A Saul fia című Oscar-díjas alkotás rendezője ezt a zsűri a seregszemle szerda esti megnyitóját megelőző sajtótájékoztatóján mondta. A tavalyi cannes-i fesztiválon a zsűri Nagydíját elnyerő magyar film rendezője kiemelte: jóllehet lehetett rá számítani, mégis meglepetésként érte a telefonhívás, amelyben felkérték a  zsűritagságra. Emlékeztetett arra, hogy elsőfilmes direktorként tavaly a hivatalos versenyprogramba kapott meghívást, ami meglátása szerint nyitás volt a fesztivál részéről az új hangvételű, innovatív alkotások irányába. Ezen nyitás folytatásaként értékelte azt, hogy idén a zsűriben foglalhat helyet. Megtiszteltetésnek nevezte, hogy milyen nagy művészek mellé kapott felkérést, és annak a reményének adott hangot, hogy lesz értelme a jelenlétének a nagy presztízsű testületben. Nemes Jeles László arra is felhívta a figyelmet, hogy a hivatalos versenyprogramba meghívott 21 alkotás nagyon különbözik egymástól, amely szerinte a filmszakmára jelenleg jellemző energiát és sokszínűséget tükrözi vissza.  

 

A május 22-ig tartó seregszemle zsűrijét George Miller ausztrál filmrendező, forgatókönyvíró és producer vezeti. Nemes Jeles László mellett Arnaud Desplechin francia és Valera Golino olasz rendező, Kirsten Dunst amerikai és Vanessa Paradis francia színésznő, Mads Mikkelsen dán és Donald Sutherland kanadai színész, valamint Katajún Sahabi iráni producer tagja a testületnek. George Miller elmondta: a zsűritagság kiváló alkalmat teremt a fesztivál által kiválogatott új filmek felfedezésére és megvitatásra olyan emberekkel, akik valamennyien szenvedélyesen szeretik a mozit. Emlékeztetett arra, hogy az ausztrál filmes kultúra kialakulásához, amely az európai és az amerikai keveréke, milyen nagy mértékben hozzájárultak az ausztráliai filmfesztiválok, ahol a világ minden tájáról lehet filmeket látni. Kirsten Dunst amerikai színésznő az olyan szerzői remekművek megismertetése szempontjából tartja nagyon fontosnak a filmfesztiválokat, mint például a Saul fia.  

A 69. cannes-i fesztivál Woody Allen legújabb alkotásával, a Café Society világpremierjével nyílt meg szerda este Kristen Stewart és Jesse Eisenberg főszereplésével. A 81 éves rendező 14. alkalommal mutatja be legújabb filmjét Cannes-ban, szokása szerint versenyen kívül, és ez a harmadik alkalom, amikor Woody Allen vígjátékával nyílik a fesztivál.

Forrás: MTI