Az EFA Documentary Selection 13 európai dokumentumfilmet tartalmaz, amelyeket közül kerülnek ki az Európai Filmdíj idei jelöltjei a kategóriában. A magyar film mellett szerepel rajta a tavalyi Verzió nemzetközi közönségdíjasa, a román Colectív is. A listát az Európai Filmakadémia dokumentumfilmes bizottsága állította össze, a Filmakadémia tagjai a következő körben az öt hivatalos jelöltre szavazhatnak, akik majd a díjért szállnak versenybe. 

Szabó Réka A létezés eufóriája című filmje Fahidi Éva életútjának története, aki 20 évesen egyedül jött haza Auschwitz-Birkenauból, ahol 49 családtagját ölték meg, köztük anyját, apját és kishúgát. 90 évesen felkérést kap, hogy életében először lépjen színpadra, és szerepeljen egy róla szóló táncszínházi előadásban.

A 2019-ben bemutatott dokumentumfilm már így is komoly nemzetközi sikereket ért el, elnyerte a locarnói filmfesztivál Kritikusok Hete programjának nagydíját, a szarajevói filmfesztiválon nemzetközi emberi jogi díjjal tüntették ki, a müncheni DOK.festen közönségdíjat nyert. Itthon a Verzión kapott közönségdíjat és a legjobb dokumentumfilmnek járó Magyar Filmdíjat is kiérdemelte. Nem utolsósorban pedig szerkesztőségünk tavaly az év filmjének választotta.  

Forrás: Cineurope