Lichter Péter harmadik játékfilmje Jihlava után egy újabb európai filmfesztiválon száll versenybe: január végén a kísérleti szellemű programjáról is híres Rotterdami Nemzetközi Filmfesztiválra utazik, ahol a Deep Focus szekcióban fog szerepelni, ami elsősorban esszéfilmeknek, dokumentum- és kísérleti filmeknek a bemutatkozó terepe.

A mostani válogatásba olyan rendezők új munkái kerültek, mint a napokban európai filmdíjat elnyerő Yorgos Lanthimos (A kedvenc, A homár, A szent szarvas meggyilkolása) Nimic című új thrillere, a fülöp-szigeteki rendező, Lav Diaz The Halt című munkája és Pedro Costa Vitalina Varela című filmje. Szintén ebben a szekcióban tűnik fel a cannes-i versenyprogramban is szereplő Little Joe című film Jessica Hausner rendezésében, ami A boldogságvirág néven a magyarhangya forgalmazásában hamarosan itthon is a mozikba kerül, illetve a Liberté című kosztümös botrányfilm, ami szintén idén Cannes-ban, a Kritikusok hetén szerepelt. A Deep Focus szekció összes versenyzője itt böngészhető tovább.

Az Üres lovak két filmrendező, Kertész Mihály és Bódy Gábor halál utáni találkozásának szatirikus történetét meséli el, az esszéfilm és a fikciós film közötti határterületen. A forgatókönyv készítéséről és más kulisszatitkokról Lichter Péter és írótársa, Kránicz Bence podcast adásunkban mesélt nekünk hosszasan, a filmhez emellett egy fanzine kiadvány is készült.

Halott rendezők szellemeinél nincs jobb társaság

Utoljára Pálfi György Final Cut-ja varázsolt el minket ilyen képpárokkal. A found footage műfajában egyszerre van benne a bevágott film felismerésének öröme – ki ne lenne boldog ha tudná, hogy az ablakon bezuhanó alak John McClane volt – másrészt a mellé rakott képpel új értelmezést, új réteget kap még a Die Hard atlétás főszereplője is. Izgalmas, asszociációs játék, ami humorral, drámával, és Kertészék esetében még egy újabb halom jelentéssel tölti meg a képeket, és a két férfi mondanivalóját is.

A 67 perces esszéfilmet Kránicz Bence, Roboz Gábor és Lichter Péter írta, zeneszerzője Horváth Ádám Márton, operatőre Gerencsér Dávid, hangmérnöke Lukács Péter Benjámin, producerei Nedeczky Dóra, Lichter Péter és Máté Bori. Az Üres lovak elkészültét a Magyar Nemzeti Filmalap Filmarchívum Igazgatóságának munkatársai és az Art+Cinema forgatási helyszínnel segítették.

Az Üres lovak az úgynevezett ‘found footage’ műfajába tartozik: ez az ötvenes évek óta virágzó kísérleti filmes irányzat elsősorban talált nyersagok újrafelhasználásával dolgozik. A ‘found footage’ filmek első meghatározó alkotója az amerikai Bruce Conner volt, később Craig Baldwin készített egész estés munkákat régi B-filmek újravágásával. Itthon Bódy Gábor és a Balázs Béla Stúdió több alkotója kísérletezett talált nyersanyagokkal, később Forgács Péter munkái váltak nemzetközileg ismertté, illetve a műfajjal szélesebb körben Pálfi György Final Cut-ján keresztül találkozhatott a közönség. Lichter Péter korábbi, Máté Borival közösen készített egész estés Hamlet-adaptációja, a The Rub sorolható ebbe a műfajba, vagy a rendező 2009 óta készített rövidebb munkái, mint például a Rotterdamban és a New York-i Tribeca Filmfesztiválon bemutatott Look Inside The Ghost Machine is. 

Az Üres lovak teljes egészében itt nézhető meg:

rendező-vágó: Lichter Péter
szereplők: Mácsai Pál, Rába Roland
író: Kránicz Bence, Roboz Gábor, Lichter Péter
operatőr: Gerencsér Dávid
zeneszerző: Horváth Ádám Márton
hangmérnök: Lukács Péter Benjámin
producer: Nedeczky Dóra, Lichter Péter, Máté Bori
gyártásvezető: Emődy Botond
konzultáns: Gelencsér Gábor
köszönet: Magyar Nemzeti Filmarchívum, Kerékgyártó Yvonne, Ráduly György, Roger Deutsch
67 perc / 2019