Az Amerikai Filmakadémia szabályzata szerint a jövőre 90. alkalommal átadandó Oscar-díjakra az idegennyelvű film kategóriában minden ország nevezhet egy filmet azok közül, amelyeket 2016. október 1. - 2017. szeptember 30. között mutattak be hazai moziforgalmazásban. A magyar nevezettről döntő testületben a Filmalap Filmszakmai Döntőbizottságának tagjai – Havas Ágnes Filmalap igazgató, Kálmán András forgalmazási szakember, Kovács András Bálint egyetemi oktató és Andy Vajna kormánybiztos – mellett Divinyi Réka forgatókönyvíró, Goda Krisztina rendező és Sándor Pál rendező-producer vett részt.

Testről és lélekről: A természet csodái

"A nyers valóság és a misztikum keveredése önmagában is izgalmas alap, a film ereje azonban mindenekelőtt az érzelmek fokozásában és az apró gesztusokban rejlik. A gallér igazítása, az elejtett toll, az ujjdobolás, a hátrasimított haj - mind olyan pillanatok, amelyektől a szereplők hús-vér embernek tetszenek."

A 18 év után új nagyjátékfilmmel visszatérő Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotása a világpremierje alkalmával, februárban elnyerte a Berlinale fődíját, az Arany Medvét, sőt a filmkritikusok nemzetközi szövetségének (FIPRESCI) a díját, az ökumenikus zsűri díját és a Berliner Morgenpost című lap olvasói zsűrijének díját is. Júniusban első magyar filmként elhozta a Sydneyi Filmfesztivál fődíját, az amerikai fesztiválpremier pedig a szeptember 7-én kezdődő nagy presztízsű torontói filmfesztiválon lesz.

Amerika leghíresebb filmes megmérettetésén az országok hivatalos nevezései közül az Amerikai Filmakadémia képviselői választják ki január elején az öt jelölt játékfilmet, amelyek végül a legjobb idegennyelvű filmnek járó Oscar-díjért versenyre kelhetnek. A jelöltek listáját 2018. január 23-án hozzák nyilvánosságra, az Oscar-díjak ünnepélyes átadására március 4-én kerül majd sor Los Angeles-ben. Az elmúlt időszakban rekordszámú magyar filmbemutató volt, mintegy húsz hazai alkotásból választotta ki a magyar nevezést a bizottság.

Forrás: MNF