hír
Bejelentették a MIDPOINT TV Launch nevű sorozat fejlesztő programjának 2020-as résztvevőit, a kilenc projekt között egy magyar terv, a korai…
tovább
hír
Öt magyar filmet beválogatott a programjába a 15. South East Film Festival, melyet Los Angelesben rendeztek volna meg május közepén, de a járvány…
tovább
hír
Tegnap érkezett a hír, hogy az Innovációs és Technikai Minisztérium olyan törvényjavaslatot nyújtott be, amely alapjaiban változtatná meg a Színház-…
tovább
hír
Új modellben működhet tovább a Színház- és Filmművészeti Egyetem - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdán az MTI-vel.
tovább
hír
A következő hetekben három budapesti helyszínen, az Árkád tetején, a Westend parkolójában és az Újpesti piac mellett is autósmozi nyílik. A járvány…
tovább
hír
Az 1985-ben alapított, idén május 6. és 24. között megrendezésre került müncheni DOK.fest nyitófilmje ‘A létezés eufóriája’ volt, melyet a fesztivál…
tovább
hír
Magyar vonatkozású filmterv is meghívást nyert a cannes-i L'Atelier programba. A román-magyar-belga koprodukcióban készülő A szolga gyártására 54,9…
tovább
hír
Eddigi legradikálisabb, legöntörvényűbb munkájával készül a közönség elé állni Lichter Péter rendező, aki készített már erdőben bolyongó, hideglelős…
tovább
hír
Személyes történettel készül mozifilm rendezői bemutatkozására Deák Kristóf, aki első magyar alkotóként nyert élőszereplős rövidfilmes Oscar-díjat a…
tovább
hír
Rockenbauer Pál népszerű természetjáró sorozata, a Másfélmillió lépés Magyarországon előtt tiszteleg az Ércnél maradandóbb című film, amelyet az…
továbbFriss
Vácz Péter lesz az Etiuda&Anima animációs versenyének zsűritagja
Közel ezer gyerek térítésmentesen láthatja a Shaun, a bárány és Moszatvég szörnyét
Flúgos futam a Svábhegyen és ciános-sósavas szőlő a 100 éves filmhíradóban
A Puskin mozi 100 éves lesz és ezt egész ősszel különleges vetítésekkel ünnepli
Stellan Skarsgard és Mads Mikkelsen a Skandináv Filmfesztiválon
Az Egykutya és a Bölöni, az erdélyi legenda nyerték a Veszprém-Balaton Filmpiknik közönségdíját
Veszprém-Balaton Filmpiknik 2026
Idén új időpontban, 2026. augusztus 27–29. között megújult filmes esemény, a Veszprém-Balaton Filmpiknik várja a nézőket. A korábbi Magyar Mozgókép Fesztiválhoz kapcsolódó díjátadók nem lesznek részei a rendezvénynek. Az idei fesztivál megemlékezik az ötven éve elhunyt Latinovits Zoltánról, Tarr Béláról és a 100 éve született rendezőről, Herskó Jánosról is.
Olasz Renátó csillagaival nyit a Veszprém-Balaton Filmpiknik
A Filmpikniken premier előtt vetítik a Még egy kívánságot
Kolozsi László: Szeretnénk rehabilitálni ezt a filmfesztivált
a teljes dosszié
Amélie csodálatos élete, Thelma és Louise, A csodacsatár, 80 huszár, A gyűlölet, Hamu és gyémánt, A zongorista. Többek közt ezeket az ikonikus filmeket is megnézhetjük nagyvásznon, kiváló minőségben felújítva a Budapesti Klasszikus Film Maratonon (BKFM), ami legendás némafilmeket és élőzenés vetítéseket is tartogat a közönségnek. Szeptember 15. és 20. között kilencedik alkalommal rendezi meg a Nemzeti Filmintézet a restaurált klasszikusok filmünnepét fővárosi helyszíneken. Kiemelt témái közt lesz az ‘56-os forradalom 70. évfordulója is.
Amélie-vel, női vámpírokkal és Puskás Ferenccel jön a Film Maraton
A Queen-koncertfilm restaurált változata nyitja a Budapesti Klasszikus Film Maratont
Dargay Attila kulisszatitkaiba avat be Ballai András és Ducki Witek
a teljes dosszié
„Bizalom, türelem és konzultáció. Ha ez megvan, működni fog a rendszer” – megkezdődött a közös gondolkodás egy új filmfinanszírozási struktúráról. A Filmreform2026 kerekasztal-beszélgetéseken a szakmai résztvevők közös javaslatcsomagon dolgoznak a hazai filmfinanszírozás és filmgyártás jövőjéről.
A magyar filmszakma megújulásáról egyeztetett a Filmreform2026 és Nagy Ervin
Filmhu podcast #124: Elindult a mozgóképes rendszerváltás
Filmhu podcast #125: Így építi a magyar mozgókép jövőjét a Filmreform csapata
a teljes dosszié