Januárban mutatják be Kern András Gondolj rám! című új filmjét
Január 21-én mutatják be Kern András Gondolj rám! című, Vámos Miklós novellájából rendezett új filmjét, amelynek a színész nemcsak rendezője, hanem főszereplője is.
A rendező elmondta, hogy az eredeti történet néhány elemén kívül az eredeti főhős foglalkozását is megváltoztatták, így a film főszereplője a tanár Borlai helyett már Dr. Borlai orvos. "Sok olyan dolgot szerettem volna beletenni, ami az évek során felgyülemlett bennem, amit szívesen elmeséltem volna a filmen keresztül. Humoros, vagy drámai dolgokat, szemléleteket és olyan helyzeteket amiket jól ismerek, amiken keresztül tudok beszélni, szeretni. Van amikor valami úgy feszíti az embert, hogy filmet kell csinálni" - tette hozzá. Mint felidézte, az alaptörténet szerint egy jó anyagi és családi körülmények között élő, társadalmilag is megbecsült orvossal kollégája közli a hírt, hogy halálos beteg. Ennek következtében elhatározza, hogy magára haragítja gyerekeit, feleségét, anyját, hogy majd ne okozzon fájdalmat nekik, amikor el kell veszíteniük.
Ám a történet végén, mikor már a számítások szerint rég halottnak kellene lennie, még mindig él, de már csak egy Práter utcai, málló falú albérletben, egyedül. Ekkor megpróbálja visszafordítani az életét, ami csak részben sikerül neki. "Nem egy pesszimista kicsengésű film, de nyitott a vége" - jellemezte a filmet a rendező. Megjegyezte, hogy szerinte a film dolga sokkal inkább az, hogy kérdést tegyen fel, semmint, hogy választ adjon rá. Az alkotásban Kern András mellett szerepel Eszenyi Enikő, Elek Ferenc, Rajhona Ádám, Fesztbaum Béla, Majsai-Nyilas Tünde, Cserna Antal, Elekes Emmát, Börcsök Enikő, Liptai Claudia, Törőcsik Franciska, Bereczki Zoltán és Szilasi Blanka is.
Amélie csodálatos élete, Thelma és Louise, A csodacsatár, 80 huszár, A gyűlölet, Hamu és gyémánt, A zongorista. Többek közt ezeket az ikonikus filmeket is megnézhetjük nagyvásznon, kiváló minőségben felújítva a Budapesti Klasszikus Film Maratonon (BKFM), ami legendás némafilmeket és élőzenés vetítéseket is tartogat a közönségnek. Szeptember 15. és 20. között kilencedik alkalommal rendezi meg a Nemzeti Filmintézet a restaurált klasszikusok filmünnepét fővárosi helyszíneken. Kiemelt témái közt lesz az ‘56-os forradalom 70. évfordulója is.
Idén új időpontban, 2026. augusztus 27–29. között megújult filmes esemény, a Veszprém-Balaton Filmpiknik várja a nézőket. A korábbi Magyar Mozgókép Fesztiválhoz kapcsolódó díjátadók nem lesznek részei a rendezvénynek. Az idei fesztivál megemlékezik az ötven éve elhunyt Latinovits Zoltánról, Tarr Béláról és a 100 éve született rendezőről, Herskó Jánosról is.
„Bizalom, türelem és konzultáció. Ha ez megvan, működni fog a rendszer” – megkezdődött a közös gondolkodás egy új filmfinanszírozási struktúráról. A Filmreform2026 kerekasztal-beszélgetéseken a szakmai résztvevők közös javaslatcsomagon dolgoznak a hazai filmfinanszírozás és filmgyártás jövőjéről.