Kumakiri Kadzujosi japán filmrendező Vatasi no otoko (Férjem) című filmjének ítélte oda a zsűri a 36. Moszkvai Nemzetközi Filmfesztivál fődíját.
A legjobb rendezőnek járó díjat a neves orosz filmrendező, Valerija Gaj Germanika kapta Da is Da (Igen és igen) című filmjéért, amely egy általános iskolai tanárnő és egy fiatal alkoholista képzőművész viszonyáról mesél. Ennek a filmnek ítélték oda a nemzetközi filmkritikusok (FIPRESCI) díját is. A legjobb női alakítás díját Natalja Polovinka ukrán énekesnő, színésznő kapta. A legjobb dokumentumfilmnek a lengyel Jan Matuszinsky Mély szerelem című alkotását ítélte a zsűri.
A 36. Moszkvai Nemzetközi Filmfesztiválon, amely június 19-én nyílt meg az orosz fővárosban, 397 filmet mutattak be, ám mintegy 750 film jelentkezését visszavonták készítői a szemléről, így tiltakozva az orosz-ukrán válság moszkvai kezelése miatt.
(MTI)
Még több magazin
magazin
Számos zenei, képzőművészeti és természettudományi dokumentumfilm mellett a Pannonia Entertainment által jutnak el a magyar közönséghez a Covent…
továbbmagazin
Október 3-án került a mozikba a Bolond Istók. A kosztümös, romantikus magyar film a 19 éves Arany János vándorszínész éveit mutatja be, aki később…
továbbFriss
Negyven év késéssel rukkolt elő lemezzel a Trabant zenekar
Magyar dokumentumfilm is nyert a Blue Danube Film Fesztiválon
Mineralógus nyerte a Filmtettfeszt fődíját
A Véletlenül írtam egy könyvet Amszterdamban és Tallinnban kezdi fesztiválkörútját
Chilton Flóra és Tóth Luca animációs terve is nyert a Cinemira pitch fórumán
Szimler Bálint első nagyjátékfilmje a hazai poroszos oktatási rendszer hétköznapi kudarcain keresztül mutat rá azokra a beidegződésekre és komplexusokra, amik össztársadalmi szinten is nehezítik az életünket.
Ha a szolidaritás tantárgy lenne, biztosan megbuknánk belőle
Minél boldogabb országban élsz, annál kevésbé érted ezt a filmet
Filmhu podcast #98: Szimler Bálint és Osváth Gábor
a teljes dossziéAz Egy nap rendezőjének második nagyjátékfilmje a 81. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon, a Biennale College – Cinema szekcióban mutatkozott be. Szilágyi Zsófia filmje egy válásból fakadó költözés történetét mutatja be.
Szilágyi Zsófia költözős filmjét is díjazták a 20. CineFesten
Csoda, ha a rendező és a producer még szóba áll egymással Velencében
Elváltnak lenni sokkal jobb, mint nem - Megjött Szilágyi Zsófia új filmjének előzetese
a teljes dossziéVizualitás, verbális vizualitás, képelemzés, színdramaturgia, technikai művészetek, célfotókamera, színelmélet… Kardos Sándor a METU-s tanítványainak írt tanulmányának részei nem alkotnak zárt rendszert, a képalkotás elméleti és fogalmi feltételeiről való gondolkodás nagyon különböző útjait próbálják integrálni.
Kardos Sándor nyári egyeteme: Kontár-hű ábrázolás
Kardos Sándor nyári egyeteme: A Szaturnusz gyűrűje
Kardos Sándor nyári egyeteme: Az emberiség kimeríthetetlen tartalékai - Első rész
a teljes dossziéRendezőnők a magyar filmtörténetben
Nők, akik áttörték az üvegplafont, és rendezőkké tudtak válni a sokáig férfiak uralta magyar filmszakmában. Honnan jöttek ezek az úttörő nők? Hogyan jutottak el az első filmjükig? És hogyan folytatódott a pályájuk? Szederkényi Olga exkluzív portrésorozata a kezdetektől a rendszerváltásig új megvilágításba helyezve vizsgálja a magyar filmtörténetet.
Dr. Balázs Mária, aki öt percig gondolkodhatott, hogy lesz-e ő az első magyar filmrendezőnő
Filmhu podcast #88: Szederkényi Olga és a magyar filmrendezőnők
Riedl Klára, a filmrendezőnő, aki “magyar népi filmmel” futott be 1939-ben
a teljes dosszié