A gyerekfilmes versenyprogram kurátora, Búzás Anna médiaértés-oktató három korosztály számára válogatott össze változatos animációkat a világból. A magyar animációs filmek közül olyan népszerű sorozatokból lesz látható egy-egy epizód, mint Tamás Iván Macskakirálylány, B. Nagy Ervin Cserebogarak, Kelen Bálint Dracó a borzasztó és Glaser Kati Városi legendák szériája.

Az idei programban több olyan film is szerepel, melyek az érzelmek világát dolgozzák fel: a Félelemnek hívnak című filmben a gyerekek megbarátkozhatnak ezzel a különösen nehéz és megosztó érzelemmel, a Nem félek! című animációban a sötétségtől való, sokszor indokolatlan szorongással küzd meg a főszereplő kisfiú, a Ne fújd fel magad! című alkotásban pedig a sértődés és harag válik nevetséges érzelemmé egy látványos és humoros vizuális csavar segítségével.

A Berlinalét és világ legrégebbi animációs fesztiválját, az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztivált megjárt kisfilmeket is láthatnak a kicsik: a Kiko és az állatok a bullying témájával érzékenyíti a gyerekeket, a Luce és a Szikla azt a kérdést teszi fel, hogy hol érezzük magunkat igazán otthon, a Franzy leveskonyhája és A csalogány éneke pedig az önzetlenség és az egymásra utaltság fontosságára világít rá.

 

A francia versfilmek elvont fogalmakat hoznak közelebb bájos vagy akár absztraktabb módon: a Hajnal nyomában és a Csodálkozás a barátságról szól, a Cukrászda az önfeledt elfoglaltság örömét mutatja be, a Nevetés pedig felvillantja, hogy milyen szürke lenne a világ, ha nem lenne kacagás, de szerencsére a végén újra kiszínesedik a kép.

Az érzékenyítés is egyre fontosabb a gyerekeknek készült animációkban: A kevesebb néha több című filmben a klímaváltozás tárgyköre kerül előtérbe, melyre lehetséges vicces megoldásokat is kínál a főszereplő jegesmedve.

Az idei Primanimán harmadik alkalommal lesz PrimaTeen, vagyis kifejezetten tinédzsereket érintő filmek vetítése, melyeket segítő beszélgetés követ a program védnökével, Peer Krisztina ifjúsági szakpszichológussal. 

A program összeállításában idén is fontos szerepe volt annak, hogy a filmek köztes nyelvet nyújtsanak a serdülők és az őket körülvevő társadalom között. Azok a gyerekek és kamaszok, akik megtanulják jól olvasni a mozgóképet, könnyebben tudnak a világban tájékozódni és bátrabban mernek kezdeményezni egy érzelmileg megterhelő helyzetben is. A barátság, a másikhoz való kapcsolódás, a bántalmazás, a krízishelyzetek megélése mind-mind olyan témák, melyekről nem könnyű beszélgetni, ugyanakkor elengedhetetlen a róluk való közös gondolkodás. A filmek és az utánuk való beszélgetés ebben igyekszik a látogatóknak segíteni.

 

A gyerekfilmeket és a PrimaTeen programját a görög Fokion Xenos animációs rendező, a szlovák-magyar Flóra Peťovská műfordító, a Csirimojó kiadó alapítója, valamint Rutkai Bori dalszerző, vizuális fogja zsűrizni. A gyerekekből álló PrimaKids zsűri tagjai idén a budaörsi Kesjár Csaba Általános Iskola diákjai lesznek, akik maguk is már járatosak az animációs filmkészítésben.

A PrimaTeen válogatásban Berlinalét és Cannes-t megjárt animációk is láthatók: az I. Lajos, A birkák királya című abszurd bábanimáció tűpontosan mesél a hatalom bűvöletéről egy állatfarmon, a Másik felem című gyurmafilm önmagunk elfogadását helyezi fókuszba, A kövér hátsóm és én egy szürreális kisfilm a testképzavarról, a Tavaszi tekercs pedig a kulturális hagyományok megőrzésének fontosságát emeli ki.

Jó esélyekkel indul az Oscar-versenyben a Fekete csúszda, melyben egy veszélyes vízparki csúszda metaforáján keresztül ismerjük meg egy kisfiú félelmeit az otthoni zűrökkel kapcsolatban. A Szerelem, tervezve három elhidegült családtag életét követi nyomon, a Harapásra kemény egy gyerekkori traumát idéz fel a rendező édesapjának haláláról, A Levél egy disznóhoz pedig a kollektív trauma, a bosszú és az empátia témáit vizsgálja egy holokauszt-túlélő visszaemlékezésein keresztül.

Puha kék

A PrimaTeen programban két, szolidaritásról szóló animáció is látható, melyek a MOME, a Bookr Kids és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács együttműködésében készültek. A dokumentarista Puha kék három mentális beteg lelkiállapotának elfogadása és megértése köré épül, a Thoughts About My Body pedig a fiatalkori testképzavar problémáját járja körül.

A PrimaTeen programra iskolás csoportok jelentkezését is várják a szervezők a norababter@gmail.com címen, melyen Peer Krisztina szakpszichológussal beszélgetnek a vetítés után a résztvevők. A PrimaTeen-t a szervezők a fesztivál után több budapesti és vidéki helyszínekre is tervezik utaztatni, amelyre az intézményvezetők, pedagógusok is tudnak jelentkezni. 

Címlapkép: Másik felem / Forrás: Primanima