Molnár Áron egy két lábon járó energiabomba. Mindig tucatnyi dologban van benne nyakig: film, színház, videoklipek és közéleti tevékenységek, olyan embernek tűnik, aki sosem alszik. Elhívtuk a Filmhu stúdiójába, mert kíváncsiak voltunk: lefáraszt és eltávolít magától a hiperaktivitásával, vagy ellenkezőleg, ránk is átragad a lelkesedése. Az utóbbi történt.

A nyilvános szereplései alapján úgy tűnhet, hogy ő mindenhez ért, mindenről van véleménye, ehhez kapcsolódva mondta el, szerinte hol húzódik a határ magabiztosság és nagyképűség között. Kezdetben valóban mindenhez úgy áll hozzá, hogy arról neki nagyon markáns véleménye van, de aztán elkezd kutatni a témában, legyen például az egy ügy, amit a noÁr mozgalom a zászlajára tűz: migráció, SZFE, klímavédelem vagy a magyarság története. Leül beszélgetni a szakértőkkel, az érintettekkel, és újból és újból rájön, hogy ő erről nem tud semmit. Folyamatosan kutat, utánajár dolgoknak, beismeri magának, ha valamihez nem ért – szerinte ez kell ahhoz, hogy a magabiztosság ne csapjon át nagyképűségbe.

Molnár Áron, Szabó Győző, László Zsolt, Szalma Tamás és Trill Zsolt a Hadik próbáján / fotó: Bozsó András

Először nálunk mesélt részletesen a Hadik című nagyszabású történelmi kalandfilmről, amelynek éppen a felkészülési szakasza folyik, Áron jelenleg vívni és lovagolni tanul. Imád mozogni, imádja, mikor színészként fizikailag terhelik le és akciójelenetekben vehet részt. Inkább lenne Tom Cruise egy Mission: Impossible-filmben, mint szereplő egy Oscar-díjas alkotásban, hiszen megtanulhatna például tankot vagy helikoptert vezetni.

Elmesélte, miért hazudott kezdetben a lovagló tudásáról. Elárulta, kit játszik a filmben, és hogy miért jelent problémát egy huszár eljátszásához az, hogy ő balkezes. Kitértünk Vidnyánszky Attila őt ért kritikájára, és arra, miért van teljesen rendben az, ha egy kormánykritikus színész egy NFI által támogatott történelmi filmben szerepel. Ha eddig voltak is kétségeink, Áron meggyőzött minket arról, hogy érdemes várni a Hadikra. Ha a filmből visszaköszön az az energia és lelkesedés, amit a színész beletesz, ez egy „bitang jó” film lesz, felhasználva Áron kedvenc szófordulatát.

Más apropója is volt a meghívásnak:, élete első mozis főszerepét kapta a Toxikomában, amit szeptember 2-tól játszanak a mozik. Nagyon boldog attól, hogy a Szabó Győző drogfüggőségét feldolgozó film megtalálta a közönségét, a beszélgetés napján 30 ezer felett, a podcast megjelenésekor pedig már 60 ezer felett jár az eladott mozijegyek száma. Ezzel az idei év legnézettebb magyar filmje jelenleg a Toxikoma, és mindezt úgy, hogy hivatalosan csak 18 év felettiek nézhetik a mozikban.

Szabó Győző és Molnár Áron a Toxikoma forgatásán

Áron elmondta, miért nem ért egyet a 18-as karikával, hogyan lett az egyik legjobb barátja Szabó Győző, és hogy mit rontott el nagyon a film első két meghallgatásán. Győző a forgatáson is jelen volt, ő mutatta meg neki például, hogy egy gyakorlott szerhasználó a szájába veszi a tűt, mielőtt beadja magának a heroint. Áronba nehéz belefagyasztani a szót, Csernus Imrének, az igazinak, ez mégis sikerült. De az is nagy hatást gyakorolt rá, amikor drogprevenciós vetítésre kísérte el a filmet.

Nagyon nyitva van a lelkem, amikor forgatunk vagy előadást csinálunk, és nagyon sérülékeny vagyok. Bármit megcsinálok, amit a rendező kér, nagyon szélsőségesen tudok dolgozni, de csak akkor, ha érzem a bizalmat.” A Toxikoma kapcsán a színészethez való hozzáállásáról is részletesen beszélt, és arról, szerinte nem becsülik meg eléggé szakmája művelőit jelenleg Magyarországon.

Miért álmodik magyar politikusokkal? Van gyakorlati hatása a közügyeket érintő zeneszámainak, például a klímavédelem fontosságáról szóló Levegőt!-nek? Molnár Áronban komoly hivatástudat buzog: „A gyűlölet, a kétségbeesés és az a gondolat fészkelte be magát az agyunkba, hogy úgysem lesz változás. Egy új alternatívát kell mutatnunk, amely egyrészt cselekvésre buzdít, másrészt pozitív. Ne az legyen, hogy gyűlölünk és valakik ellen törvényeket hozunk, hanem lássuk be, hogy mindannyian magyarok vagyunk, az LMBTQ-emberek és a fociultrák is.

Említett filmek, sorozatok, videoklipek:

A podcast meghallgatható a lenti lejátszóra kattintva, fent van az Anchor, a Spotify, az Apple és a Mixcloud oldalán, illetve más népszerű podcast-alkalmazásokban is elérhető.

A címlapképet Pozsonyi Janka készítette.