A nyitó- és versenyfilm a kazah Szergej Dvorcevoj munkája, a Tulpan. Asa, a leszerelt kiskatona keresi a helyét a sztyeppei társadalomban, ezért megkéri Tulpan kezét, de az elutasítja, így a férfi nővére családjával kénytelen tovább élni, ahol nem érzi, hogy megbecsülnék. Állandó, hirtelen felindulásból fakadó kiugrásai után mindig visszatáncol, hiszen egyedül nem tudna mihez kezdeni a pusztában. A Tulpan legjobb és egyben leghumorosabb pillanatai a tradicionális és modern társadalom ütközéséből fakadnak, mint mikor Asa barátjával Bonival a pusztaságban traktoron „száguldozva” Boney M-számokat üvöltet. Közben gyönyörű és egyben félelmetes képeket láthatunk a sztyeppei tájról, ugyanakkor a helyenként szinte real time-ban futó képsorok érzékeltetik a pusztai, testet-lelket sem kímélő élet monotóniáját, embert próbáló terheit.
|
| Egy kis karcolás a családi fotón |
Az első teljes értékű fesztiválnap legkiemelkedőbb darabja és egyben a nap legjobbja Michal Rosa alkotása, a Karc (Rysa). A film itthon is ismerős témát tár elénk, de sokkal kifinomultabbak a rendező filmes eszközei, mint az általam eddig látott bármelyik, a kommunista örökséggel foglalkozó hazai munka. Egy idősödő házaspár, Jadviga és Jan életében egy baráti összejövetel alkalmával kapott ajándék hoz világfelfordulást. Az egyik kis csomag videókazettát rejt, amelyen egy televíziós beszélgetés látható. A műsorban egy történészkutató a riporter kérdéseire válaszolva megemlíti, hogy Jan a lengyel titkosszolgálat tagja volt, és feleségét lényegében hivatalos utasítás alapján vette el. Az asszonyt sokként éri a leleplezés: házasságuk negyven boldog éve kérdőjeleződik meg szempillantás alatt. A két ember egymás mellett marad, de egyre inkább elszigetelődik egymástól, a feleség bizalma megrendül férje iránt, olyannyira. Hogy még szaglása és ízérzékelése is elvész. A film egyszerű és hatásos szimbolikát használ, képi világa nem forradalmian újító, mégis egyszerre erős, hatásos, de nem tolakodó, ugyanakkor finoman adagolja az abszurd fordulatokat is.
Karlovy Varyban Alekszej Ucsítyel a legjobb rendezőnek járó elismerést nyerte aFogoly (Plennij), című munkájával amely a cottbusi fesztivál fődíját is megkapta. A film A kaukázusi fogoly orosz-csecsen háborús környezetbe ültetett verziója. A három színészre épülő film jól sikerült -- főleg a főszereplő, Vjacseszlav Krikunov alakítása emelkedik ki --, de mintha valahogy mégsem hagyna elég mély nyomot a már többször megfilmesített történet. Igaz a kezdés és a zárás nagyon hatásos, ahogy a két orosz baka egy fedett teherautón zötykölődik, és a konvojukat megtámadó katonák lövései átszakítják a ponyvát, a lyukakon keresztül pedig vékony fénysugarak fúródnak a plató sötétjébe.
Mihail Kalatozosvili Vad mezők-je (Dikoje Polje) az egyik nagy kedvencem, végül ugyan díjat nem nyert, de a nagy zsűri is kiemelte értékeit. Ez a film is bizonyíték arra, hogy a belső-ázsiai táj nem egy alkotónak ragadta meg a képzelőerejét. A főszerepelő egy, a semmi közepén praktizáló orvos, aki az alapvető gyógyító eszközök hiánya ellenére is lelkiismeretesen igyekszik végezni a munkáját. Visszatérő páciensei is vannak, miközben ócska, oldalkocsis motorjával járja a vidéket, időnként pedig hol kellemes, hol kellemetlen látogatói akadnak. Az orvos nem lázad sorsa ellen, nem követel jobb életet magának a sztyeppei száműzetés helyett, bölcs belenyugvással, de mégsem elfásulva, éli hétköznapjait. A kies táj mellett a film másik erőssége az az abszurd humor, amely a leghétköznapibb jeleneteket is képes hirtelen áthangolni.
|
| Sztyeppei "kórházsztori" |
Az utolsó nap utolsó versenyfilmje a Mukha, Wladimir Kott rendezése egy apa-lánya kapcsolatot mesél el. Fjodor teherautósofőr, és egyben szoknyavadász. Akár a többi sofőr ő is szinte sportot űz a csábításból. Egyik szeretője 17 év után táviratban kéri a férfit, hogy látogasson el hozzájuk, Fjodor ekkor szembesül azzal, hogy van egy 16 éves kezelhetetlen lánya, Vera. A nő viszont már nem éri meg Fjodor érkezését, és így a kamaszlánnyal járó felelősség a férfi nyakába szakad, aki igyekszik is azt vállalni. A számos buktatón át vezető apa-lánya kapcsolat története alapvetően mégiscsak pozitív végkifejlettel zárul, aminek során a rendező nem fukarkodik a humor adagolásával, ami jótékonyan ellenpontozza a lerobbant ipari környezet sivárságát.
A versenyfilmek mellett fesztiválon a National Hits szekcióban látott két alkotás is bizonyította, hogy a nagy nemzeti opuszok megvalósítása sok buktatót rejt. A Riga védői (Rigas Sargi) tele van túlzó patriotizmussal, és ennek ellenére, vagy inkább épp ezért ez a film Lettország legnagyobb blockbustere. A sztori az első világháború utáni időben játszódik. A kis balti ország a német és orosz érdekszférában igyekszik megragadni és megtartani a függetlenséget. A nagypolitikai játszmákkal párhuzamosan egy meglehetősen nehezen hihető szerelmi vonal is beleszövődik a cselekménybe. Túl sok a pátosz, és túl kevés a valódi téttel bíró áldozat a vásznon. A másik alkotásnak, Juraj Jakubiszko legutóbbi munkájának, a Báthorynak magyar vonatkozása is van, a film hősnője a hírhedett „csejtei úrnő”, a legenda (vagy inkább a koholt vádak) szerint szűzlányok vérében fürdő Báthory Erzsébet. A két és félórás munka kevéssé sikerült darab, hogy miért, arról jövő januárban meg is bizonyosodhatunk a hazai mozikban.
|
| A fogoly producere, Kira Saksaganskaja és a főszereplő, Vjacseszlav Krikunov |
A fesztivál minden évben egy szűkebb régió alkotásaira fókuszál, ezúttal a balti „New Cinema” alkotásai álltak az érdeklődés középpontjában, köztük figyelemre méltó Kuhu Pogenevad Hinged (Ahová a lelkek mennek). Az észt Rainer Sarnet filmje vizuálisan meglehetősen erős darab, de helyenként szájbarágós, dramaturgiailag kiegyensúlyozatlan, mindenesetre hitelesen ábrázolja, miként vergődhet a legszélsőségesebb választások között egy magányos tinédzserlány, akinek önismereti problémáit tovább súlyosbítja, hogy a későn érkező kistestvére mellett a lassan 50 felé közeledő anyuka nem tud elég figyelmet, és főleg szeretetet nyújtani neki. Így egy keresztény szekta és sátánista haverok között is próbálkozó Ann számára végül kiderül, hogy sokkal több erő van benne, mint gondolná. A meglepő képkompozíciók mellett, a humor sem maradt ki az alkotásból.
A fesztivál fődíjasa Alekszej Ucsítyel filmje, az orosz-csecsen Fogoly lett, Mundruczó Kornél Deltá-ja elnyerte a Nemzetközi Filmszövetségek Társaságának Don Quijote-díját.
A fesztiválon díjat nyert alkotások listája itt
