2024. 11. 06. Pozsonyi Janka

Inkubátor 9.0 – Karácsony Péter: Az utolsó vonatrablás

Bemutatjuk a 2024 pitchfórum filmterveit

November 15-én kilencedik alkalommal rendezik meg az Inkubátor Program döntőjét, a visszaszámlálásig bemutatjuk az összes résztvevő filmtervét. Karácsony Péter fekete humorú vígjátéka egy 1868-ban megesett, titokzatos vonatrabláson keresztül tárja fel egy nő erejét és függetlenségét. Az utolsó vonatrablásban a klasszikus western, a magyar betyárvilág (eastern) és steampunk elemei egyesülnek.

Miről szól a filmterved?

Az utolsó vonatrablás egy groteszk, több szálon futó sötét vígjáték, amely egy titokzatos vonatrablás eseményein keresztül tárja fel egy nő saját erejének és függetlenségének felfedezését. Paula, a főhősünk olyan kalandba keveredik, ahol nemcsak veszélyekkel, hanem félelmeivel és a társadalmi elnyomással is szembe kell néznie. A történet komikus, ugyanakkor elgondolkodtató módon ábrázolja, hogy milyen szerepet játszanak az ember életében az álmok és ambíciók, miközben egy könnyen befogadható, humoros, ironikus, szórakoztató filmet néz a közönség. A cselekmény hátteréül az 1868-ban történt Puszta-Péteri vonatállomás közelében történt vonatrablási kísérlet szolgál, de a filmnek nem célja, hogy az eseményt történelmileg hűen rekonstruálja. 

Mióta és miért foglalkoztat ez a téma?

Mindig is érdekelt a szabadság, valamint az élet nagy és súlyos kérdéseit tematizáló film szórakoztató módon történő feldolgozása. Már gyerekként rajongtam a spagetti westernekért és úgy gondolom, hogy nálunk, a magyar környezetbe elhelyezett vadnyugathoz legközelebb a betyárvilágunk áll. Régi álmom egy úgynevezett eastern környezetbe helyezett film létrehozása.

Milyen műfajban gondolkodsz és milyen vizuális világot képzelsz el a filmhez?

Filmvígjátékban, ami egy sötét tónusú, groteszk elemekkel fűszerezett történet is egyben. Vizuálisan szeretném a klasszikus western és a magyar népi elemeket ötvözni steampunk hatásokkal, a karácsonyi ünnep hangulatával átitatott környezettel, amitől a mozi egyszerre lesz vad és meghitt.

Mennyire látod magad előtt a kész anyagot és mekkora szabadságot hagysz a változásnak?

Egyszerre vannak konkrét képeim és elképzeléseim a jelenetekről, ugyanakkor nyitott vagyok az alkotói folyamat közbeni felfedezésekre is. Az előkészületek alatt sok részletet pontosítunk majd, de a gyárthatóság szempontjából vagy a felmerülő körülmények miatt mindig rugalmasnak kell maradni, ha valami változtatásra szorul, ám szándékosan hagyok teret a színészek és a csapat kreativitásának is. 

Kapcsolódik a tervhez valamelyik korábbi munkád?

Igen, a rövidfilmjeimben eddig is előszeretettel építettem fel erős egyéniségeket és szatirikus látásmóddal rendelkező karaktereket. A Kis Hatalmasok és a LESEN világának humora ebben a filmben is visszaköszönne, csak itt a történet nagyobb szabású és történelmi kontextusba van ágyazva.

Karácsony Péter

Kikkel, milyen csapattal jelentkeztél az Inkubátorba?

Az utóbbi hónapokban kiderült, hogy csak olyan gyártócéggel vagyunk képesek egy ilyen nagyszabású filmet létrehozni, ahol már van tapasztalatuk kosztümös filmek gyártásában. Így került végül a projekt a Megafilmhez, akiknek nagyon is tetszett a forgatókönyv.

A forgatásra egy lelkes, összeszokott csapattal vágnék bele, akikkel korábban már dolgoztam együtt. Fontos számomra, hogy olyan alkotótársakkal vegyem magam körül, akiknek bízok a szakértelmében, szintén hisznek a projektben és tudják azt is, hogy én mit szeretnék. Olyan színészekről és stábtagokról van szó, akik a korábbi munkáimban is oszlopos tagok voltak.

Dolgozol jelenleg bármi máson, vagy csak a pitchre koncentrálsz?

Miközben igyekszem minden energiámat erre a projektre fordítani, hogy minél részletgazdagabban és a lehető legautentikusabb módon tudjam bemutatni a pitch során, egy újabb nagyjátékfilm forgatókönyvön is dolgozom párhuzamosan. De ez már csak ilyen..

Karácsony Péter 2023-ban szerzett filmrendezői mesterdiplomát a bécsi filmakadémián, előtte pedig Magyarországon dolgozott filmes produkciókban filmrendező asszisztensként, ahol közvetlen közelről figyelhette nagy rendezők és színészek munkáját. Saját filmjei – többek között a Gyros (2019), LESEN (2022), Vasárnapi emberrablás (2022) és A Kis Hatalmasok (2023) –hazai és nemzetközi fesztiválokon nyertek elismerést.

A sorozat korábbi részei:

Inkubátor 9.0 – Schnabel Annabella: Ennyit jelent, ha az ember felnőtt?

Az Inkubátor idei döntőseit bemutató sorozatunk folytatódik!

Megosztás

Még több magazin

magazin

Az új Spielberg-filmben nem az ufók létezése az igazán valószerűtlen

Kritika A leleplezés napja című filmről

Steven Spielberg, a modern blockbusterek legnagyobb úttörője egyik legkedvesebb műfaját, a sci-fit használja fel újabb életmű-összegzésre. Töretlen…

tovább

magazin

Klingl Béla: Sokáig nem tudtam, hogy egyáltalán el lehet-e készíteni ezt a filmet

Interjú az Alkotás című rövidfilm rendezőjével

A június 21. és 27. között megrendezésre kerülő Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztivál nemzetközi rövidfilmes versenyprogramjában szerepel majd…

tovább

Cannes 2026

A politikai thrillertől a neonfényes horroron át az önreflexív melodrámáig idén is egészen szélsőséges világok találkoznak a cannes-i vörös szőnyegen május 12. és 23. között.

Cristian Mungiu filmet csinált arról, miért nem akarok külföldre költözni

Léa Seydoux egy szörnyeteget szeret, és nincs ezzel egyedül

Rendkívüli női alakítások ragyogják be idén Cannes-t

a teljes dosszié
 
hirdetés

Filmreform2026

„Bizalom, türelem és konzultáció. Ha ez megvan, működni fog a rendszer” – megkezdődött a közös gondolkodás egy új filmfinanszírozási struktúráról. A Filmreform2026 kerekasztal-beszélgetéseken a szakmai résztvevők közös javaslatcsomagon dolgoznak a hazai filmfinanszírozás és filmgyártás jövőjéről.

Filmhu podcast #124: Elindult a mozgóképes rendszerváltás

Filmhu podcast #125: Így építi a magyar mozgókép jövőjét a Filmreform csapata

Nagy Ervin: „Építsünk együtt olyan filmkultúrát, amelyben minden alkotó otthon érezheti magát”

a teljes dosszié
 
hirdetés
 
Valahogy az ember mindig kísértésbe esik Magyarországon.

Allah minden napján szaladnak a lovak

Oszd meg! Az összes idézet