hír
Szabó István filmrendező lesz az egyik díszvendége a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválnak (TIFF), amely az idén ünnepli fennállásának…
tovább
hír
Cannes-ban jelentették be a rangos filmszakmai képzési program, az Emerging Producers 2022-es kiadásának résztvevőit. A kiválasztott szakemberek…
tovább
hír
Újabb nemzetközi filmfesztiválokon szerepel Bergendy Péter horrorfilmje, a Post Mortem. A produkció a tervek szerint október 28-án kerül a magyar…
tovább
hír
A Nemzeti Filmintézet 180 millió forint gyártási támogatást szavazott meg a Get Lost című, amerikai-magyar koprodukciónak, melyben Magyarország…
tovább
hír
Az idei 17. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál kisjátékfilmes nemzetközi versenyprogramja talán minden eddiginél erősebbre sikerült. A…
tovább
hír
A hétvégén véget ért a 74. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál. A világ egyik legrangosabb filmes mustáján bemutatkozott alkotások közül többet a…
tovább
hír
Az elmúlt hét év nagy sikerét követően idén is lesz Vertigo Filmhét augusztus 5-11. között a Vertigo Média szervezésében a fővárosi Art+ Cinemában.…
tovább
hír
Július 18-án, 68 éves korában elhunyt Lugosi Lugo László fotográfus, fényképész, művészeti-fotográfiai szakíró, filmkészítő, a Balázs Béla Stúdió…
tovább
hír
Díjnyertes filmekből rendez fesztivált a Cirko-Gejzír mozi 2021. július 22. és augusztus 25. között. Több mint hetven film, frissítő italok és nyári…
tovább
hír
Julia Ducournau Titán című francia pszichothrillere nyerte a 74. cannes-i fesztivál Arany Pálmáját, ezzel ő a második nő, aki megkapta ezt a díjat.
tovább
Magányos lelkek váratlan módokon kapcsolódnak egymáshoz Enyedi Ildikó, a Testről és lélekről és A feleségem története rendezőjének legújabb, lélekmelengető munkájában. A magyar-német-francia koprodukcióban, a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült Csendes barát január 29-től látható a hazai mozikban.
Enyedi Ildikó azokat is képes megszólítani, akik nem beszélnek a szobanövényeikhez
A magyar filmkritikusok fődíját Enyedi Ildikó filmje kapta
Egy fa a Csendes barát egyik főszereplője, mégis erősen nyitott a mozikban
a teljes dosszié
Budapestről Erdélybe, visítós punkzenéből a néptáncba, árucsempészetből pedig szerelmi sokszögbe ugranak a Magyar menyegző filmjének főhősei. Káel Csaba zenés, táncos, romantikus filmje a nemzetközi bemutatók után január 22-én érkezett a magyar mozikba.
Káel Csaba: Háklis vagyok rá, hogy ne törekedjen semmi a zene elé
Szerelem, néptánc, lagzi és egy kis seftelés Erdélyben
Csíkszeredában indult a Magyar menyegző székelyföldi körútja
a teljes dossziéRusty / Halálkeringő