hír
A Stadthalle-ben tartott díjátadóval szombaton ért véget a 15. Cotttbus-i Film Fesztivál. Fiatal rendezők megérkezése a valóságba, magyar fókusz…
tovább
hír
Durst György a Duna Műhely vezetője a filmhunak elmondta, hogy mely filmekkel foglalkozik a stúdió, és ezek hol tartanak éppen. Valamint azt is…
tovább
hír
Véget ért a 3. Nemzetközi Tudományos Filmszemle, a három fődíjon több különdíjat és dicsérő oklevelet is kiosztott a háromtagú zsűri. Az első…
tovább
hír
A leeuwardeni filmfesztivál fődíját nyerte el A porcelánbaba. Cottbus-ból a Before Dawn a zsűri különdíjával, a Johanna pedig elismerő…
tovább
hír
Tarr Bélát Arany Giraldillo díjjal tüntették ki életművéért a hétvégén zárult Sevillai Filmfesztiválon. Az indoklás szerint:" a rendező…
tovább
hír
Mathieu Kassovitz A gyűlölet címmel készített kultikussá vált filmet, amelyben Párizs egyik külvárosi lakótelepén történt erőszakos rendőri…
tovább
hír
Kihirdették az online és multimédiás munkák ötödik alkalommal megrendezett versenyének győzteseit. A Filmhu által üzemeltetett és a Magyar…
tovább
hír
A Variety tudósitása szerint egy új törvény miatt veszélybe kerülhet a német filmfinanszírozás, miután negatívan érinti a befektetések…
tovább
hír
A hetvenéves Woody Allen ismét látható lesz a filmvásznon. A Cannes-ban bemutatott Match Point után a Scoop címet viselő produkció is a brit…
tovább
hír
Elsőízben láthatja a nemzetközi közönség dr. Horváth Putyi filmjét a torinoi filmfesztiválon, adta hírül a Filmunió. A halál kilovagolt…
továbbFriss
Magyar filmeseket is várnak a FAMU klímatudatos filmes programjára
Egerben rendezik a 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált
Az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére rendeznek filmfesztivált a Corvin moziban
Elhunyt Molnár György filmrendező
Sötét titkok kerülnek a felszínre A pokol élővilága előzetesében
Amélie csodálatos élete, Thelma és Louise, A csodacsatár, 80 huszár, A gyűlölet, Hamu és gyémánt, A zongorista. Többek közt ezeket az ikonikus filmeket is megnézhetjük nagyvásznon, kiváló minőségben felújítva a Budapesti Klasszikus Film Maratonon (BKFM), ami legendás némafilmeket és élőzenés vetítéseket is tartogat a közönségnek. Szeptember 15. és 20. között kilencedik alkalommal rendezi meg a Nemzeti Filmintézet a restaurált klasszikusok filmünnepét fővárosi helyszíneken. Kiemelt témái közt lesz az ‘56-os forradalom 70. évfordulója is.
Filmgyár podcast #36: Jön a Budapesti Klasszikus Film Maraton 2026
Gregory Peck egyik legjobb filmje Tóth Endre történetén alapul
a teljes dosszié
Szeptember 4. és 12. között zajlik a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál. Idén 16 film sorakozik a CineFest fődíjának számító Pressburger-díj, és a zsűri nagydíja, a Zukor-díj várományosai között, köztük két magyar film, Reisz Gábor Földszint és Mayer Bernadette Mommy Blue című alkotásai.
Für Anikó és Vilmányi Benett is káprázatos a látását elvesztő anya történetében
Három magyarhangya- és bubbling_under-film debütál a CineFesten
Gáspár Sándor, Danis Tanović, és Kevin Macdonald is díjat kap az idei CineFesten
a teljes dossziéVeszprém-Balaton Filmpiknik 2026
Idén új időpontban, 2026. augusztus 27–29. között megújult filmes esemény, a Veszprém-Balaton Filmpiknik várja a nézőket. A korábbi Magyar Mozgókép Fesztiválhoz kapcsolódó díjátadók nem lesznek részei a rendezvénynek. Az idei fesztivál megemlékezik az ötven éve elhunyt Latinovits Zoltánról, Tarr Béláról és a 100 éve született rendezőről, Herskó Jánosról is.
Olasz Renátó csillagaival nyit a Veszprém-Balaton Filmpiknik
A Filmpikniken premier előtt vetítik a Még egy kívánságot
Kolozsi László: Szeretnénk rehabilitálni ezt a filmfesztivált
a teljes dossziéCriswell / 9-es terv a világűrből