A magyar animációs rendezőre már eddig is odafigyeltek a tengerentúlon, készített például kisfilmet a Cartoon Network számára (erről bővebben itt mesélt nekünk), és most a Netflix animációs saját stúdiója kérte fel fantasy-musiceljükhöz. A The Witch Boy című film Minkyu Lee rendezésében készül, és az azonos című képregény “szabad” adaptációja, ami egy olyan varázsvilágban játszódik, ahol a lányok boszorkányoknak, a fiúk alakváltónak születnek. Bucsi Réka a film egyik jelenetén dolgozik látványtervezőként. 

Rékát a filmjei és az Instagramra feltöltött munkái miatt keresték meg, mondta el a Filmvilágnak: “Utóbbiak inspirálták a rendezőt, azok alapján kértek fel, hogy ezek a loopok olyanok, mintha valaki varázsolna. A filmnek egy részében boszorkányok szerepelnek, és nekem az ő varázsolásuk vizuális stílusának megtervezése a feladatom. Nagyon konkrét tervet kell kitalálnom, de nagyon jó feladat, mert teljesen absztrakt, nagyon stilizált és elemelkedett.”  

The Witch Boy (fotó: Netflix)

Az interjúból kiderül, hogy a Netflix filmjén egyelőre másfél hónapig tevékenykedik, a folytatás annak a kérdése, mennyire lesznek mindkét oldalról megelégedve a közös munkával. Mindezt az is befolyásolhatja, ha támogatást kap első egész estés filmterve, a The Great Silence című sci-fi, mert akkor inkább azon fog tovább dolgozni. A filmről elárulta, hogy a jövőben játszódik, és “részben a csendről és a kommunikációról szól.” A forgatókönyvet az amerikai Bernardo Brittóval együtt írja. A teljes, négyoldalas interjút a Filmvilág áprilisi számában lehet elolvasni.

Forrás: Dot & Line / Filmvilág