Befutott színész vagy Hollandiában, két Arany Borjú-díjat is nyertél, amit a holland Oscarnak is szoktak hívni. És mégis igent mondtál egy ismeretlen, pályakezdő magyar rendező, Csoma Sándor felkérésére, és szerepeltél a Casting című diplomafilmjében. Miért?
Az egész úgy kezdődött, hogy látott rólam egy fényképet, és azt gondolta, alkalmas lehetek a pornófilmproducer szerepére. Ez rögtön kíváncsivá tett: vajon miért hiszi ezt rólam? Elolvastam a forgatókönyvet, egy producerről szólt, aki fiatal vidéki lányokat manipulál, abban a reményben, hogy a kamerája elé állnak. Nagyon érdekes történetnek tartottam, és a helyzetet is, amit lefestett: szegénységben élő kelet-európai nők arról álmodnak, hogy eljutnak Nyugat-Európába, ezt használja ki a férfi. A forgatókönyv elolvasása után a következő lépés az volt, hogy elbeszélgettünk a rendezővel.
Azért is érdekelt még ez a lehetőség, mert szeretek új emberekkel találkozni. Fiatal, pályakezdő rendezőkkel különösen, mivel nagyon elhivatottak szoktak lenni, és ez engem is inspirál. A forgatókönyv, a rendező, a szerep minősége, és az, hogy egy másik országban forgathattam diákokkal, együtt kiadott egy vonzó kombinációt, amire azt mondtam, hogy igen, ezt elvállalom. Csoma Sándor Enyedi Ildikó tanítványa, így ő is látta a filmet, és arra gondolt, Störr kapitány szerepe illik hozzám. Így kerültem bele a következő magyar produkcióba.
Gijs Naber / fotó: Pozsonyi Janka
Nagyon későn csatlakoztál A feleségem története alkotógárdájához. Négy héttel a forgatás kezdete előtt. A rövidre szabott felkészülés stresszes időszak volt számodra?
Kezdetben igen. Hirtelen én lettem a hajó kapitánya, egy nagy drámai ívvel bíró szerepbe kellett rövid idő alatt belebújnom. Az sokat segített, hogy Ildikó egy intelligens, melegszívű és érzékeny ember, aki nagy türelemmel és nyitottsággal viszonyult hozzám. Meg akart ismerni, és rájönni arra, hogy a személyiségem hogyan kapcsolódik a szerephez, ezért sokat beszélgetett velem. Megnyíltunk egymás előtt, csomó személyes dolgot is elárultam magamról. Ez megadta a magabiztosságot a kapitány eljátszásához.
Ez alapján Enyedi Ildikó a teljes ellentéte a rendezőkről alkotott sztereotipikus képnek: kiabálva, egy diktátor módjára vezénylik le a forgatást.
Igen, a teljes ellentéte. Ezért is volt nagyon jó hangulata a forgatásnak. Ildikó nem csak a színészeire figyel oda, a többi stábtagnak is a gondját viseli. Például lehetőséget ad diákoknak, hogy ott legyenek a forgatáson, és belekóstoljanak a filmkészítésbe.
Enyedi Ildikó és Gijs Naber a film budapest díszbemutatóján / fotó: Komróczki Diána
A Fekete könyv című film kapcsán Paul Verhoevennel is dolgoztál, a leghíresebb holland rendezővel, aki Hollywoodban is nagy karriert futott be. Rá mennyire illik az előbb említett sztereotípia a rendezőkről?
Akkor még sokkal fiatalabb voltam, és csak kis szerepem volt benne. Emlékeim szerint rá sem illik ez a kép, ő is egy barátságos ember. Persze egy nagyon más filmet forgatott volna A feleségem történetéből. Máshogy nyúlt volna a regény által taglalt témákhoz.
Az a tippem, hogy jóval több szexet és agressziót rakott volna bele.
Biztos. És valószínűleg más szemszögből mutatta volna be a férfit. Szerintem ez a film sokat elárul arról, hogy Ildikó milyen ember. Kiolvasható belőle az érzékenysége és szelídsége, miközben mostanság egy kifejezetten kemény világban élünk. Megértem, ha valakit emiatt a film elveszít. Más viszont teljesen rá tud hangolódni. A feleségem története nagyon más, mint ami mostanság jellemző a filmekre, és én pont ezt szeretem benne. Ezért is lehet az, hogy nagyon eltérőek a reakciók, egyesek utálják, mások szeretik.
Störr Jakab egy magányos farkas, aki egyszerűen alkalmatlan arra, hogy egy hosszú távú párkapcsolatban éljen.
Én máshogy látom. Egy másik ember viszonylatában próbálja megérteni, milyen ember is ő valójában. Kezdetben egy erős és magabiztos kapitányként gondol magára, aki mindent képes kontrollálni a környezetében. De amint úrrá rajta lesznek rajta az érzelmek, és rájön, hogy az érzéseit nem tudja irányítani, rögtön elbizonytalanodik magában. Hogyan juthat el arra a pontra, ahol már nem akar mindent irányítani az életben? Mikor válik képessé arra, hogy kiengedje a kezéből a gyeplőt, és hagyja, hogy csak úgy megtörténjenek a dolgok vele? Ez a film egy őszinte, önmagunk megismeréséről szóló utazásra invitál.
Abban az értelemben hívhatjuk őt magányos farkasnak, hogy mindenkiben felmerül az a kérdés, hogy ki is ő valójában, és önmagunk megismerésének a vágya szükségszerűen magányos utazás, még ha közben másokkal is próbálunk kapcsolatot létesíteni. Még akkor is kényelmetlenül érzi magát, amikor a hajón van és a legénységet figyeli, még ebben a helyzetben is magányos.
Számomra ez különösen szomorú volt Störrt figyelve. Hogy még a munkájában sem talál boldogságra, vagy legalábbis megnyugvásra. Hiába ő az egyik legjobb hajóskapitány, nemcsak a szárazföldön, de a tengeren is magányos.
Ez a legvégén azért megváltozik. Magányos marad, viszont képes lesz megbékélni ezzel az helyzettel, már nem méri össze magát feleslegesen más emberekkel. Nagyobb nyitottság alakul ki benne az élet komplexitása iránt.
Tanultál valami újat magadról a film készítése közben?
Korábban sem volt jellemző rám, hogy az életem minden területét – család, munka, karrierépítés, személyes ambíciók – irányítani akartam, de talán azt tanultam meg, hogy bizonyos pillanatokban jobb elengedni dolgokat. Bennem is fel szoktak merülni nyugtalanító kérdések: Hol tartok most az életben? Mi legyen a következő lépés? Mi ennek az egésznek a célja? Miért csinálom ezt?
Azt tanultad meg, hogy ne frusztráljanak ezek a kérdések?
Valami olyasmi. Meg azt, hogy ne próbáljam meg befolyásolni a dolgok kimenetelét, várjam meg inkább, hogy mi lesz belőlük.
Filmbéli partnered, Léa Seydoux egy szupersztár…
És egy emberi lény is. A külvilág számára ez egy hierarchikus viszonynak tűnhet, ő a sztár, én pedig egy fickó Hollandiából. De ebben a filmben nagyon fontos volt, hogy közel kerüljünk egymáshoz, hiszen egy bonyolult, széles érzelmi skálát felvonultató párkapcsolatot kellett eljátszanunk. Ildikó gondoskodott arról, hogy meglegyen a kellő idő és a biztonságos környezet ahhoz, hogy megnyíljunk egymás előtt – Leát is beleértve. Mélyenszántó beszélgetéseket folytattunk, magánéleti témákat is érintettünk, és ezek a beszélgetések sokat segítettek abban, hogy a filmbéli karakterek között is szoros kapcsolat alakulhasson ki.
Ez különösen Lea számára lehet nehéz, aki szuperprodukciókban is dolgozik, és azoknak a forgatásoknak sokkal kevésbé bensőséges a hangulata. Úgy gondolom, hatalmas különbség van egy James Bond-film és A feleségem története forgatása között. A mi munkamódszerünk nagyban eltért, hiszen nekünk az élet apró finomságait, érzelmi nüanszokat kellett megjeleníteni.
Egy konkrét jelenetre akartam még rákérdezni, amely különösen tetszett. Te az ágyban ülsz, a képen kívül kinyílik egy ajtó, és fény árasztja el a hálószobát. Vágás, és a szomszéd szobából láthatjuk – sokáig vágás nélkül –, ahogy szeretkeztek Lea Seydoux-val. Mesélsz nekünk ennek a jelenetnek a forgatásáról?
Egyrészt megbeszéltük a technikai részleteket, ki mit fog csinálni, másrészt egy ilyen jelenet felvételéhez elengedhetetlen a bizalom. És mi nagyon megbíztunk egymásban. Ildikónak fontos volt, hogy a megfelelő érzések jelenjenek meg ebben a jelenetben. Ezért tart sokáig, és nincs felszabdalva gyors vágásokkal. A hosszúsága miatt érezhetjük azt, hogy ez a két ember tényleg összekapcsolódik abban a pillanatban. Emiatt nemcsak szexuálisan, de érzelmileg is intimmé válik ez a jelenet.
Eljönnél megint, ha egy harmadik magyar filmbe is hívnak?
Igen. Nagyon kíváncsi vagyok, milyen úton halad tovább a magyar film.
Ha egy holland filmedet ajánlhatod a magyar nézőknek, akkor melyik lenne az?
How to Avoid Everything. Mert ebből egy másik arcomat ismerhetik meg.
