hír
Közel 500 szakmabelit hívott meg kötelékébe az amerikai filmakadémia. Az Oscar-díjakat minden évben a testület szavazatai alapján osztják ki. Az…
tovább
hír
Egy hónappal ezelőtt, a XII. Friss Húson debütált Komáromy Bese első rövidfilmje, a Marcang, a fiatal rendező pedig a hétvégén már el is kezdi…
tovább
hír
Idén közel tízszeres túljelentkezéssel több mint 900 művész adta be pályázatát a hároméves művészeti alkotómunkát támogató ösztöndíjra, amelyet…
tovább
hír
Novemberben rendezik meg a 12. CEE Animációs Fórumot, melyre a rekordszámú nevezésből 31 projektet válogattak be, köztük Turai Balázs, Tóth Luca,…
tovább
hír
A 110 éves magyar animáció remekeit vonultatja fel a Budapesti Klasszikus Film Maraton szeptemberben. Idén is rövid rajzfilmek vezetik majd fel az…
tovább
hír
Már lehet filmeket küldeni a XIII. Friss Húsra. 2025-ben május 29. és június 4. között rendezik meg Budapesten a nemzetközi rövidfilmfesztivált.
tovább
hír
Hosszan tartó betegség után, 73 éves korában elhunyt Cselényi László rendező, a Duna Televízió egykori elnöke.
tovább
hír
Két magyar alkotás is részt vesz a fiatal filmesek egyik legfontosabb nemzetközi megmérettetésen. Az Oscar- és BAFTA-kvalifikáló londoni Raindance…
tovább
hír
Javában tart a 38. Il Cinema Ritrovato fesztivál, a restaurált klasszikus filmek seregszemléje Bolognában. Az idei programban három magyar filmet is…
tovább
hír
Június 22-én osztották ki a 23. Transilvania International Film Festival, azaz a kolozsvári TIFF díjait. A fődíjat és a zsűri díját is indiai filmek…
továbbVeszprém-Balaton Filmpiknik 2026
Idén új időpontban, 2026. augusztus 27–29. között megújult filmes esemény, a Veszprém-Balaton Filmpiknik várja a nézőket. A korábbi Magyar Mozgókép Fesztiválhoz kapcsolódó díjátadók nem lesznek részei a rendezvénynek. Az idei fesztivál megemlékezik az ötven éve elhunyt Latinovits Zoltánról, Tarr Béláról és a 100 éve született rendezőről, Herskó Jánosról is.
Olasz Renátó csillagaival nyit a Veszprém-Balaton Filmpiknik
A Filmpikniken premier előtt vetítik a Még egy kívánságot
Kolozsi László: Szeretnénk rehabilitálni ezt a filmfesztivált
a teljes dosszié
Amélie csodálatos élete, Thelma és Louise, A csodacsatár, 80 huszár, A gyűlölet, Hamu és gyémánt, A zongorista. Többek közt ezeket az ikonikus filmeket is megnézhetjük nagyvásznon, kiváló minőségben felújítva a Budapesti Klasszikus Film Maratonon (BKFM), ami legendás némafilmeket és élőzenés vetítéseket is tartogat a közönségnek. Szeptember 15. és 20. között kilencedik alkalommal rendezi meg a Nemzeti Filmintézet a restaurált klasszikusok filmünnepét fővárosi helyszíneken. Kiemelt témái közt lesz az ‘56-os forradalom 70. évfordulója is.
Amélie-vel, női vámpírokkal és Puskás Ferenccel jön a Film Maraton
A Queen-koncertfilm restaurált változata nyitja a Budapesti Klasszikus Film Maratont
Dargay Attila kulisszatitkaiba avat be Ballai András és Ducki Witek
a teljes dosszié
„Bizalom, türelem és konzultáció. Ha ez megvan, működni fog a rendszer” – megkezdődött a közös gondolkodás egy új filmfinanszírozási struktúráról. A Filmreform2026 kerekasztal-beszélgetéseken a szakmai résztvevők közös javaslatcsomagon dolgoznak a hazai filmfinanszírozás és filmgyártás jövőjéről.
A magyar filmszakma megújulásáról egyeztetett a Filmreform2026 és Nagy Ervin
Filmhu podcast #124: Elindult a mozgóképes rendszerváltás
Filmhu podcast #125: Így építi a magyar mozgókép jövőjét a Filmreform csapata
a teljes dosszié