajdunak különleges érzéke van a törékeny emberi viszonyok ábrázolásához, karakterei minden munkájában pontos képet festenek a mai magyar lélekállapotról, és ez minden bizonnyal most sem lesz másképp. Mivel a Békeidő a covid miatt az online térbe szorult, még jobban várjuk, hogy moziban láthassuk a legújabb filmjeit.

Mikor jön? A tervek szerint a trilógia mindkét darabja 2023-ban eljut a mozikba.

A cikk második része itt érhető el, a harmadik pedig ide kattintva

Polls