Ha nem csap le ránk a koronavírus, már túl lennénk a legújabb Wes Anderson-film, a szokás szerint sztárokkal zsúfolt The French Dispatch cannes-i világpremierjén. Sőt, már az egész versenyprogram lement volna, és a kritikák, helyszíni tudósítások alapján azt találgatnánk, kinek van esélye díjjal távozni a szombat esti zárógáláról. Ettől a kellemes cinefil-tevékenységtől ugyan megfosztott minket a járvány, de hasonlóan kellemes elfoglaltságot jelent elmerülni a fesztivál gazdag történetében.
Ötven éve a zsűri díjával (régebben a zsűri különdíjának hívták) tüntették ki Gaál István Magasiskola című nagyjátékfilmjét. Ezt az elismerést összesen három magyar film érdemelte ki a fesztivál 1939-es alapítása óta. 1971-ben Makk Károly Szerelem című alkotása, 1985-ben pedig a Szabó István által rendezett Redl ezredes kapta meg.
Az irodalmi Nobel-díjas és Lenin Béke-díjas guatemalai író, Miguel Ángel Asturias által elnökölt zsűri előnyben részesítette a politikai műveket, legalábbis ez derül ki a főbb díjakat elnyert filmek névsorát böngészve. Az Arany Pálmát a MASH című szatíra kapta, ami ugyan a koreai háború idején játszódott, de mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy a vietnami háború értelmetlenségét hirdeti. Kaján, provokatív, a katonaság tekintélyelvűségét kifigurázó humora megértésre talált a korabeli közönség körében, és mai napig megőrizte népszerűségét.
MASH
Elio Petri remekműve, a giallóként induló, majd kafkai rémálommá terebélyesedő Vizsgálat egy minden gyanú felett álló polgár ügyében cinikus és kiábrándító portréját rajzolja meg a hatalmat kezükben tartó állami tisztségviselőknek. A rendőrfelügyelőt, nyilvánvaló bűnössége és a gyilkosságot beismerő vallomása ellenére sem ítélik el. Fontosabb a látszat, az elit tekintélyének a megtartása. A film teljes joggal nyerte el a zsűri nagydíját. Amíg a MASH humora mai szemmel nézve néhol kellemetlenül szexista, addig Petri filmjén egyáltalán nem fogott az idő - az olasz filmművészet egyik csúcsdarabja, és ragyogóan frappáns példája a politikailag elhivatott, egyben intelligens filmkészítésnek.
A MASH fődíja nem sokon múlott, a zsűri megosztott volt, egy részük a szintén amerikai Eper és vérnek akarta adni az Arany Pálmát, amely egy egyetemi diáklázadás történetét mesélte el. Végül Robert Altman háborús filmje kerekedett felül, az Eper és vérnek be kellett érnie a zsűri díjával, amelyet így megosztva nyert el a Magasiskolával.
Vizsgálat egy minden gyanú felett álló polgár ügyében
Gaál István alkotása is illeszkedett a politikai filmek sorába: első látásra egy alföldi solymásztelep mindennapjaiba vezet be, de ez csupán az egyik rétege a Magasiskolának, igazából egy parabolát látunk az autoriter rendszerek működéséről. Jancsó Miklós hatvanas évekbeli művei tették kedveltté ezt a típusú fogalmazásmódot a magyar filmművészetben: a cenzúra miatt kénytelenek voltak kódolva, áthallásos módon eljuttatni az üzenetet a közönséghez. Jancsó filmjeihez hasonlóan a Magasiskolát is Apajpusztán forgatták
Az első jelenetben egy magányos férfi száll le a vonatról, a folytatás azonban távol esik a westernek dramaturgiájától: a messziről jött idegen leginkább csak passzív szemlélője a telep rideg rendszerének, nem akar, nem is tud változtatni rajta. A szürke ruhába bújtatott, a parancsokat gondolkodás nélkül követő solymászok, a póráz megfelelő hosszáról beszélő telepvezető láttán könnyű a Kádár-korszakra asszociálni, ám a film komplexebb és egyetemesebb annál, hogy mindössze egy konkrét történelmi korszak kritikájaként lehessen értelmezni.
Magasiskola
A solymásztelep működése eleinte lenyűgözi a főhőst, a madarak reptetése egy mesterien összevágott montázsnak köszönhetően a nézőt is könnyedén a hatalmába keríti. A Magasiskola nem csupán elrettent, hanem azt is megmutatja, hogy kezdetben tudnak vonzóak is lenni az autoriter rendszerek. A telep egyetlen női tagja például önként adta fel szobrászkarrierjét, saját lényegét, hogy fogaskerék legyen egy olajozottan működő gépezetben. Huzamosabb időt kell eltölteni a telepen, hogy nyilvánvalóvá váljon embertelensége, elnyomáson alapuló rendje.
Gaál István első három nagyjátékfilmje, a trilógiába szerveződő Sodrásban, a Zöldár és a Keresztelő személyes élményeken alapuló így jöttem-filmek voltak. Ehhez képest több szempontból is éles váltást hozott az életművében a Magasiskola. Ez volt az első színes munkája (operatőr: Ragályi Elemér), irodalmi adaptáció volt Mészöly Miklós azonos című kisregénye alapján, valamint a stílusában is alapvető változás állt be: „Felhagyván a Zöldár szociografikus alapozottságú, realisztikus nyelvezetével, metaforikus fogalmazásmóddal kísérleteztem.”
A Magasiskola egy lenyűgöző filmes kísérlet, amelyben az élénk és fakó árnyalatokat ütköztető színdramaturgia, a mesteri vágástechnika és a tájat megörökítő, az égből fokozatosan egyre kevesebbet mutató kompozíciók egyaránt a központi metafora kibontását szolgálják. A film nézése közben a kezdeti ámulat helyét fokozatosan átveszi a fogolylét frusztrációja, utána pedig szép intellektuális kihívást jelenthet összevetni a solymásztelepet 21. századi politikai rendszerekkel.
Bár jót tett volna a Magasiskolának, ha kidolgozottabb karakterek szerepelnek benne, de így is egy kifejezetten emlékezetes mozgóképes példázat, amelyben az időtlen mondanivalót az izgalmas filmnyelvi megoldások teszik igazán erőteljessé.
Az Eper és vér a cannes-i díj után kritikailag és a közönség körében is megbukott, és manapság már csak mint kortörténeti érdekesség van számon tartva. A Magasiskola – Gelencsér Gábor szavával élve - „szigetszerű” jelenség Gaál életművében és a magyar filmművészetben egyaránt. Talán ezért is ismerik jóval kevesebben, mint mondjuk a másik két cannes-i zsűridíjas alkotást (Szerelem és Redl ezredes).
Érdemes próbát tenni vele, mert akkor kiderül, hogy Elio Petri filmjéhez hasonlóan a Magasiskola is sikerrel állta ki az idő próbáját. A remekmű megnevezés talán túlzás az esetében, de az nagy szó, hogy most, 50 évvel később is nagy erővel vonz, aztán taszít el magától a solymásztelep. A filmet teljes egészében meg lehet nézni, csak a fentebb található videóra kell kattintani.
